Angyalnyomok rejtett szobákban

Mindig üzennek valahogy. Bezárt kapuk kitárulásában, szakadék fölött láthatatlan hídként, ismeretlen emberek arcán, hangjában elrejtőzve. Sokszor, legtöbbször észrevétlenül. Vannak, akik úgy tartják – én is közéjük tartozom –, hogy földi létünk legelején még tudatában voltunk jelenlétüknek, mi több, kapcsolatunk annyira közeli volt, hogy kisgyermekként időnként meg is kacagtattak az angyalok. Aztán eltűntek világra ébredő szemünk elől. De igazából sosem távoztak, ha meg is feledkeztünk róluk, láthatatlanul teljesítették védelmezői küldetésüket. Milyenek lehetnek ők valójában? Csak a képzelőerőre hagyatkozva lehet róluk beszélni vagy konkrét emlékek is felfedik kilétüket? – erről kérdeztünk gyermekeket és felnőtteket. 

 

Repülőutak, robotok 

A marosvásárhelyi Fecske óvoda napközis Waldorf-csoportjában fehér és kék ruhás, „sárga” és barna hajú, illetve aranyszárnyú angyalokról meséltek a gyerekek. Azt is elmondták, hogy szerintük a karácsonyi éjszaka szárnyas vendégei az égben, a „menny világában”, illetve az Északi-sarkon laknak. Élőben sosem látták őket, csak képeken vagy az otthoni hűtőmágnesen – állították, aztán gondolkozás nélkül vágták rá, mit tennének, ha találkoznának az angyallal. Ezekből az elképzelésekből válogattunk:

Villő: Erzsi mamához repülnék vele Németországba. 

Orsika: Elmennék vele Leához, a kutyusomhoz, aki most már az égben van.

Boró: Csöpi mamához repülnék az angyallal Csíkba, ahol az unokatestvéreim is vannak.

Iringó: Bulgáriába repülnék vele, a tengerparta.

Bence: Elvinném a barátomhoz.

Hunor: Elrepülnék vele Magyarországra.

Magor: Megkérném, hogy hozzon nekem sok robotot.

 

A kishúg és a Hang

Érdekes módon személyes angyalos találkozásokról nagyobb, iskolás korú gyermekek meséltek.

Iza, 10 éves: Karácsony előtt mindig írok levelet az angyalnak, és négy évvel ezelőtt azt kértem tőle, hogy egy kistestvérrel ajándékozzon meg. Azt is beleírtam a levélbe, hogy ha lehet, kislányt küldjön, de ha fiúcska lesz, neki is örülni fogok. Anyukám meg is őrizte azt az írást. Aztán eltelt a karácsony, és jó pár hónappal később kiderült, hogy anyukám babát vár. A következő szentestén már tudtam, hogy lesz egy kishúgom, és márciusra meg is született Emma. Én adtam neki ezt a nevet, és ez így is volt természetes, hiszen az én kérésemre hozta el őt nekünk az angyal. 

Krisztián, 9 és fél éves: Egyszer, amikor vallásóránk volt, és átmentünk abba a terembe, ahol ezt az órát tartjuk, észrevettem, hogy a füzetem az osztályban maradt. Miközben visszamentem a füzetért, Piroska dédnagymama hangját hallottam. Azt kérdezte tőlem: nagyon siettél, azért felejtetted ott? Személyesen sosem találkoztam vele, ugyanis amikor felment a Jóistenhez, anyum 18 éves volt, de úgy érzem, hogy nekem ő az egyik őrzőangyalom. Csak fiatalkori képeken láttam, de egyszer, amikor szembementünk a sétányon egy idős nénivel, úgy gondoltam, épp olyan, mint ő, dédnagymamám. Anyum csodálkozva kérdezte, hogy ezt meg honnan tudom.

 

Fenyő a semmiből

Angyalnyomkeresésünkből a mindennapi csodákra fogékony felnőtteket sem hagyhattuk ki. Bölöni Ágnes waldorfos óvónő egy régi karácsonyt idézett fel.

– Azon a szentestén mindhárman szomorúak voltunk a testvéreimmel, mert tudtuk, hogy nem lesz karácsonyfánk. Abban az évben nagyon nehéz volt fához jutni, a saját erdőnkből sem vághattunk ki egyet sem. Édesanyánk fürdeni küldött, és mi engedelmeskedtünk. Aztán, amikor előjöttünk, ott állt előttünk feldíszítve egy gyönyörű fenyő. Apánk ugyanis, látva a bánatunkat, kiment az erdőbe, és megkockáztatva azt, hogy elkapják, kivágott nekünk egy fát. Az évek során sok fa ültetésével köszöntük meg azt az ajándékot a fentieknek. Hatéves koromig számomra igazi csoda volt a karácsonyfa és az angyaljárás, pláne, amikor korcsolyát is kaptam. De aztán a tanító bácsi „felvilágosított” arról, hogy honnan is vannak az ajándékok. Nagyon fájtak a szavai, túl korán jött a „tájékoztatás.” A saját gyerekeimmel ez egészen másként alakult. Már nagyobbak voltak, amikor a kinőtt játékaikból elkezdtek csomagokat készíteni a tömbház kisebb lakóinak. Letették az ajándékot az ajtó elé, becsengettek, aztán elbújtak és figyeltek. Így észrevétlenül mentek át ők maguk angyalba.

 

Életmentés 

Tímeának többször is megadatott megtapasztalni az égi segítők jelenlétét. Legtöbbször nem szentestén, hanem szokványos hétköznapokon élhette át a találkozást.

– Sok évvel ezelőtt hazafele tartottunk a barátnőmmel, amikor váratlan késztetést éreztem arra, hogy hátranézzek. Akkor láttam meg a teherautót, amely a járdára feljőve éppen felénk robogott. Szó nélkül rohanni kezdtem, közben a másik lányt is húztam magam után. A jármű végül egy kőpad lábának ütközött. Ha akkor nem jön a sugallat, hogy nézzek hátra, biztosan elüt… Egy este, lefekvés után arra kértem az őrzőangyalomat, hogy ha lehetséges, mutatkozzon meg nekem. Aznap éjjel egy ezüstös női alak jelent meg előttem álmomban… Mágneses biorezonanciával végzett vizsgálaton voltam, és az orvosnő egy fel-le mozgó vonalra hívta fel a figyelmem a képernyőn. Azt mondta, a testem mellett látható mozgó vonal az őrzőangyalom, majd azt is hozzátette, hogy kevés páciensénél látszott ez ennyire tisztán.

*

A kis és nagy szobák történeteivel korántsem az volt a célom, hogy mindenkire – a szkeptikusokra is – ráerőltessem az angyali létezés bizonyosságát. Csak azt próbáltam sugallni, hogy ilyenkor, a szent ünnep estéjén talán nem árt megpattintani a rejtett, belső ablakot. Hátha várakozik mögötte valaki…