2024. july 30., Tuesday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Átfogó hadművelet kezdődött Moszul felszabadítására

  • 2016-10-17 15:55:34

  • MTI

Hétfőre virradóra nagyszabású hadművelet kezdődött az Iszlám Állam (IÁ) dzsihadista szervezet kezén lévő utolsó iraki nagyváros, Moszul felszabadítására.
Haider al-Abádi iraki kormányfő közleményét a hadműveletek megkezdéséről az éjszaka folyamán felolvasták az iraki állami televízióban. „A közeljövőben együtt fogjuk megünnepelni az IÁ teljes felszámolását az ország területén” – jelentette ki Abádi, és fogadkozott, hogy a dzsihadisták felelni fognak szörnyű bűncselekményeikért.
Az offenzívában nagyjából 60 ezer – egyes források szerint 80 ezer – fegyveres vesz részt, köztük a hadsereg katonáin kívül terrorelhárító egységek, szövetségi és helyi rendőrök, kurd harcosok (pesmergák), illetve egy síita milícia és a térségbeli szunnita törzsek fegyveresei is. Az előrenyomulást az Egyesült Államok vezette terrorellenes koalíció légi egységei támogatják.
Az Iszlám Állam a becslések szerint több mint 6000 harcossal rendelkezik Ninive tartomány székhelyén.
A bejelentés előtt, vasárnap az iraki légierő több tízezer röplapot dobott le Moszulra, figyelmeztetve a lakosságot, hogy az utolsó szakaszukba jutottak a támadás előkészületei.
Az IÁ 2014 júniusában foglalta el az észak-iraki nagyvárost. Előtte mintegy kétmilliónyian éltek a városban, vagyis 4-5-ször többen, mint a dzsihadistáktól eddig visszafoglalt legnagyobb városokban. Jelenleg mintegy 1,3 millió ember él Moszulban.
Ez az offenzíva lehet a legnagyobb katonai művelet az országban a Szaddám Huszein diktátor hatalmának megdöntését célzó 2003-as amerikai invázió óta.
Stephen Townsend altábornagy, az Egyesült Államok vezette koalíció parancsnoka jelezte: a hadművelet valószínűleg több hétig tart.
A hadművelet kezdete óta a kurd fegyveresek visszafoglaltak a város 40 kilométeres körzetében hét falut a dzsihadistáktól, a város keleti részében pedig megsemmisítették az Iszlám Állam terrorszervezet első védelmi állásait.
Az asz-Szumaríja pánarab televízió Ninive tartománybéli forrásokra hivatkozva arról is beszámolt, hogy lázadás tört ki Moszulban az úgynevezett iszlamista rendőrség parancsnokának vezetésével Abu Bakr al-Bagdadi, az Iszlám Állam (IÁ) vezetője ellen, aki állítólag a dzsihadisták szíriai központjába, Rakkába menekült át.
A rendelkezésekre álló értesülések szerint a dzsihadisták katonai parancsnokait szállító gépkocsikonvojt, amellyel al-Bagdadi is utazott, az Egyesült Államok vezette szövetség harci repülőgépei tűz alá vették al-Gabat térségében. A bombázás több tucat szélsőségessel végzett, köztük Abu Músza al-Magribivel, az Iszlám Állam vezetőjének egyik közeli bajtársával is, maga al-Bagdadi azonban túlélte a légi csapást.
A helyi források szerint Moszul káoszba süllyedt az Iszlám Állam egymással ellenséges egységeinek összecsapásai miatt.
Ashton Carter amerikai védelmi miniszter Washingtonban helyi idő szerint vasárnap kijelentette: a Moszul visszavételéért indított hadművelet „döntő pillanata” lehet az Iszlám Állam elleni harcnak. „Olyan csapást mérhetünk az IÁ-ra, amelyből nem tud majd újra talpra állni” –fogalmazott Carter.
Törökország nem maradhat ki a moszuli hadműveletből, és ott ül majd a tárgyalóasztalnál is – hangoztatta Recep Tayyip Erdogan török elnök hétfőn Isztambulban. Az államfő úgy vélekedett, Törökországot azért akarják távol tartani a katonai beavatkozástól, mert meg akarja akadályozni, hogy Észak-Irakban az Iszlám Állam elleni küzdelem ürügyén egymásnak essenek a különféle muszlim felekezetek. Törökország szerint ugyanis a síita többség Észak-Irak etnikai összetételének megváltoztatását tervezi, és elkerülhetetlen az összeütközés a síita haderő és a helyi szunniták között.
Az ENSZ szerint a harcok miatt akár 70 ezer ember is elvesztheti lakhelyét, és a világszervezet Menekültügyi Főbiztosságának (UNHCR) becslése szerint akár százezren is menekülhetnek az ostromlott városból Szíria és Törökország területére. A főbiztosság jelezte: 61 millió dollár pótlólagos segélyt szeretne összegyűjteni az ostrom nyomán keletkező költségek fedezésére. Ebből sátortáborokat hozna létre Irakban, Szíriában és Törökországban, valamint téli fel-szereléseket, kályhákat vásárolna az otthontalanná válók számára.

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató