Ez a weboldal sütiket használ
A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató
Néhány évvel ezelőtt elképzelhetetlen volt, hogy a diákok otthonról tanuljanak. Az meg pláne sci-finek számított, hogy az egyetemisták számítógép előtt ülve, tanári felügyelet nélkül vizsgázzanak. Az pedig, ami az elmúlt két és fél hónapban történt Romániában, akár fantasy regény kategóriába is sorolható lenne. Gondoljuk csak el, ha valaki ezelőtt egy évvel azt mondja nekünk, hogy a diákok online fognak tanulni és vizsgázni, elhittük volna? Én biztos nem, főleg nem a romániai oktatási rendszerben. És tessék, itt van, megtörtént. Online oktatás, online feleltetés, felmérő és online vizsga. Nagyon sok diák csak álmodozott erről. Most megkapták. Akkor ez most megfelelő?
Véleményem szerint nem. A legtöbb diák, akivel beszéltem – az iskolások és az egyetemisták egyaránt – visszasírják a hagyományos tanítást, pedig nem is olyan rég az volt a vágyuk, hogy másképp tanuljanak. Vagy mégsem? Minden diák arra vágyik, hogy este későn feküdjön le, eljárjon szórakozni, találkozzon a barátaival vagy egyéb esti programokat csináljon. Ezek után pedig nem könnyű feladat felkelni és iskolába menni, ott pedig megfelelni minden tanárnak. Ezért vágyakoztak szerintem a diákok arra, hogy otthonról, online tanuljanak.
Azonban a forma változott, mert tény, hogy nem kell iskolába menni, de máshova sem lehet kimozdulni. Ezenkívül elmaradnak bizonyos iskolai programok, amelyeket a diákok is kimondottan kedveltek, elég ha csak az osztálykirándulásokra gondolunk.
Most már a diákok visszakívánkoznak a tanintézményekbe. Szülőktől is hallottam azt, hogy soha nem gondolták volna, de megtörtént, hogy a gyerek iskolába akar menni, elege van az digitális távoktatásból, újra közösségben akar lenni, ez az egyik nagy negatívuma az okoseszközök kijelzője előtt történő oktatásnak. Nincs közösség, és ebből fakadóan nincs meg a kellő hangulat sem.
A tanároknak is nehezebb, sokkal hosszabb időt vesz igénybe az órákra való felkészülés, és még így sem tudják olyan minőségben átadni a tananyagot, ahogyan azt az iskolában lehetne, habár java részük mindent megtesz annak érdekében, hogy a diákok felkészülése ne szenvedjen csorbát. Vannak olyan tanárok, akik nem tudják használni a digitális világ nyújtotta lehetőségeket, vagy nem is akarják. Vannak olyan oktatók, akikről a diákok nem is hallottak, amióta elkezdődött a kényszerszünet, és arra is van precedens, hogy egyesek elküldik a házi feladatot, amit meg kell csinálni, és kész. Nem is kérdés, hogy vannak olyan tanárok, akik nem tudják megfelelőképpen kezelni az online teret, és egyik napról a másikra kellett volna megtanulják, hiszen március 10-én még volt tanítás, de március 11-én már nem. Nem lehet az elvárás, hogy egy nap leforgása alatt minden kis csínját-bínját elsajátítsák az online oktatásnak, főleg egyedül, segítség nélkül. De 2,5 hónap alatt valamit csak lehetett volna tenni annak érdekében, hogy valamilyen szinten tudjanak órát tartani. A diákok számára az sem ismeretlen, hogy megpróbálják megoldani a feladatokat, de valahol elakadnak, és szeretnének segítséget, útmutatást kérni a tanártól, ezért veszik a bátorságot, írnak neki egy e-mailt, és megtörténik az, hogy választ nem kapnak, sőt olyat is lehetett hallani, hogy egyenesen letolást kaptak. Szerencsére a többség, akiknek jár a tisztelet, mindent megtesz a diákokért. De itt is igaz az a mondás, hogy „A jó hír nem hír”, és éppen ezért többet hallani azokról az oktatókról, akik lényegében nem csinálnak semmit. Reméljük, hogy inkább a tiszteletre méltó tanárok fognak előtérbe kerülni, akik a karantén idején is mindent megtettek annak érdekében, hogy a jövő generációja minél több tudással legyen felvértezve.
Ezek fényében felmerül a kérdés: tényleg az online oktatásé-e a jövő? Nem! Ebben a formában biztosan nem. Ez sem a tanároknak, sem a diákoknak nem jó. Mindkét fél hiányolja a közösséget és a hagyományos offline oktatást.
Természetesen a digitális távoktatást sem kell elengedni, hiszen sok esetben hasznos lehet az offline oktatás mellett. Úgy gondolom, nagyon jól ki tudná egészíteni egymást a két oktatási forma, ehhez azonban szükséges az is, hogy a tanárokat is megtanítsák az eszközök használatára, valamint az, hogy el is fogadják ezt a formát. Ha a tanárok nem fogadják el, akkor soha nem fog jól működni az online oktatás, még kiegészítőként sem.