2024. july 30., Tuesday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Átvilágítják a cseh miniszterjelölteket

  • 2013-11-04 16:25:10

  • MTI

Milos Zeman cseh köztársasági elnök csak olyan személyt nevez ki miniszternek, aki tiszta átvilágítási bizonyítvánnyal rendelkezik – közölte az államfoi iroda hétfőn.

Milos Zeman cseh köztársasági elnök csak olyan személyt nevez ki miniszternek, aki tiszta átvilágítási bizonyítvánnyal rendelkezik – közölte az államfoi iroda hétfőn.

„A törvény semmiféle kivételt nem tesz lehetővé. A kormány tagjainak kinevezésekor a köztársasági elnök eddig is megkövetelte az összes feltétel teljesítését, s ez így lesz ezután is” – jelentette ki Hana Burianová elnöki szóvivő.

Az átvilágítási törvényt, amely bizonyos állami tisztségek betöltésének felté-teleit tartalmazza, 1991-ben fogadta el a csehszlovák parlament, és eltérően Szlovákiától, az önálló Csehországban továbbra is érvényben van. A törvényben meghatározott feltételek egyike, hogy az illető 1989 előtt semmiféle módon nem működött együtt a kommunista állambiztonsággal (StB). Politikai funkciókra a törvény nem vonatkozik.

Az átvilágítási törvény elfogadott és ma is érvényes formája a kezdetektől fogva éles viták tárgya. A leglényegesebb kifogás, hogy a jogszabály csak arra ad választ, kinek a neve található meg az StB-vel együttműködők különböző listáin. Akinek a neve ott van, nem kaphat tiszta átvilágítási bizonyítványt. A törvény szerint az akták tartalmát nem kell vizsgálni. Ezt sokan igazságtalannak tartják, és a jogszabály megváltoztatását követelik.

Az utóbbi 22 évben többtucatnyi ismert közéleti személyiség bíróság előtt kérte aktái tartalmának megvizsgálását, s az eredmény alapján elérte, hogy nevüket törölték az StB-vel együttműködők jegyzékéből. Ilyen pert nyert például Jan Kavan volt szociáldemokrata külügyminiszter vagy Jirina Bohdalová, az egyik legnépszerűbb színésznő.

A téma annak kapcsán vált újra időszerűvé, hogy Andrej Babisnak, az előre hozott képviselőházi választáson második helyen végzett IGEN (ANO) mozgalom multimilliárdos vezetőjének neve is megtalálható az egykori állambiztonsággal együttműködők listáján. Babis azonban azt állítja, hogy nem működött együtt az egykori állambiztonsággal, nyilvántartása jogtalan és Pozsonyban bírósági pert indított neve megtisztítása érdekében. A nagy érdeklődéssel kísért perben a döntés januárban várható.

Prágai megfigyelők szerint az elnöki iroda közlése üzenet Babisnak, aki a legutóbbi időkben többször is azt mondta, bizonyos esetekben hajlandó lenne elvállalni a pénzügyminiszteri tisztséget. Babis ugyanakkor Zeman bírálói közé tartozik.

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató