2021. november 28., vasárnap

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

A stabilizálás várat magára

Az utóbbi hetekben a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítások értéke ugrásszerűen megnőtt Romániában, esetenként már hetente változó árakat is alkalmaznak. A drágítás a City Insurance csődjét követően előre látható volt, a szakemberek szerint ugyanis időszerűvé vált az áremelés, mivel a gyakorlatban az addig alkalmazott biztosítási összegek nem fedezték a költségeket.

– Milyen arányú árdrágítással lehet számolni jelenleg, egy hónappal a City Insurance csődjét követően, és a biztosítási program alkalmazásában történt-e lényegi változás? – kérdeztük Kopacz Gábor biztosítási és kárrendezési tanácsadót.

– A City Insurance biztosító engedélyének szeptember 17-i felfüggesztését követően meg lehetett jósolni a robbanásszerű áremelést. Az elmúlt hetekben mindenik biztosító drágított és folyamatosan drágít, előfordul, hogy hetente változtatnak az árakon. A biztosítási rendszer azonban nem változott, az árakat továbbra is a járműtulajdonos kárhányadosa és a bónuszpontjai határozzák meg, ezt követi a gépjárművezető életkora (mivel a biztosítók szerint minél fiatalabb, annál nagyobb a rizikófaktor), valamint a jármű hengerűrtartalma. Míg régebb egy évig érvényes maradt egy árajánlat, most már az sem kritérium, így a biztosítók annak függvényében, hogy mennyi biztosítást szeretnének kötni, milyen üzletpolitikát alkalmaznak, emelhetnek vagy csökkenthetnek az árakon. Egyes biztosítók csökkentik az éves biztosítást, megemelik a féléves időtartamút, mások az évest és félévest közel azonos szinten értékesítik.

Fotó: Nagy Tibor


Az évjárat nem, a karambolok gyakorisága növeli a biztosítás árát

– A jármű életkora, gyártási éve befolyásolhatja-e a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási összeg nagyságát?

– A jármű évjárata nem befolyásolja a biztosítási összeget, a tulajdonos által okozott károk gyakorisága, a maluspontok száma azonban igen. Aki nem karambolozik, évente kap egy bónuszpontot, amelyek egy idő után árkedvezményekkel járnak. Egy újdonsült járműtulajdonos számára a B0 alapártól kezdődik a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás. Az a járműtulajdonos, akinek régóta van autója, és nem karambolozott, az évek során 5, 10, 15%-os árcsökkentésben részesül, mígnem eléri a maximális B8-as bónuszpontozást, ami akár 40–50%-kal is csökkentheti a gépjármű-felelősségbiztosítás összegét. A baleseti nyilvántartás, a bonus/malus szerint két bónuszpontot veszít az, aki egy évben egyszer anyagi kárral járó balesetet okozott, és ezt két év alatt lehet visszaszerezni úgy, hogy egyetlen közúti balesetet sem okoz. 

– Egyetlen biztosító csődje ennyire felboríthatja a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás országos piacát?

– Minden jel arra mutat, hogy lassan kiegyenlítődik a biztosítási piac, mivel a dömpingárakat alkalmazó két biztosító közül a City csődbe ment, azaz szeptember 17-étől a pénzügyi felügyelet bevonta a működési engedélyét, a másik biztosító pedig emelt az árain. Nem csupán a City csődje borította fel a gépjármű-biztosítás romániai piacát, a költségek növekedése miatt ez régóta esedékes volt. A Biztosítottak Állami Garanciaalapjába való hozzájárulások mellett a személyi sérülések és elhalálozások miatti erkölcsi kártérítések nyomán kell egyre nagyobb összegeket kifizetni, amelyek a balesetek járműjavítási költségeinek a többszörösei. Az előzményekhez tartozik, hogy az utóbbi években a City Insurance részvénytársaság a szállítókkal rendkívül kedvezményes áron kötött kötelező felelősségbiztosítást, ezért a fuvarozók, mindenekelőtt a kamiontulajdonosok 90%-a ezt a biztosítót választotta. Országos viszonylatban a biztosítási piac 45%-át fedte le, hozzávetőleg hárommillió ügyféllel kötött szerződést. A cég szeptember 1-jéig kapott határidőt arra, hogy 150 millió eurós tőkeemelést hajtson végre, amit nem tett meg, a többi között amiatt vonták be a működési engedélyét. Sürgősségi kormányrendelettel felhatalmazták a Biztosítottak Állami Garanciaalapját, hogy átvegye a City Insurance kárrendezési dossziéit. Akinek azonban érvényes szerződése van a City biztosítóval, az továbbra is biztosítottnak érezheti magát. Ha baleset történik, és a vétkes sofőr a City Insurance biztosítottja, a garanciaalap honlapján be kell jelenteni a káreseményt, és visszajelzést várni a kárfelméréssel kapcsolatban – tájékoztatott a szakember.


Biztosítási árajánlatok 

Az Asigurari.ro platform által generált árajánlatok szerint egy B8-as bónuszponttal rendelkező gépjárművezetőnek 1,6-os hengerűrtartalmú, gázolajjal működő gépkocsira jelenleg az Euroins biztosító például egy fél évre 405 lejes biztosítást, egész évre 540 lejes biztosítási ajánlatot tett, a Groupama fél évre 598 lejest, egész évre 643 lejest, az Asirom félévesre 483, egész évesre 737 lejest, az Omniasignél fél évesre 489, egész évre 752 lejes biztosítás köthető, a Generali fél évesre 760 lejt, egész évre pedig 821 lejt számol kötelező gépjármű-felelősségbiztosításra. Érdekes a direkt elszámolásos rendszer fél évi/évi aránya a Generali biztosítónál, ahol 1040 lej egy fél évre és 1070 lej egész évre a járműbiztosítás értéke. Ebből arra lehet következtetni, hogy ez esetben az éves biztosítást részesítik előnyben. Aki a direkt elszámolást választja, annak lehetősége van arra, hogy egy balesetet követően a saját biztosítójával rendezze a káreseményt.

Fotó: ISU