Antalffy Endre – egy nagy hatású, de elfelejtett tudós nyelvész

1970-ben június 26. és július 1. között az utolsó iráni sah, Mohammed Reza Pahlavi meglátogatta Romániát. A sah társaságban lévő tudósok érdeklődtek és keresték Antalffy Endrét, a perzsa nyelv és kultúra legismertebb magyar kutatóját! Sajnos Antalffy Endre akkor már 12 éve elhunyt!

Antalffy Endrét (1877, Ratosnya – 1958, Marosvásárhely), 50 éven át Marosvásárhelyen a Bolyaiak után a legnagyobb tudósnak tartották. És nem is véletlenül. Bolyai Farkas mellé is temették a marosvásárhelyi református temetőben, bár Ő katolikus volt. Persze változnak az idők, változnak az emberek és az értékelések is. E sorok írója elhatározta, hogy igyekszik egy hosszabb sorozatban megemlékezni e nagy, de elfelejtett tudós nyelvészről. Sorozatomat eredeti levéltári kutatások és adatok alapján állítottam össze.

Antalffy Endre egyaránt volt tudós, nyelvész (11 nyelvet beszélt anyanyelvi szinten), kiváló irodalmár, művészettörténész, közéleti ember – politikus, műfordító és tanár. Ő maga nyelvésznek tartotta magát. Egyetemi tanszékre született, és tudása, tudománya alapján egyetemi tanszék vezetője kellett volna legyen, ha nem Ratosnyán születik… És mint igazi erdélyi ember, felelősséget érzett szülőföldje és öreg szülei iránt is. Akkoriban még nem volt divat a szülőket öregek házába dugni és Nyugat-Európában lébecolni. Antalffy Endre úgy érezte, ha szegény csizmadia, majd később tutajos apja nagy áldozattal kitaníttatta, akkor őneki is elemi kötelessége, hogy hazajöjjön Budapestről, és öreg szüleit támogassa. Talán Bernády György is csalogatta a Budapesten tanító fiatal tehetséges tanárt, hogy jöjjön Marosvásárhelyre a frissen megnyitott felsőbb kereskedelmi iskolába, nyelveket tanítani. Antalffy hazajött, és ezzel az akkor kisvárosnak lett egy kedves tudósa, második Bolyai Farkasa, de sajnos ezzel bezáródott előtte a megérdemelt nemzetközi hírnév és ismertség. 

Lássuk, hogy ünnepelte Marosvásárhely intelligenciája Arany János születésének 100. és halálának 50. évfordulóját.

Antalffy Endre 101 évvel ezelőtt írt Arany János emlékére egy Ódát, melyet sok helyen elszavaltak.

 

ARANY Jánoshoz

(születésének 100 éves fordulójára)

 

Kinek dicsősége messziről világít,

S mint pásztortüzet, úgy nézi szemünk

Félig sóvárogva, félig elmerengve –

Szelíd Arany János, Rád emlékezünk. 

 

 

Noha hideg tél van, jégcsap a tetőkön,

S magyar kunyhók tája mélyen behavazva,

Gallyakat tördelünk az emlék fájáról,

S öltözik a lelkünk virágos tavaszba. 

 

Zöldellő gallyakat lobogtatva fennen

Indulunk az útra, éneklő sereg

Tisztelni a bölcsőt, melyben szenderegtél

S a helyet, hol voltál álmodó gyerek. 

 

Száz esztendő! Álom szárnya libbenése,

Vagy valóság nehéz gördülése volt tán?

Vagy csak hulló csillag, rezzenés szemünknek

De mérföldek útja fent a mennyég boltján?

Száz esztendő! Idők szálló rohanását

Megkötözte ajkad bűbájos szava; 

Dicsőséget itt él közöttünk, s az idő

Fosztott szárnyaival vánszorog tova. 

 

 

Mi szép volt a múltban mind nekünk gyűjtötted.

Táltos tekinteted csillagokba nézett

S lepattant Attila koporsója zára:

Halottat támasztó hatalmas igézet.

 

Áldott a csók, amely megihlette szádat:

Tündér ajk tüze, vagy édesanya csók,

Akármi – de nyomán, mint a szemzett rózsa,

Harmatosan nyíltak bűvös, drága szók.

 

A Te szavadban újra teremtődött

Az édes magyar nyelv. Könnyt fakasztni szembül,

S ríkatni lelkünket fakadó sírásra

Elég volt mondanod, hogy: a kapa pendül,

 

Oh, hányszor éreztük lelked meleg fényét,

Sírtunk, elborultunk, könnyünk elapadt,

Öreg karosszékből de Te csak meséltél,

Altatott, áltatott mesélő szavad.

 

Sokszor véltük már, hogy itt mindennek vége:

Hitünk, álmunk, erőnk végképp szétfoszolnak –

S mikor keservünkben mindent megtagadtunk,

Hittünk ajkadon a biztató mosolynak.

 

Mindenünk voltál Te: papunk és tudósunk;

Értettél mély titkú kapcsos könyveket,

S imádkozni, kezét szépen összetévén,

Tanítottál bízó, kicsi gyerekeket.

 

Hogy szeretted néped! Hogy megcirogattad!

Vasvesszővel soha, nyájas szóval feddted,

Ama, híres, neves fülemile-perben

Régi átkát ahogy eleibe tetted.

 

Nem, nem lehet az, hogy annyi szív meghaljon,

Tudjuk, érezzük, hogy Te itt vagy velünk.

Öreg karosszékből csak szövöd mesédet

S mi gyermek hívéssel újra eltelünk.

 

Hátha hátha minden, mi most szívünk nyomja,

Csak lidérc nyomása, valóság híján,

Halálhörgés, vér, kín, magyarok hullása

Csak nyáréji álom, mint rég Nagyidán…

 

Kinek dicsősége szelíden világít

S mint pásztortüzet úgy nézi szemünk

Félig sóvárogva, félig elmerengve –

Öreg Arany János, Rád emlékezünk.

 

1917. Antalffy Endre

 

Arany János halálának 50. évfordulóján is Antalffy Endrét és Molter Károlyt kérte fel a Kemény Zsigmond Irodalmi Társaság a méltó emlékezésre. Egészen pontosan:

1932. október 24. Marosvásárhely magyarsága méltó módon ünnepelte Arany János emlékezetét. A költő halálának félévszázados évfordulója alkalmából rendezett ünnepség lefolyása Marosvásárhelyen, október 24. 

Vasárnap a magyar nyelvterületen Arany János halálának félszázados évfordulója alkalmából ünnepségek voltak, melyen a nagy magyar költő emlékezetének áldoztak. Marosvásárhelyen a Kemény Zsigmond Társaság rendezte meg az Arany-emlék ünnepélyt, mely alkalomból a ref. kollégium dísztermét zsúfolásig megtöltötte a közönség.

Dr. Antalffy Endre ünnepi ódáját Ádám Zsigmond szavalta el, majd utána Antalffy Endre dr. beszélt Arany Jánosról. A közönség, melynek megnyomorítása már a dohos levegőjű középiskolában kezdődött, és amelyeket sikerült a tanároknak lapos agyon magyarázgatásaikkal kellőleg eltávolítani Arany Jánostól, csodálkozva figyelt fel a vasárnap esti ünnepélyre. Hogyan, hát Arany János nem csupán unalmas biflázás, nemcsak „milyen volt Piroska jelleme”, amilyen „jelzői vannak az álnok és cselszövő Detrének”, – és meglepve látta, hogy van egy számára ismeretlen költő, még pedig egyike a legnagyszerűbbeknek, aki tud hozzánk napi emberekhez szólni. Antalffy Endrének az ő csodálatos finom intuíciójával és univerzális tudásával sikerült a közönséget Aranyhoz vezetni. Ő és Molter Károly, aki a későbbiek folyamán, Arany-valuta címen beszélt, az est két ragyogó előadója, és ezúttal nem csupán fellengős jelző, mert mindkét előadó kitűnő, jó és magas színvonalú volt.

(Bolyai könyvtár, Sényi-hagyaték), 1932. okt. 25.

Semmi túlzás sincs abban, hogy Marosvásárhely második Bolyai Farkasának nevezzük Antalffy Endrét. Népszerű, közkedvelt előadó volt, mindenkit lebilincselő konferanszié, bálok, kiállítások közkedvelt megnyitó konferansziéja, irodalmi estek legszívesebben látott előadója, akárcsak Bolyai Farkas a maga idejében. Ezt tudta is a kisváros, és nagyon bölcsen döntöttek úgy, hogy a két Bolyai mellé temetik, bár Ő maga római katolikus volt. Antalffy Endre a marosvásárhelyi római katolikus középiskola egyik legtehetségesebb tanulója volt. Már felsőbb évesen papi reverendában járt, és érettségi után azonnal a Gyulafehérvári Teológiára került. Olyan tökéletesen beszélt latinul, hogy a fiatal papjelöltek püspök úrnak szólították! De a Sors közbeszólt. Mivel bőrtébécéje lett, a teológiáról eltanácsolták. Antalffy Endre – szerencséjére – átkerült a Ferenc József Tudományegyetem bölcsészeti karára, és a professzorai felfigyeltek a ritka képességű hallgatóra.

Antalffy Endre életrajzának ismertetését következő héten folytatjuk. 

(1)Nagy Imre tusrajza a Maros Megyei Művészeti Múzeum tulajdona. Köszönetet mondok Cora Fodor művészettörténésznek, hogy a képet rendelkezésemre bocsátotta

 

IRODALOM

Fondul personal Antalffy (Nr. inv. 963), Nr. 69., Dos. XXXV. Anul 1932. Román Nemzeti Levéltár, Maros megyei kirendeltség.