2022. augusztus 17., szerda

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Furcsa teremtések a politikusok, fújhat a szél, jöhet árvízek, lavina, dúlhat háború, éhínség, előttük egyetlen cél lebeg: megnyerni a következő választásokat. És lehetőleg minél jobban besározni, lejáratni a politikai ellenfeleket.

Azt, hogy két választás között semmibe veszik az embereket, nem számít, majd a kampányban „meggyőzik” őket egy kis miccsel, sörrel… Ebben a tekintetben szinte nincs is különbség a politikai alakulatok között. Mindenik győzni akar, minél több helyet megszerezni a törvényhozásban, részt venni a kormányzásban. Hiszen köztudott, hogy jól élnek azok, akik a húsosfazék közelébe férkőznek.

Ma egyetlen pártot veszünk górcső alá. Az AUR-nak nevezett, az ún. Szövetség a Románok Egyesüléséért formációról van szó. Nem azért becézik AUR-nak, mintha annyira aranyos lenne, aranyat érne. 

Azért hoztuk szóba, mert a hét végén tartottak egy szupertitkos tisztújító ülést, amelyen véget vetettek a kétfejű vezetésnek, és immár egyetlen elnöke van a pártnak George Simion személyében, akit nem szükséges külön bemutatnunk olvasóinknak. Ami érdekes, hogy a régi-új elnök máris a 2024-es választások „elcsalásáról” beszél, és az alkotmánybírósággal fenyegetőzik, ha az történik, amit a liberálisok vezére akar, vagyis – állítólag költségcsökkentés céljából – összevonnák a 2024-es választásokat. Ezzel elvileg a szocdemek elnöke is egyetért, de a szervezet még nem hozott egyértelmű döntést az ügyben.

A frissen újraválasztott elnök máris bejelentette, hogy a 2024-as államfőválasztáson olyan jelöltet indít a párt, aki „legyőzi a rendszer jelöltjét”. Ugyanis – jelentette ki – az AUR legfőbb célja az állami intézmények politikamentesítése. Ugyanakkor, mint mondta, az országnak áldozatkész emberekre van szüksége. Akik nem a saját egyéni, hanem a „nemzet” érdekeit tartanák szem előtt. 

És természetesen beszélt a romániai „modellértékű” kisebbségvédelemről is. Testvéreinek nevezte a Romániában élő magyarokat (akikre az úzvölgyi temetőben bottal támadt) és a többi kisebbséget. Velük kívánja „hamvaiból feltámasztani” az országot, amelyet a „diktatórikus” hatalom tönkretett. A nagy „feltámadás” részleteiről persze nem nyilatkozott. 

Azt mondta csupán, hogy az AUR-nak kormányra kell kerülnie, és egy AUR-os államfőre van szükség, „aki a választókkal is fotózkodik, nem csak a feleségével egy-egy golfpartin vagy kiránduláson”.

Azt is mondta, az AUR-nak van már reális terve a választási költségek csökkentésére, csak senki nem ért egyet vele. Hát nem aranyos?