2024. august 4., Sunday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

A magyarói Csurgó egyesület július elején első alkalommal szervezett volna néptánctábort a faluban, a kevés jelentkező miatt azonban a tábor elmaradt.  


A magyarói Csurgó egyesület július elején első alkalommal szervezett volna néptánctábort a faluban, a kevés jelentkező miatt azonban a tábor elmaradt.

– A Bethlen Gábor Alaphoz nyújtottunk be pályázatot, de elutasították, így önerőből kellett volna megszervezzük a tábort. Mindössze két erdélyi és egy magyarországi tánccsoport jelezte részvételi szándékát, a többiek nem adtak biztos választ. Ilyen körülmények között nem láthattunk neki az előkészületeknek. A hagyományossá vált néptánctáborok iránt természetesen nagyobb az érdeklődés, a „járt utat a járatlanért...” elv érvényesül. Mindenesetre jövőre újra megpróbálkozunk a szervezéssel – mondta Nagy József, az egyesület vezetője, aki arról is beszámolt, hogy a Csurgó együttesben táncoló gyermekeknek és fiataloknak a korábbi évekhez hasonlóan idén is zsúfolt nyaruk lesz. Az együttes négy korosztályt, közel száz gyermeket foglal magába, a 4-6 év közötti legkisebbeket, akik június utolsó hétvégéjén, a magyarói falunapokon léptek először közönség elé, a kisiskolásokat, az 5-8. osztályosok középcsoportját, illetve a 17-23 évesek nagycsoportját. A középcsoport ottjártunkkor éppen Borszékről, egy edzőtáborból tért haza, és már készülődhetett is a marosvécsi falunapokra, a nagycsoport az Ezer székely leány találkozójára indult. Július 23-án egy vaslui-i fesztiválra várják a magyarói táncosokat, onnan egyenesen a tengerpartra indulnak, egy ovidiui üdülőbe kaptak meghívást, augusztusban Magyarországon lépnek fel.

– Soha nem tudjuk végigülni a fesztiválokat, mindig sietnünk kell a következő helyszínre – jegyezte meg az egyesület vezetője. Nagy József azt is elmondta, hogy az utóbbi időben csökkent a létszám az együttesben. Korábban 50-en, 60-an is voltak egy csoportban, a legkisebbek csoportja azonban mindössze 30 gyermekkel indult, akik között nemcsak magyaróiak, hanem fickóiak, sőt disznajóiak is vannak. A két kiscsoportot a Csurgó egyesület vezetője és Lovász Jámbor Zsuzsa, a közép- és a nagycsoportot hivatásos táncosok, Varró Huba és Bugnár Zsolt tanítják. Az oktatás ingyenes, és a kiszállások költségeit sem kell fizetniük a gyerekeknek, a kiadásokat a polgármesteri hivatal támogatásával az egyesület fedezi.

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató