2024. november 25., Monday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Nem ítélem el a múzeumoknak azokat a munkatársait, akik éppen a Múzeumok éjszakája európai rendezvénysorozat idejére hirdettek sztrájkot, és nem nyitották ki intézményeik kapuit a látogatók előtt. Ezzel szemben annál nagyobb dicséret jár azoknak, akik a jelenlegi körülmények között is megtartották az eseményt. Sajnos gazdasági válság idején a legjobban a kultúra és a sport, a két „nem termelő” ágazat szenved 

leginkább, ezeket követi a tanügy és az egészségügy, amelyek szintén „felemésztik” a költségvetést, csak hát mindenkinek a legfontosabb az egészsége, és tanulni is kell, így ezekre kiszorítják a fenntartásukhoz szükséges minimálist. A művelődés támogatása hozzáállás, kultúra kérdése. „Amelyik népnek nincs múltja, annak jövője sincs” – tartja a mondás, és ez nem elcsépelt jelmondat, különösen akkor, amikor van egy olyan rendezvény, amelyen a múlt előtérbe kerülhet. És csak az értékeli a legjobban ezt, akinek van, amit felmutatnia. Nem véletlenül a nagy nemzetek azok, amelyek birodalomépítő korszakukban belátták, hogy hátra kell hagyni valamit az utókornak, ami igazolja az adott kor nagyságát. Ezért is szentelnek több figyelmet a kulturális örökségvédelemnek. Mert azáltal van kötődés. Ahol nincs, ott romba dőlnek kastélyok, emlékhelyek, műemlékek. Az 1989-es romániai változás különösen visszás helyzetet eredményezett e téren. Úgy tűnik, három évtized sem elég ahhoz, hogy a nyugati államokhoz mérten megváltozzon a hozzáállás. Egyrészt ma sem könnyű a több évtizede belénk sulykolt történelmi retorikától megválni, átértékelni a múltat, Kárpátokon innen és túl. Bár történt előrelépés a műemlékvédelem terén, hiszen az utóbbi években – főleg az európai uniós támogatásoknak köszönhetően – hozzáfogtak a kastélyok, múzeumok felújításához, úgy tűnik, hogy a döntéshozók még mindig nem tudják, mit kezdjenek ezzel a kulturális örökséggel, amely, valljuk be, a Kárpátok gyűrűjében gazdagabb, mint délen. És óriási kincs. A jelenben is kiaknázhatnánk a közös múltat és azt, amit ma is csak félhangon suttognak: Romániában mintegy 20 nemzeti kisebbség történelmi, építészeti és népi kultúrája ötvöződik a többségiekével. Aki elfogulatlanul járja az országot, és érdeklődik egymás kultúrája iránt, büszke is lehet erre. 

A Múzeumok éjszakája is egy olyan rendezvény, ahol mindez előtérbe kerülhet, különösen ott, ahol több nemzetiség örökségét lehet bemutatni, igazolni a – nagyrészt többségiekbe – beidegződött sztereotípiákkal szemben. Az új nemzedék ebben a szellemiségben kell felnőjön, szocializálódjon, és akkor lesz közös jövő. És ha ezzel tisztában lennének a fiatal politikusaspiránsok, akkor nem kellene helye legyen társadalmunkban az „aranyos” pártretorikának, amely megtévesztő, félrevezető, visszahúzó erő. Az ideológiai vonzata mellett a múltkeresésnek van egy nagyon praktikus és pragmatikus aspektusa is, amelyet gazdasági haszonná lehetne kovácsolni. És ez a turizmus. Az emberek világszerte azért utaznak, hogy élményeket gyűjtsenek, újdonságokkal, különlegességgel ismerkedjenek meg, hogy kikapcsolódjanak a mindennapok rutinjából. A Múzeumok éjszakája is ezt igazolja. Hogy van kinek minőségi kulturális élményt nyújtsanak a múzsák fellegvárai. Ezért is érdemes odafigyelni, támogatni, fenntartani ezeket az intézményeket. És van rá megoldás. A mecenatúra intézményét nem ma találták fel. Vannak olyan gazdasági egységek, cégek, amelyeknek tulajdonosai szívesen áldoznának pénzt múzeumok, képtárak fenntartására, műkincsek vásárlására. Sőt örvendetes, hogy tájainkon vannak olyanok, akik magángyűjteményt hoznak létre, vagy ajándékoznak intézményeknek, közkinccsé téve hobbijuk „gyümölcsét”. Ezek mind követendő példák. Lehet, hogy a honatyáknak is mérlegelniük kellene ezt, hiszen nemcsak a múzeumoknak, a berendezéseknek is meg kell újulniuk. Mint ahogy abban a bizonyos intézményben, ahol nem a bútorokat kell kicserélni... 

A Múzeumok éjszakája jó alkalom arra, hogy a múzeumok munkatársai is előtérbe kerüljenek, hiszen nagy részük – több év alapos tanulás után – életformaként űzi  mesterségét, laborokban, kutatóárkokban, restauráló műhelyekben, a „kulisszák mögött”, ahova a nagyérdemű nem láthat be. Többet érdemelnének kulturális örökségünk ápolói, s a több megbecsülést érezve talán a múzsák is mosolyognának. A Múzeumok éjszakáján láttam fáradt, de elégedetten mosolygó muzeológusokat... 


Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató