2024. july 29., Monday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Átadták a röptér új utasfogadóját

Csütörtök délelőtt Ciprian Dobre, a megyei tanács elnöke jelenlétében avatószalag-vágás nélkül átadták a vidrátszegi repülőtér új utasfogadóját. Az eseményen a repülőtér alkalmazottain és a média képviselőin kívül jelen voltak megyei tanácsosok is.

Fotó: Vajda György


Csütörtök délelőtt Ciprian Dobre, a megyei tanács elnöke jelenlétében avatószalag-vágás nélkül átadták a vidrátszegi repülőtér új utasfogadóját. Az eseményen a repülőtér alkalmazottain és a média képviselőin kívül jelen voltak megyei tanácsosok is.

A megyei tanács elnökét Vasilescu Vladimir, a repülőtér igazgatótanácsának nemrég kinevezett elnöke fogadta, aki röviden ismertette a beruházást. Többek között elmondta, hogy az építkezés idén március 22-én kezdődött és októberben fejeződött be. 560 négyzetméterrel bővült a terminál, aminek hasznos felülete 250 négyzetméter. A beruházás összértéke kb. 2 millió lej, azaz mintegy 450.000 euró, amit a megyei tanács költségvetéséből álltak. Ciprian Dobre elmondta, szükség volt erre a lépésre, hiszen egy év alatt 7%-kal nőtt az utasforgalom. Az idén három légitársaság, a Wizz Air, a Ryanair és a Tarom 13 úti cél (Barcelona, Budapest, Dortmund, London, Madrid, Milánó, Párizs, Róma, München, Bologna, Frankfurt, Brüsszel és Pisa) irányába közlekedtet járatokat.

A korszerűsítési munkálatokat folytatják, amennyiben a megyei tanácsosok is jónak látják – fűzte hozzá az elnök. Elmondta, tervezik, hogy hamarosan kibővítik, rendbe teszik a repülőtér előtti parkolót. S míg korábban körforgalmat szerettek volna kialakítani a bejáratnál, amivel megkönnyítették volna a járműforgalmat, addig az új elképzelés szerint a pár száz méterrel előtte levő körforgalomból ágaztatnak le egy külön utat, amely a terminálhoz vezet. Ennek a megépítése és a parkoló rendbetétele 3,5 millió euróba kerülne, de jobb megoldás, mint az előbbi. Az elnök remélte, hogy a 2014–2020-as uniós pályázati kiírással lehívhatnak erre pénzösszeget.

Újságírói kérdésre az elnök kifejtette, a multifunkcionális teherrészleg terve megbukott, mivel a vásárhelyi repülőtér lekerült az uniós támogatással fejleszthető légikikötők listájáról. Csak annyit kell tervezni és megvalósítani ebből, amennyit a megyei tanács saját költségvetéséből elbír – mondta Ciprian Dobre. Rendbe tették az irányítórendszert, az eddig kiszolgált repülők méretéhez igazodva a 2000 méteres le- és felszállópálya elegendő, nem kell bővíteni.

A Népújság arra volt kíváncsi, hogy lesz-e együttműködés a kolozsvári és a marosvásárhelyi repülőtér között. Ciprian Dobre kategorikusan elutasította ezt, mondván, a konkurenciával semmiképpen! Amúgy már per folyik a két légikikötő, illetve az önkormányzatok között, így nem paktálunk Kolozsvárral!

A megyei tanács elnöke arról is tájékoztatta az újságírókat, hogy a Tarommal történt egyezség alapján november 17-étől hetente öt járat indul Bukarestbe és vissza. Ez óriási teljesítmény, mondta, mert a főváros és a megyeszékhely között még nem volt ilyen forgalom. Arra a kérdésre, hogy a megnőtt utasforgalom milyen jövedelmet hoz, az igazgatótanács elnöke nem tudott válaszolni a helyszínen.

Utólag Monica Hărmănescu sajtószóvivő arról tájékoztatott, hogy az utasforgalom növekedése költségekkel is jár, de hogy a gazdasági mérleg mit igazol, csak februárban, a pénzügyi év lezárása után tudnak nyilatkozni. A marosvásárhelyi repülőtérnek van ugyan nyereségcélú gazdasági tevékenysége, de egyben közhasznú létesítmény is, ahol természetesen a jövedelmezőséget is szem előtt tartva a lakosság kiszolgálása a fontos. Annyit még megtudtunk, hogy 2011-hez viszonyítva 2012-ben a repülőtér ötször annyi jövedelemre tett szert, így várhatóan 2013-ban is nyereséggel zár. Tulajdonképpen az új utasterminál is a szolgáltatás minőségét javítja, ugyanakkor lehetővé teszi a forgalom növelését is – mondta a szóvivő.

A Népújság felvetésére érdekességképpen azt is megtudtuk, hogy az elég lerobbant állapotban levő Aurel Vlaicu-emlékoszlopot a parkoló átrendezésekor elköltöztetik, a tanácselnök szerint hangsúlyosabb helyszínt keresnek az obeliszknek.

A villámlátogatás után az utasok birtokba vehették az új utasfogadót.

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató