2024. december 3., Tuesday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Lassan ki sem látszik a haza az adósságból, és a gazdaság is csak zötyög, mégis van olyan szereplő, amely nyolc év alatt huszonhatszorosára növelte bevételeit. Ez a politikum, a pártoknak utalt költségvetési források összege ugyanis a 2016-ban jegyzett 14,5 millió lejről idénre 380 millióra növekedett. Nem véletlen, hogy ilyen jól megy a pártoknak, hiszen a költségvetési támogatást saját maguknak osztják ki, de úgy, hogy a korrektségnek még a látszatára sem adnak.

A pártok kampánypénzeinek kérdésköre nemrég a liberális generális plakáthadjárata kapcsán kavart kisebb hullámokat a médiában, miután az egyik hírportál „kioknyomozta”, hogy a plakátolás közpénzen történt. Nem találták fel vele a spanyolviaszt, csak az olvasóikat vették palira, merthogy már elég rég így zajlik ez mifelénk, hogy a pártok költségvetési támogatást kapnak, tehát közpénzt költenek. Lehetne róla egy komolyat vitázni, hogy mennyire jó ez a rendszer, összehasonlítva például az amerikaival, ahol szintén most megy padlógázon az elnökválasztási korteshadjárat, és ott a pártok meg a jelöltek abból kampányolnak, amit adományokból össze tudnak kalapozni. Nálunk meg abból, amit egyre bőkezűbben kiosztanak saját maguknak. Ebből a pénzből jut a sajtó egy részének is, hogy kinek pontosan mennyi, azt csak találgatni szokás, mert reklámcégeken keresztül megy az üzlet, de  néha abból lehet következtetni az osztogatás érdekességeire, hogy a pártmilliókból nem részesülők „oknyomoznak”, és haragszanak azokra, akiknek jut a jóból.

De a leginkább bicskanyitogató az egészben az, hogy a korrektségnek még a látszatát is messze elkerüli a kormány az osztogatás közben. Szinte pontosan egy hónapja volt az a kormányülés, ahol a költségvetés kiigazításáról döntöttek. A sürgősségi kormányrendeletek paradicsomának számító regáti kancellárián már az is felér egy kisebb csodával, hogy előterjesztés készült a költségvetés módosításáról, amiben fekete-fehéren az állt, hogy a pártpénzek szétosztásáért felelős választási hatóság költségvetési keretét 42 millió lejjel csökkentik. Ehhez képest a hivatalos közlönyben nyomdafestéket látott kormányhatározatban 62 millió lejes emelés szerepel. Erről sem a kormány, sem a pártok nem beszéltek sokat azóta, holott a két összeg közötti százmilliós eltérés hazugságban mérve van akkora, hogy nem lehet szőnyeg alá seperni, mert az elefánt is elbotlik rajta. Persze ennek megfelelően októberben rekordösszegű utalásokat kaptak a pártok, amire felkapta a fejét a sajtó egy része, de végül is, ha a logika oldaláról nézzük a dolgot, nem véletlen, hogy a kampány hivatalos kezdetére időzítették a nagy kifizetéseket. És mérget vehetünk rá, hogy akinek jutott a zsozsóból, még véletlenül sem fogja a kormánynak szegezni a kérdést, hogy mínusz negyvenkettőből hogyan lesz plusz hatvankettő az előterjesztés és a határozat közti rövid bürokratikus ösvényen.

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató