Áldott karácsonyt!

A csendben születő…

Nemsokára megáll az idő, és vele együtt mi is megpihenünk. Véget ér a hétköznapok visszaszámlálása, félbeszakad a kiadások és bevételek, örömök és keserűségek szorongó számbavétele – a miből jutott több, kevesebb örök dilemmája –, sőt még a lépésszámunkra sem figyelünk egy darabig. Pár napra vagy legalább egy estére – szentestére – igazán megláthatjuk a lényeget. Az Ünnepeltet, az életünket megvilágító Fényt és mindazt, ami hozzá tartozik. Önmagunkat tulajdonképpen. Olyan sok minden eltakarta az utóbbi időben ezt a látványt. Írhatnék most otthon is kabátban maradó nyugdíjasokról, akiknek a karácsonyára ijesztő árnyként vetődnek az emelkedő energiaárak és az egyre növekvő nincstelenség, vagy olyanokról – egész családokról –, amelyeknek (nem is olyan messze tőlünk) pontosan tíz hónapja nincs otthonuk. Írhatnék, de nem akarok. Nem akarok mantrázni a háború őrületének torzszülötteiről, a megcsonkított sorsokról, az értelmetlen áldozatok sokaságáról. Inkább arra gondolok, mekkora béke, milyen színtiszta öröm járhatta át 2022 esztendővel ezelőtt azt a barmok lakta parányi teret, ahova Mária és József bebocsátást nyert. Földi világunk egyik legnagyobb csodája ment ott végbe – az, amelyet csak a húsvéti kegyelem múlhatott felül –, és ehhez a csodához nem kellettek ünnepi díszletek, díszes emberi szavak vagy magasztos tettek. Csak csend kellett és bizakodás, semmi több. Azt hiszem, tanulhatnánk ebből a jelenetből, magunkévá tehetnénk a valóságát, a jelenvalóságát. 

Születésnapra készülünk kívül-belül kifényesített otthonainkban, angyalszárnyakat növesztve, izgatott szárnyalásunkban talán kicsit túl is pörögve az ünnepteremtést. Pedig az Ünnepelt nem erre vár. Az a kisgyermek jut eszembe ilyenkor, akit zavart az álmaiba különleges ébresztőként „berobbantott” dalocska, és az „Ez a nap más, mint a többi…” helyett csak azt kívánta, hogy véget érjen a felhajtás, hadd vehesse szemügyre nyugodtan az ágya körül sorakozó ajándékokat. Úgy érzem, a karácsony születésnaposa is erre vár. Egyenként, harsány üdvrivalgók vagy méltatlankodó sopánkodók kánona nélkül szeretné szemügyre venni az ajándékait: minket, valamennyiünket. A szándékaink tisztaságát, a gondolataink jóságát, a saját, belső jászolunk elé térdelő hitet és reményt. Olyan jó lenne, ha nem csalódna. Akkor mi is átvehetnénk az Ő saját kezűleg készített ajándékait, amelyek közül mindenik személyre szóló. Akkor talán – ha csak egy rövid időre is – megtapasztalnánk a külső körülményektől teljesen szabad, mélyről fakadó boldogságot, ami a betlehemi sötét istállóba 2022 esztendőn át – és továbbra is – kiolthatatlan fényt hozott.