Nem lehet véletlen, hogy az elnökválasztás első fordulóját nagy előnnyel megnyerő aranyos pártvezér tartózkodott a választási kampányban a nyilvános vitáktól. Még meg sem száradt rendesen a tinta a választási jegyzőkönyveken, máris bevitt saját magának egy rendes gyomrost, és a döntő fordulóig hátramaradt napokban maradt még bőven ideje hasonló performanszokra.
Az teljesen érthető, ha egy nagy arányú győzelem tudatában valakit elkap a lendület, és olyat mond, amit rögtön meg is bánna, de az öngáncsolást lehet oktatni való módon is űzni. Mint ez a figura, aki első nyilvános megszólalásainak egyikében kifejtette, hogy kirúgna félmillió közalkalmazottat. Amúgy nem szokott sokat törődni a részletekkel, például olyan apróságokkal, hogy az államelnöknek ilyen nincs a hatáskörében, ahhoz törvényt kell alkotni vagy módosítani, ez a parlamentre és a kormányra tartozik. Lehet, csak azért nem bonyolódott ilyen részletekbe, mert a szoci atyuskákkal már le is tárgyalták ezt a kérdést a háttérben?
Egy ilyen elszólás a minimálbéren tengődő rétegek körében kétségtelenül tud szimpátiát kiváltani, és ami azt illeti, az utóbbi időben a kormányok rendszeresen megígérik, hogy karcsúsítják a közalkalmazotti szférát, és odafigyelnek ezekre a kiadásokra. De amikor valaki két választási forduló között azt mondja, hogy kirúgna félmillió közalkalmazottat, az olyan, mintha az illető felkérné a hazai, 1,3 millió főt számláló állami alkalmazotti tábort, meg azok felnőtt korú családtagjait, hogy ne szavazzanak rá, elvégre egyharmaduknak azonnal elveszi a kenyeret az asztaláról. Kéne még ilyet nyilatkozni, jó sokat a következő tíz napban. Meg lehetne még részletezni azt a diszkréten már beismert dolgot is, hogy az olcsó lakások építésére vonatkozó ígéret mögött sincs semmilyen érdemi szándék az adathalászaton kívül.
Ha csak hagyják az illetőt, hogy rendesen adja önmagát a kamerák előtt a következő napokban, ez a választási verseny még egyáltalán nincs lefutva. Tizenegy éve hasonló nagyságrendű különbség fordult meg az elnökválasztás két köre között, tehát egy ekkora hátrányt is meg lehet fordítani a második fordulóban.
Csak, ami legalább ugyanekkora gond, az az, ami azután következik. Azáltal, hogy a szocik levetették az européerre mázolt álarcukat, és a képünkbe vicsorították a valódit, a leendő elnök előtt tág játéktér nyílt a következő kormány alakítására. Kinek milyen többséget sikerül a jelenlegi parlamenti erőviszonyok mellett összehoznia, hogy kezdjen valamit azzal a gazdasági katasztrófával, amit a szocik maguk után hagytak, ez lesz a következő időszak nagy kérdése. És ha már a parlamenti erőviszonyoknál tartunk, a napokban a közösségi médiában látható szörnyülködési hullámot már a parlamenti választások másnapján el lehetett volna kezdeni. Mert aki nem vette volna észre, az aranycsapat 2020 és 2024 között megtriplázta a parlamenti szavazatainak a számát – a mandátumbeli részarányukat azért „csak” duplázták, mert nagyobb volt a részvétel –, és ha ez a trend folytatódik, amihez egyéb sem kell, mint további kétbalkezes kormányzás, akkor 2028-ban egyedül állíthatnak majd kormányt. Egy mostani győzelem csak haladék az igazi vihar előtt.
