Annyi, amennyi...
Mivel a Csillag születik maratoni tehetségkutató korábbi fázisában még három szereplő maradt versenyben, nem sejtettem, hogy június 2-án dől el: ki fogja felmarkolni a nyertesnek járó jó sok pénzt, ki részesül a többi, nem megvetendő ajándékban, magyarán ki lesz idén a magyarországi fő-fő „kiscsillag”.
A sors úgy hozta, hogy a múlt szombat este nem voltam tévékészülék-közelben.
Mivel a Csillag születik maratoni tehetségkutató korábbi fázisában még három szereplő maradt versenyben, nem sejtettem, hogy június 2-án dől el: ki fogja felmarkolni a nyertesnek járó jó sok pénzt, ki részesül a többi, nem megvetendő ajándékban, magyarán ki lesz idén a magyarországi fő-fő „kiscsillag”.
Vasárnap reggel aztán az internet jóvoltából rámzúdultak az információk arról, hogy a jó torkú „óriásbébi”, az Andrea Bocellire és a Susan Boyle-ra egyaránt hajazó Mészáros János Elek fejére kerül a babérkoszorú. A világháló jóvoltából fél óra alatt végignéztem a kissé gyenge idegzetű, ezért a versengéssel feltétlenül együtt járó lámpalázat igencsak nehezen viselő Jennifer, és az ötletes, rendkívül tehetséges tánccsoport, a Quantum XXL döntőbéli produkcióit. És jó volt ez így! Nyilvánvaló, hogy idegesítő időtöltés a tehetségkutató fázisokat mindannyiszor élő adásban követni. Mindnyájan tudjuk – mennyi üresjárat, milyen sok süket duma, mennyi szájbarágós ismétlés zúdul a tévénéző nyakába az alatt a pár óra alatt, amíg a vetélkedők elevickélnek a végkifejletig, hogy ne is beszéljünk az olykor hosszú perceken át hömpölygő reklámfolyamokról. Vélem: nagyon sok tévénézőnek adatik meg immár a lehetőség arra, hogy igénybe vegye az internetes szolgáltatást. Nos, pontosan annyit érnek ezek a vetélkedők, amennyit „zanzásítva” másnap belőlük a különböző beszámolókból kicsemegézhetünk. (Persze, ha az ilyesmi valakit egyáltalán érdekel.) Vetélkedőkről lévén szó, azért nem mellékes az élő adás biztosította varázs sem, ugyanakkor a szombat este az az időintervallum, amikor a hét közben túlsúlyban levő limonádéfilmek helyett az ember időnként némi tartalmasabb szórakozáshoz juthat – a kisképernyő és az egyes csatornák producerei jóvoltából. Nem tudom, mennyire valós ez az észrevétel, de nekem legalábbis úgy tűnik: a mozicsatornák pénzeszsákjai is egyre laposabbak, ebből adódhat az a tény, hogy egyre több az ismétlés.
Nyakunkon a nyár, és ilyenkor a tévéadók stábjai maguk is lazulni vágynak, elkezdődik a tévés uborkaszezon. A tehetségkutató műsorok gyártói már az őszre gondolnak, és azon dolgoznak, hogy valamikor szeptember végén, október elején majd újdonságokkal rukkoljanak elő. A Megasztár helyett – ezt olvasni – ősszel a TV2 a The Voice című sztárgyártó műsorfolyammal örvendezteti meg a műfaj híveit, amely egy holland jogtulajdonos gyártmánya. Állítólag ezeroldalas a forgatókönyve. Ez a produkció annyiban fog különbözni az eddig látott ilyen műsoroktól, hogy akár már ismert előadók is megméretkezhetnek, valóban az ország legjobb hangját keresik majd az élő adások során, így vélhetően elmaradnak az abszolút amatőrök, a „Bikcsunájhoz” hasonló antitehetségek igen mulatságos fellépései. A zsűritagok majd háttal ülnek az éppen önmagát produkáló versenyzőnek, így kizárólag a hangja alapján választják majd ki a továbbjutókat. Szerintem szórakoztató lesz a sorozat, ám az is csak annyit ér majd, mint amennyit az élő adás másnapján – sűrítve – az interneten belőle fellelhetünk.
Máthé Éva
