Arany János és Mentovich Ferenc barátságáról (III.)

A következő megmaradt Mentovich-levél (a harmadik) Arany Jánosnak Szalontára íródott. Ugyanis már az első nagykőrösi nagyvakációban Aranyék hazalátogattak Nagyszalontára. Valószínűleg nehezen szokták meg a nagykőrösi levegőt! A levél önmagáért beszél, egy nagykőrösi Molnár nevű fuvaros szállította haza Aranyékat, és lehet, hogy Molnár is ment értük Szalontára.

Mentovich Aranynak

Nagykőrös, 1852. Szeptember 6-án.

„Kedves Jánosom!

Nem gondoltam volna, hogy Molnár uram oly hamar megőrölje elindulástokat – mint megígértem vala 5 órakor kis ajtótokon zörgeték – be nem mehetvén az első percben azt gondoltam, hogy nem bízván Molnár uram pontosságában még ágyban vagytok, azonban a friss kocsinyomból, s az elhullatott szénacsomócskákból csakhamar meggyőződtem, hogy ti útban vagytok – s így a búcsú, mint Déman trombitájában a hang – bennem rekedt. Nem is bánkódtam rajta igen nagyon, mert nekem kedves embereimtől – habár rövid időre is – búcsúzni, kedvetlen kötelesség… hanem annál kedvesebb az üdvözlés, annál kedvesebbek a találkozás első percei. Hidd meg édes Jánosom, hogy itt-nem-létedben nagy hiányt érzek, s alig várom az időt, melyben ismét láthatlak, ölelhetlek.

Kedves nőd olvasván e sorokat, hihetőleg így fog gondolkodni: sokkal jobban tenné komám, ha fontosabb dolgokról írna, s mindenek felett szállásom állapotjáról írna megnyugtatólag – Hallja hát édes komámasszony mióta elmentek, rettenetes dolgok történtek… Sáskahad módjára lepte meg városunkat a katonaság. Három lovas ezreden kívül két ágyútelep, s isten tudja, mennyi gyalogság van itt elszállásolva. Mindenünkből kipusztítnak, szörnyű éhesen érkeztek meg ezek a sáskák, nem lehet leírni az általok okozott alkalmatlanságot – s mindezekért mivel fizettek? Gorombasággal, s azzal, hogy minden nap este felé muzsikáltatnak a Casino előtt a piacon. Igen drágába kerül e muzsikaszó, most igazán betelik, hogy sírva vígadunk. – De térjünk vissza kedves komámasszonyék szállására. Amint a szállásoló őrmester komámasszonyék házához érkezett, úgy akarta a sors, hogy Mészáros, ki rendesen minden éjszaka ott hál –, még a szálláson legyen. [???] bemegy a nyitva volt kis ajtón, s megtekintvén az istállót így kiáltott fel: „ah tas is e hüpscher Stall!”… s azonnal négy lovas legénynek parancsolt oda szállást. Hasztalan vala Mészárosnak minden ellenvetése: hogy a háznak gazdái nincsenek honn, hogy ő nem akar felelősséget vállalni, a netán történendő károkért stb. – az őrmester szívében nem volt egy parányi irgalom sem. Úgy-e rettenetes dolog!? … Hanem vigasztalódjék meg, mert Mészáros nem elégedett meg a protestációval, de elmenvén a városházához az egész ügyet bejelentette a tanácsnak, ki közbevetvén magát – megmentette komámasszonyékat a sáskáktól. Nyugodtan lehet, eddigelő legkisebb baj sincs.

Szeretnék édes Jánosom neked kőrösi újságokat írni – de elmeneteled óta nem történt semmi különös érdekű. Úgy tetszik itt vallál még midőn az öreg Fitos helyett megválasztottuk az új Rectort, ki nem más, mint Jánosi. Iskolánk ügyében nem érkezett még semmi elhatározó rendelet, sőt egyetlen egy kormányi leiratot sem kaptunk eddig elő. Elmeneteled után csak hamar Kiss, Weiss is elmentek nyaralni, ez utóbbi hihetőleg új legelőre. Jánosi is elment ma Pestre, hol néhány napig akar ülni. Szász itt van neje valamivel jobban, fennjár, de lábfájdalma még mind tart. Ő hihetőleg ide hagyja Kőröst, hívják Gyöngyösre papnak, el is ígérkezett azon föltétellel, ha kicsinálnak számára annyi fizetést, mennyi itt van, mint halljuk nagyban korteskednek ottan számára – ez ránk nézve is igen nagy vesztés lesz.

Irodalmi újságul írhatom: hogy Jókai szabadalmat kapott egy divatlap kiadhatására – Csikai hozta Pestre e hírt a napokban, hol személyesen találkozott Jókaival, – A napokban Losonczi itt járván azt mondta, hogy Horváth Döme is akar valami havi iratot ki adni, azon feltétellel, ha téged megnyerhetne szerkesztő társnak és a vállalat vezérének. Ő csak azt várja, hogy te megérkezz, s azonnal meghívat bennünket Kecskemétre, egy barátságos ebédre, mely alkalommal körülményesen megbeszélnök az egész ügyet. Ballagi Károlytól közelebbről egy levelet kaptam, ebben kér engem írnám meg neked: miképp szíveskedj neki valami dolgozatot küldeni az általad szerkesztetendő gyermekek, vagyis ifjaknak szánt albumba.

Molnáron kezdem, levelem Molnáron kell bevégeznem. Most jut eszembe, hogy közelebbről találkozván vele az utcán megkért írnám meg neked: hogy nagyon szívesen kész utánad menni Szalontára [ugyan] azért, melyért odavitt. Megérdemelné – úgymond – hogy őt és ne mást fogadd meg. [!] mivel a mangorlót, mindenáron áremelés nélkül elhozta. Én igyekeztem vele megértetni, hogy ez csak azon esetben történhetnék meg, ha ott Szalontán drágább a szekérbér, mint itt helyben – Ezen egy esetben írj nekünk, s mi tőled kívánt időre Szalontára küldhetjük Molnár uramat. Hogy vagytok édes Jánosom – ne várjátok octobert, jöjjetek hamarább – Isten hozzon mentől előbb – nőmmel együtt tisztelve vagytok

Őszintén szerető barátod Mentovich”1

A következő részekben majd még tisztázzuk, hogy négy év múlva már Mentovichék is nagyon elkívánkoztak Nagykőrösről, és mindent megmozgattak, hogy Bolyai Farkas nyugdíjazása után megüresedett matematika-fizika-kémia tanszékre Mentovichot válasszák meg professzornak Marosvásárhelyre!

(Folytatjuk)

1Arany János levelezése (1852–1856). Akadémiai Kiadó, Bp. 1982. Pp. 91–93. Sajtó alá rendezte Sáfrán Györgyi