Állt a Zsuzsanna-bál kivilágos kivirradtig

Az Úrnak 2015. esztendejében a Lorántffy Zsuzsanna Kulturális Egyesület újra mulatságba hívta a marosvásárhelyi és távolabbi vidékek bálozó közönségét. Díszmagyarban, magyaros estélyi ruhakölteményekben érkeztek az egykori eleganciát, tartást, méltóságot újra életre keltő párok. Ez az a bál, amire egy éven át készülnek, és gyűjtik az ötleteket, hogy minden mozzanata tökéletes legyen, jó hangulatban és vidámságban teljen. A szervezőknek nagyon sok bálozót sikerült megszólítani, volt köztük évek óta hűségesen kitartó, és volt olyan is, aki először kóstolt bele a fejedelemasszony nevével fémjelzett mulatságba, aminek idén a Grand Szálló vendéglője adott otthont. 

 

 S ha már az eleganciát, a jó műsort előrevetítették, kezdődhetett a bál, melyet Kilyén Ilka Magyar Örökség díjas színművésznő, a bál műsorvezetője Gellért Márta társaságában nyitott meg, aki egyike az egyesület alapító tagjainak. Ünnepélyes beszédében Gellért Márta emlékeztetett, hogy a Lorántffy Zsuzsanna Kulturális Egyesület megalapításának 25. évfordulóját ünnepli idén, s ezt az esztendőt a fejedelemasszony emlékének szentelik. Örömét fejezte ki, hogy nagy számban tettek eleget a meghívásnak, ami megtisztelő az egyesület számára, hiszen olyan világban élünk, amelyben mindenki rohan, s nem szakít időt arra, hogy a másik felé forduljon, netán nagy történelmi személyiségeink példáját követve a köznek éljen. Ez a bál éppen ezt a jelenséget meghazudtolva arról szól, mondta, hogy egymásra figyelve, együtt ünnepeljünk, együtt mulassunk, s egymást szórakoztassuk, erős közösséget alkotva. Reményik Sándor Kegyelem című versével hitet, reményt, biztatást tolmácsolt. 

A pillanatnyi lírát az úri mulatságok tánca, a palotás váltotta, melyet az egyre nagyobb népszerűségnek és hírnévnek örvendő Bekecs táncegyüttes jóvoltából ízlelhettek meg a bálozók. A palotásnál jobb hangoló nem is kellett, a bálozókban megpezsdült a jókedv, jöhettek az operettrészletek, a nóták, örökzöld slágerek. Rózsa Rudolf és zenekara profi zenész módjára tudta, mi kell a magyar mulatóknak. Buta Árpád, Trózner Kincső és Boros Emese pedig Szirmai Albert legismertebb operettjének, a Mágnás Miskának a Cintányéros cudar világán át Kálmán Imre Csárdáskirálynőjének Hajmási Péter-Hajmási Páljáig énekelték repertoárjukat, s röpítették jó hangulatba a hallgatóságot az immár hungarikummá nyilvánított operettmuzsika örökzöld dalaival. A Lorántffy Zsuzsanna Kulturális Egyesület az énekeseket sajátjainak is tekintheti, hiszen az egyesület operettestjein, rendezvényein nagyon sokszor léptek fel. Tegyük hozzá, nagyon színvonalas előadással. 

Zsuzsanna-bál lévén, a szervezők nem feledkeztek meg azokról sem, akik a fejedelemasszony nevét viselik, és virággal köszöntötték őket. 

Miközben fogyott a vacsora, a „herány tokány, a disznyó és tyúkfi, mellette földi magyaró, vegyes zöldséggel gazdagon körítve”, ürültek a poharak, szólt a nóta. A jó tánczenére megtelt a parkett, keringőt, tangót, modernet, minden műfajt ki lehetett próbálni. Aki éppen táncszünetet tartott, jókedvű asztaltársaságok körében beszélgethetett. Egy ilyen társaságban hangzott el, hogy tapasztalatuk szerint évről évre jobb a bál, hiszen a szervezők már olyan gyakorlatra tettek szert, ami profi szintre avanzsálta. Tudják, mikor kell nótázni, mikor kell táncra hívni az embereket, nincs üresjárat és nincs unalmas rész. 

Hagyományszerűen nem maradt el a magyaros ruhákba öltözött hölgyek felsorakoztatása és a közös fotó, de a tombola sem. 

Az idei bálra a székelyudvarhelyi Helvien díszmagyar és rusztikus ruhákat gyártó céget is meghívták, szebbnél szebb ruháikat a bálteremben állították ki.

Állt a bál kivilágos kivirradtig, amíg a zenészek és pincérek bírták. Amikor a talpalávaló elcsendesült, véget ért a „bornak, muzsikának, táncznak bűbájossága”. Jövő ilyenkorig.