Ariadne XXIII.

Huszonharmadszor is tavaszi hangulatot áraszt, fiatalos pezsgést, zsongást sugall az Ariadne zászlaja alá tömörült textilművészek kiállítása a marosvásárhelyi Kultúrpalotában. A megújuló természet színei, alakzatai, az egybecsendülő színharmóniák és a tudatosan ütköztetett tónusok, a változatos formák és ritmusok, akár egy egybefüggő, hatalmas kreáció öltöztették harsányságot kerülő, tetszetősen tarka köntösbe az Art Nouveau Galériát. Elegáns, divatos, de nem extravagáns a látvány.

Érzelmileg is hat a szemlélőre, dekorativitásában is figyelemkeltő, és értelmi szempontból is kellőképpen telített. Azt is mondhatnók, hogy a rendezők hátrányt váltottak előnyre: abból eredően, hogy az idén kissé kevesebben neveztek be a tárlatra, mint máskor, több lett a falakon a hely, szellősebben helyezhették egymás mellé a munkákat, mindenik mű kellőképpen érvényesítheti a maga erőterét, sőt jó érzékű társítással a textíliák fel is erősíthetik egymást. A számbeli csökkenés nem vészes, kilenc megyét közel félszáz művész képvisel a 23. Ariadne seregszemlén, ami akkor is figyelemre méltó, ha tudjuk, a főváros textilesei körében nem kelt különösebb érdeklődést az esemény, és ezúttal külföldről sem akadt jelentkező. Újdonság viszont a iaşi-i művésznők jelenléte. Igen, nyugodtan beszélhetünk művésznőkről, a kiállítás egyetlen férfi résztvevője a fiatal vásárhelyi Ajtai Lőrinc, aki idén is ruhakreációkkal, keleti ihletésű női felöltőkkel vállalkozott a megmérettetésre.

A Romániai Képzőművészek Szövetsége Marosvásárhelyi Fiókjának ez a mozgósító erővel is rendelkező rendezvénye, illetve csoportosulása talán éppen annak köszönheti irigylésre méltó vitalitását, hogy a szervezést, tervezést is felvállaló alkotók a gyengébb nem reprezentánsai. Elsősorban ők azok, akik képesek a többletmunkára, nem rokkannak bele, nem adják fel, ha el is fáradnak és lehangolódnak, elég hamar vissza tudják nyerni lelkesedésüket, és kitartóan dolgoznak tovább. Idő- és energiaigényes tevékenység a textilművészet, sok áldozatot kíván. De aki tényleg szereti, csinálja. Sőt más-más alkotói területre is sikeresen átruccan. A vásárhelyi művésznők munkásságát ismerem jobban, róluk nyugodtan mondhatom, hogy le a kalappal előttük. Többségük ott volt, bábáskodott az Ariadne születésénél, hivatástudatuk több mint két évtized alatt sem gyengült. Igaz, a tárlat már nem kínál „forradalmi” újdonságokat, mint az elején, a galériákat nem árasztják el a formabontó kísérletek, nem hökkentenek meg fura installációk, performance-ok, happeningek, de kitűnő ötletek, szokatlan, inventív megoldások, eredeti elképzelések, képzettársítások bőven vannak a kiállításon. Tematikáját, ihletvilágát, szimbolikáját, jelrendszerét, anyaghasználatát, eljárásait tekintve gyakori az időutazás. Múlt és jelen szorosan kötődik egymáshoz, itt-ott felsejlik a jövő is, a képzelet határtalan, akár a mikro-, akár a makrokozmosz szolgáltatja az ideát. A tradíció mintha még mindig szorosabban kapcsolódna a textilművészethez, mint a digitális univerzum, de a kódrendszer, a szelfizés, a tetoválás, a szleng kifejezések textilleképezése már nem lepi meg a nézőt. Épp úgy kezdi érteni, értékelni a megállíthatatlanul megújuló kortárs közeget, mint a letűnt civilizációk, a mitológia, a Biblia vagy az ősi népi kultúra jelképeit, üzenetét, átörökített, korszerűsített eszköztárát. Az Ariadne kiállítások fő kezdeményezője és odaadó szervezője és az őt önzetlenül segítő szervezőcsapat erre is alapozott, amikor közönségszavazat alapján elindította a legnépszerűbb, legjobb, legszebb munkák és alkotóik díjazását. A 22. tárlaton már olyan sokan szavaztak, hogy megosztva kellett kiosztani az elismeréseket. Nem három, hanem hét díjazott kapott oklevelet az idei április 2-i nyitóünnepségen. Valószínűleg jövőre is hasonló lesz a helyzet. Most is olyan sok a figyelemre érdemes mű, hogy biztos sokfelé szóródnak majd a voksok. Magam sem tudnék csak három alkotást kiemelni a kiállított több mint félszáz közül. Csíky Szabó Ágnes Kőrösi Csoma Sándor-tisztelgése a lelket, szellemet egyaránt megmozgató, míves finomságú munka, A megvilágosodás allegóriája, Bandi Kati Jelenések könyvéből ihletődött, népiesen biblikus textilképe, Sajgó Ilona csipkékből, varrottasokból, szőttesekből, kelmedarabokból ihletetten összekomponált lenyűgöző Madonnája, Hunyadi Mária monumentális hatású, képzeletdús minitextilje, Az emlékezés fája és a különös hangulatú Tetoválás, Kolumbán Kántor Zita népi vétetésű, családi vonatkozású installációja, a Lélekharang, Kozma Rozália éveken át bővülő pompás kárpitja, az immár véglegesített Kód, Puskai Sarolta környezetféltő hatalmas installációja, a Tengeri kincsek, Nagy Zsuzsanna Szakadás című impozáns kettős kompozíciója, Nagy Dalma arany- és ezüstszálakkal átszőtt mesés hangulatú alkotása, Az alkony bűvölete, Károly Zöld Gyöngyi egyszerű, mégis megkapó, ötletsziporkákkal felépített Konstellációja, Vass Mária Magdolna csomózásos technikát alkalmazó, tónusaiban is különleges Metamorfózisa egyaránt megérdemelné a kitüntetést, és több más is. Meglátjuk jövőre, kik lesznek a nyertesek. A közönség az idén sem ment haza vesztesként, ebben biztosak lehetünk. A kiállítás április 28-ig tekinthető meg. 

Az Ariadne XXII. közönségdíjasai

I. díj: Bandi Kati

 Hunyadi Mária

II. díj: Kozma Rozália

  Puskai Sarolta

III. díj: Nagy Zsuzsanna

Sajgó Ilona

 Ioana Antoniu – Kolozsvár