2024. august 3., Saturday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Kedden a marosvásárhelyi önkormányzat székhelyén tartották meg első ízben a Marosvásárhelyi Tulajdonosi Társulások Szövetségének közgyűlését.

Fotó: archív


Kedden a marosvásárhelyi önkormányzat székhelyén tartották meg első ízben a Marosvásárhelyi Tulajdonosi Társulások Szövetségének közgyűlését. A két éve újjáalakult szövetség célja egységbe tömöríteni a lakótársulásokat, átláthatóbbá tenni a működésüket, és a helyi önkormányzat támogatásával számukra erőteljes érdekképviseletet nyújtani. Ugyanakkor gazdasági, illetve jogi kérdésekben támogatni, valamint a társasházak hőszigetelési, illetve felújítási munkálatainak elvégzéséhez szükséges uniós pénzalapok megpályázásában segíteni.

A helyi szövetség elnöke, Dumitru Rus ismertette a két éve újraalakult szövetség célkitűzéseit. Székhelyükön, a Dózsa György utca 9. szám alatt, a harmadik emeleti 94-es szobában kedden és csütörtökön, a hét többi napján, akárcsak eddig is, a polgármesteri hivatal 56-os szobájában fogadják az ügyfeleket. Mint megtudtuk, a lakosságnak abban az esetben nyújtanak felvilágosítást, ha a szövetséghez csatlakozott és tagsági díjat fizető tulajdonosi társuláshoz tartoznak. A marosvásárhelyi szövetséghez eddig kilencven tulajdonosi társulás csatlakozott több mint harmincezer lakossal. A tagsági díj 0,25 lej lakásonként.

A közgyűlés egyik napirendi pontja a lakótársulások által megválasztható munkaviszony szabályozásának megváltoztatása volt. A parlamentbe benyújtott határozattervezet a lakótársulások alkalmazottainak polgári szerződéssel való foglalkoztatását szorgalmazza, amit ezelőtt két évvel módosítottak, azóta csak egyéni munkaszerződéssel alkalmazhatják a lakótársulások személyzetét, az utánuk fizetett társadalombiztosítási járulék azonban további pluszköltséget jelent.

Az utóbbi tizenöt évben feldarabolódtak a marosvásárhelyi lakótársulások, jelenleg 875 tulajdonosi társulás kétharmada egyetlen lépcsőház lakóinak tömörülése, és amint elhangzott, a tizenvalahány lakást tömörítő szerveződés nem tudja kellő hatékonysággal képviselni a lakosság érdekeit a hatóságokkal szemben. A városban 250 tulajdonosi társulás elegendő volna ahhoz, hogy szakértelemmel és a törvényesség betartása mellett végezzék a közösségi vagyonok ügykezelését. A tapasztalat azt mutatja, hogy a közös vagyonnal majdnem senki nem foglalkozik érdemben, illetve elenyésző azon társulások száma, ahol jó gazdái vannak a közös tulajdonnak. Ennek megváltoztatásában reménykedik a szövetség elnöke és a hivatal elöljárói, mint elhangzott, nem csak a rezsiszámításra, a -bevételezésre és a takarítók irányítására kellene korlátozódjon a tulajdonosi társulások vezetőinek tevékenysége.

A szövetség egyik határozattervezete a felújításra szoruló régi típusú, kétemeletes társasházak uniós alapokból való finanszírozásának lehetőségére, illetve arra is kiterjed, hogy egyetlen lépcsőház is pályázhasson uniós alapokból finanszírozott rehabilitációs munkálatokra.

A Marosvásárhelyi Tulajdonosi Társulások Szövetségének szándékában áll kiemelten foglalkozni az önkényesen alkalmazott ivóvíz-szolgáltatás megvonásával, amelynek során a hátralékos és rendszeres rezsifizetőket azonos mértékben sújtják ivóvízmegvonásokkal. A helyi tanács elemzését kéri a szövetség elnöke annak érdekében, hogy azokban a lakótársulásokban, ahol kiemelt hátralékosok vannak, oldják meg a víz-csatornázás egyedi számlázását. Ugyancsak a helyi vízszolgáltató által bevezetett egyéni vízszámlázás lenne az egyetlen járható útja annak, hogy a lakásokba felszerelt egyéni mérőórák és a közös vízóra közötti tetemes különbségek megszűnjenek. A jelenlegi álláspont szerint ugyanis a lakásokba felszerelt megosztók fenntartására fordított összegek teljesen fölöslegesnek bizonyulnak.

A közgyűlésen jelen lévő Claudiu Maior alpolgármestert a jelen lévő tulajdonosi társulások elnökei a körzetükben felmerülő gondokkal árasztották el, melyekre majd' minden esetben megoldásokat ígért. A háromórásra sikeredett közgyűlés a tulajdonosi társulások szövetségének vezetőtanácsi tagja, Moldovan Călin kijelentését követően oszlott fel. A helyi tanácsos szerint a polgármesteri hivatalba érkező lakóközösségi panaszok kivizsgálása nyomán ki lehet jelenteni, hogy bizonyos tulajdonosi társulások elnökei úgy viselkednek, mintha saját tulajdonú kft.-t vezetnének. Egyesek sértőnek találták a célzást és konkrétumokat követeltek, mások háborogva távoztak a közgyűlésről. Márpedig akinek nem inge…

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató