Anyák napja

• 2025-05-01 15:00:00

• Nagy-Bodó Tibor

Ezen az ünnepen talán csak annyit kellene mondani: köszönöm, hogy vagy/voltál. Még mindig itt vagy bennem…

Az édesanyák azok, akiknek nem kell mindig jelen lenniük ahhoz, hogy ott legyenek bennünk. Egy illat, egy szó, egy mozdulat – és máris visszarepülünk gyerekkorunk konyhájába, ahol meleg volt és biztonság. Anyák napján nemcsak virágot adunk, hanem köszönetet is – azokért a napokért, amikor csendben erősek voltak helyettünk, amikor mosollyal takarták el a fáradtságot, és amikor a szeretetükkel megtanítottak élni. Van egy szó, amit az ember nem tanul – érez. Egy szó, amit kimondani könnyű, de megélni mély: az, hogy anya. Ő az első ölelés, az első altatódal, az első biztatás. És később is, amikor már felnőttként sodor az élet, valahogy mindig ott van velünk: egy mondatban, amit tőle hallottunk, egy gesztusban, amit tőle lestünk el…

Kőrössy Csilla  Marosvásárhelyről elszármazott, ma Clevelandben élő vállalkozó:

Aki imádta Erdélyt és a családját…

– Édesanyám mindent jelentett nekem. Nem tudtam elképzelni nélküle az életet. Ő tartotta össze családunkat. Ő volt a család lelke. 

Szép, tehetséges, kedves édesanya, soha csúnya szavakat nem használt, mindig biztatott, szeretett, mindent megtett családjáért. Zongoraművész volt, gyönyörűen zongorázott. Verseket szavalt, fiatalkorában ismerte Reményik Sándort, és szavalta verseit ott, ahol Reményik is jelen volt. Imádta Erdélyt és a családját. Verseket írt, nagyon szépen rajzolt és hímzett. 

Vettem egyszer négy egyszínű ruhát, és említettem édesanyámnak, hogy a ruhák vadrózsákkal, ibolyákkal, íriszekkel, illetve lóherelevelekkel tele lennének igazán szépek.

Évek során gyönyörűen rárajzolta ezeket a virágokat és leveleket a ruhákra, és kihímezte őket.

Mintha ma lenne, meleg nyári nap a Marosnál, édesanyám órákon át tanított, bátorított: „Ússzál, Csilla,” egyszer aztán csak fennmaradtam, nem süllyedtem el… 

Ő tanított meg írni. Ő tanított meg arra, hogy soha, se embert, se állatot ne bántsunk. Nagyon szerette a természetet, virágokat, madarakat, állatokat. Szeretett utazni; édesapám vezetett, ő pedig egy remek navigátor volt, még a GPS korszaka előtt, amikor az utat térkép szerint kellett követni.

És nagyon szeretett olvasni. Nehéz időket élt át, háború, menekülés, kommunizmus, többszöri nagy veszteség, de minden nehézségben eszébe jutott és erőt adott az, amit az apácák tanítottak a Mariánumban.

Édesanyám és édesapám mindketten azt mondták, hogy mi, gyermekek jelentettünk mindent nekik.

Szerintem a világon csak három lény van, aki feltétel nélkül szeret minket: a Jóisten, az édesanya és a kutya.

Ha az én drága, egyetlen, jó édesanyám itt lenne, most, anyák napján, a legnagyobb gyermeki szeretettel és hálával borulnék le eléje, és egy nagy csokor erdélyi erdei virágot adnék neki….

Dr. Puskás Attila főorvos, érgyógyász, a marosvásárhelyi Angio-Center tulajdonosa:

Ültem a szőnyegen

Igen, határozottan éreztem,

Ahogy a képre tévedt tekintetem,

Hogy Isten néz ki anyám szemeiből,

S ahogy karjában tartott minket kétágúan,

A bizonyosság volt az arcán,

Hogy sosem ejt ki többé kezeiből,

Nem hagy tengődni minket szomorúan,

És szempillantás alatt értettem,

Mit tekintete üzent: 

E két kezdemény, kikre életem feltettem…

Mély, szolid, szilárd szeretet,

Isten anyáknak ezt adja,

(egyetek többet, gyerekek)…,

És hirtelen hasít egy fájdalom,

Elmúlt már? 

Ölelő karját nem érzem vállamon?…

Nem, dehogy, 

Terjeng lágyan a legjava szívemben,

A lényeget a kép mögött láthatom,

Csak kóstoló a létből, mi hirtelen megfogott,

Anyámban ott trónolt Istenem,

S Fénye az arcára ragyogott,

Igen, igen, ez az, mit egyszerre megláttam, és magával ragadott,

Megláttam, de nevezni nem tudtam,

S hirtelen megálltam,

Éreztem, közel van, hívogat,

Valami titkot még számomra tartogat,

És akkor sötét, pajkos szemeiből rám tódult a Fény,

Térdre borultam előtte, s éreztem,

Ő nem egy egyszerű emberi lény,

Anyám…, …Istenem, 

Leírni sutaság,

Fényárban ültem a szőnyegen…

Anya

Minden ember Anyja,

Oszd szét Szereteted,

Szivárványba öltöztesd Szemed,

Minden gyermeked lássa!

Végtelen karod

Átöleli a gyűrött földet,

Álmodsz helyettünk szebbet,

De visszavonulsz, ha akarod.

Tudatlan gyermeked sáros,

Mosd tisztára kezeit,

Tekerd gyolcsba sebeit,

Légy éjjel is világos.

Szeretet Szivárvány Szeme,

Őrizd könnyű álmunk,

Tanulunk Téged, s várunk,

Szívünknek Szabad Szelleme…

Dr. Sándor Szilárd teológus-pasztorálpszichológus, unitárius lelkész:

Isten áldja meg az édesanyákat!

– Amikor e e gondolatokat mesélem, tudom, hogy már nem veszi kézbe e nyomtatott sorokat, és nem teszi fel az olvasószemüvegét olvasás előtt. Most nem fog visszajelezni arról, hogy egyszerűen, közérthetően, emberi, szép, hiteles szavakkal, vagy olyan bonyolultan fejeztem ki magam, amit ő, habár érteni vél – mint mondta mindig ilyenkor –, nem hiszi, hogy sokan megértik majd, miről és miért is szóltam. 

Édes anyanyelvem őre, gyermekkorom őrangyala, felnőttkorom kísérője, gyermekeim mamája nincs már e földi létben. 

Ott van ő is már, ahol mamáim, ahol dédanyáim, ükanyáim, szépanyáim és minden ősanyám – hitem szerint örök üdvösségre szenderültek.

Nekünk pedig, ittmaradottaknak, örökségbe hagyták felmelegíteni lábuk nyomát ez üdvösségre teremtett menny alatti honban. Hogyan lépkedhetünk ősanyáink kihűlt lábnyomaiban?

Édesanyám kihűlt lábnyomait szívdobogtatón öleli át a lábamra ragadó otthoni por és sár. Amint talpam alatt felsóhajt a fű a temető pázsitján, éppen úgy öleli lelkemre életem áldásait, mint az imára hívó vagy szaggató harangkongás.

Amennyi látvány, annyi érzés suhan át otthont és temetőt adó szülőföldemen! A gyász fájdalmát sziromhullató tavaszi virágok rügyfakasztó könnyeiben fürdeti meg a csend, mikor édesanyámra gondolok. 

Ott van mindezekben és mindenhol, mit fel nem sorolhatok, mert nincs rá szó és nincs rá fogalom.

Szerető szívének dobogása alatt dobbant meg az én szívem is. Fájdalmas örömmel szült e világra. Amikor neki szaggattak a harangok – a végtisztesség fájdalmával és szeretettel engedtem útjára. 

Ebből a szeretetből fakad fel a gyászom, és ebből a szeretetből születik újjá a „megszelídítésre” teremtett semmi. 

Ha most élne, akkor azt mondaná az előbbi gondolat után, hogy inkább hagyjam ki, mert nem sokan értik meg. Erről aztán jó hosszan vitatkoznánk, beszélgetnénk. Most ez elmarad…

Mit mondana Önnek, kedves olvasó, az édesanyja, mit üzenne Önnek, ha valamiben nem értene egyet azzal, amit mond, vagy amit tesz? Meghallaná, és ha igen, mit válaszolna? Hogyan hallgatná őt meg? Hogyan válaszolna neki, ha nem értene egyet vele? Hogyan gondol Ön az édesanyjára? Csak a jót és a szépet látja meg, amikor ránéz, vagy amikor rágondol? Vagy, látva esendőségét, szereti ekképpen is?

Vajon Önt miképpen látja vagy látta az édesanyja? Csak a jót és a szépet látta, vagy látja meg Önben, vagy esendősége mellett is szerette, szereti Önt? Hogyan gondol az édesanyjára az anyák napján?

Hallja a harangszóban az imádságot? Hallja a fű sóhaját, pornak és sárnak ölelő simogatását? Az otthont és a temetőt adó szülőföld sziromhullató virágai miként színezik ki a kiszínezhetetlent, amikor édesanyjára gondol?

És ti, fiatalok, lányok és fiúk, mit gondoltok, mint éreztek mindezekről? Érzitek-e ti, mai fiatal asszonyok, hogy édesanyáknak születtetek ti is? Érzitek-e, látjátok-e ti, mai fiatal férjek, asszonyaitokban gyermekeitek édesanyját? Vigyázzátok-e sziromhullató szülőföldetek rügyeit, virágait?

És ti, fiatal vagy idősödő nagyanyák, továbbadjátok-e gyermekeiknek üdvösségünk örökségbe kapott titkait? 

És ti, akiket Isten nem ajándékozott, vagy nem ajándékozna meg gyermekkel, érzitek-e, tudjátok-e, ha az árvát kebletekre ölelitek, és síró vágyaikat édesanyjuk könnyeivel simogatjátok le arcukról, akkor ezáltal ti is édesanyák vagytok?

Minden elhunyt édesanyát isteni üdvösségében oltalmazzon a mennyei Atya! Isten áldja meg az édesanyákat az ő jóságukért! Áldjon meg minden szerető lelkű nőt!

Nyissa meg a fiatal asszonyok életét édesanyai áldásokra!

Szucher Ervin újságíró, műsorvezető:

Éveket adnék az életemből, ha egy napra visszahozhatnám…

– Vallásos nevelés ide, aránylag sűrű templomlátogatás oda, megvallom őszintén, gyermekkoromban nem is hallottam erről a csodás ünnepről, amelynek az év első májusi vasárnapja oly kevés. 

Talán mentségemre szolgál, hogy ezzel nem voltam egyedül. 

Annak ellenére, hogy az anyáknak már az ókori görögök ünnepnapot szenteltek, az anyaországban meg kerek egy évszázaddal ezelőtt a Magyar Ifjúsági Vöröskereszt is naptárába iktatta, az én nemzedékem gyermekkorában még a pap bácsitól sem értesült róla.

Nemcsak az ateista-kommunista rendszer, szüleink is március 8-át, a nemzetközi nőnapot mosták össze az anyák napjával. De ettől még egyetlen erdélyi magyar édesanya sem sértődött meg, főként, ha neki sem volt tudomása a határon túli egyházi naptárokba foglalt piros betűs ünnepről. 

Egy biztos: amióta az eszemet tudom, mindig arra törekedtem, hogy lehetőleg úgy viselkedjek, hogy anyám számára az év összes napját ünnepnappá tegyem. 

Általában sikerült, olykor nem.

Éveket adnék az életemből, csak hogy egy napra, mindössze huszonnégy órára visszahozhassam anyámat, és egy szál virág kíséretében május 4-én megköszönjem mindazt, amit jelentős áldozatok árán tett értem. 

Meghálálnám minden egyes szép szavát, bölcs tanácsát, óvó intését, lélekmelengető mosolyát, határozott biztatását. Megcsókolnám mindkét kezét, azt is, amely simogatott, és azt is, amely időnként taslizgatott. 

Magamhoz szorítanám fiatalon meggyengült testét, azt, amelyet istenhívő lelke nem hagyott el mindaddig, amíg meg nem nyugodott, látván, hogy egyedüli gyermekeként felnőttem, révbe jutottam, és két csodálatos lányunokával ajándékoztam meg. 

Nyilván magammal hoznám őket is, hogy végre tölthessen egy kerek napot a társaságukban. Tudom, mindez csak hiú ábránd, netán a mennyekbe szárnyaló gondolat vagy az örökkévalóságban teljesülő vágy. 

Egyelőre be kell érnem azokkal az álomfoszlányokkal, amelyekben egy-egy éjszaka megjelenik, dicsér, vagy éppenséggel dorgál, de legalább ott van, és tudom, bármit is mond vagy tesz, azzal a javamat próbálja szolgálni. 

Mint egy igazi édesanya, aki most is úgy hiányzik, akár egy korán elárvult kisgyermeknek.