Ez a weboldal sütiket használ
A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató
2026-11-02 14:00:00
Kerek évfordulóhoz érkezett a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem: az intézmény fennállásának 80. évfordulóját ünnepli. Ebből az alkalomból november 5. és 8. között alumni fesztivált szerveznek, amelyre a volt és a jelenlegi diákokat, valamint az érdeklődőket egyaránt várják.
A programsorozat november 5-én, az egyetem napján kezdődik: a közösség átvonul az épületből a Marosvásárhelyi Nemzeti Színházba, ahol Dana Lemnaru és Sebestyén Aba házigazdák megnyitják a díszünnepséget. A nap folyamán a Stúdió színház előcsarnokában átadják az oktatók érdemokleveleit is az intézményért végzett munkájuk elismeréseként. Este pedig Harsányi Zsolt rendezésében Alexandra Felseghi Ne foglald a vonalat című bemutató előadását láthatja a közönség.
Arról, hogy mit jelent ez az esemény azok számára, akik nap mint nap ezért a közösségért dolgoznak, Kós Anna rektorhelyettessel és oktatóval beszélgettünk. Mint mondta, az egyetemen a vezetésnek és a tanári karnak mindig is szívügye volt a szakszerű mester–tanítvány kapcsolat, amely minden egyes diák egyéni fejlődését és a benne rejlő maximum kihozását helyezi előtérbe.
Az egyetem oktatási ajánlata az utóbbi évtizedekben óriási fejlődésen ment keresztül: a kezdeti szűkebb színészképzéstől fokozatosan bővült a kínálat a bábszínész, rendező, koreográfus, valamint a zene- és vizuális művészeti szakokkal. A legfiatalabb filmes-fotós ág pedig már az új médiák és a vizuális történetmesélés világába vezeti be a fiatalokat, eszközöket adva a kezükbe ahhoz, hogy saját mondanivalójukat hitelesen közvetíthessék.
Ahogy Kós Anna fogalmazott, a 80. évforduló nemcsak a múltról szól, hanem arról a különleges, két kultúrára támaszkodó erdélyi szellemiségről is, amely egyedülállóvá teszi a marosvásárhelyi képzést – és amit a jövőben is meg kell tartani.