2024. july 8., Monday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Akusztikus rapszódiák – az élet ünnepe

Az Akusztikus rapszódiák – az élet ünnepe című marosvásárhelyi búcsúkoncertre december 12-én, szombaton este 9 órától kerül sor a Maros Művészegyüttes kövesdombi székházának előadótermében.

Egyrészt örömhírt, másrészt szomorú hírt kell az alábbiakban megosztanunk. Örömhírt, mert ismét Marosvásárhelyen koncertezik a világszerte ismert és elismert, számos díjjal kitüntetett Queen Unplugged Project nevű együttes; és szomorú hírt, mert ezen fellépésen láthatjuk őket utoljára: a magyarországi banda úgy döntött, szó szerint és a szó átvitt értelmében is leteszi a lantot. E döntésükkel egy tizenkét évnyi, kilenc országban sikeres koncerteket eredményező zenei karrier ér véget. 
Az Akusztikus rapszódiák – az élet ünnepe című marosvásárhelyi búcsúkoncertre december 12-én, szombaton este 9 órától kerül sor a Maros Művészegyüttes kövesdombi székházának előadótermében. Mint azt a szervezők közleménye tudatja, az exkluzívnak bátran nevezhető rendezvényen utoljára csendülnek fel Queen-dalok a banda egyedi átiratában, akusztikus hangszerek kíséretében, úgy, ahogy mástól soha nem hallották, és vélhetően többé nem hallják majd. Dióhéjban talán így lehetne összefoglalni ezen eseményt, de ez az este sokkal többet takar ennél.
A világhírű Queen zenekart senkinek sem kell bemutatni, szinte mindenki ismeri az olyan örökzöld slágereket, mint a Bohemian Rhapsody, a We Will Rock You, a We Are the Champions, a Radio GaGa és még hosszasan sorolhatnánk, de az est fénypontja sem ismeretlen a marosvásárhelyi közönség számára: a Queen Unplugged Project egy magyar kvartett, mely teljesen egyedi, letisztult, akusztikus verzióban tálalja a Queen együttes szerzeményeit, és már több ízben adtak városunkban önálló, teltházas koncertet – ezekről több alkalommal is beszámoltunk. Először 2005-ben a Mihai Eminescu Ifjúsági Házban léptek fel, majd szinte kétéves rendszerességgel tértek újra és újra vissza, így nem csoda, ha a leghűségesebb külhoni rajongóiktól is méltó búcsút akarnak venni. 
Ami a zenekar fennállását illeti, az együttes 2004-ben alakult, majd 2005 januárjában jutott el az első „nagyszínpados” koncertig egy szegedi Queen-partin. És innen már nem volt megállás. Több, mint kétszáz magyarországi fellépés mellett egyre több külföldi felkérés is befutott, így 2007-ben óriási sikerrel koncerteztek Svájcban, a Freddie Mercury Memorial Day-en. Ezen elsöprő erejű koncert következményeként pedig 2008-ban Angliában, a „UK Queen Convention-ön (Queen-rajongók Világtalálkozója) léptek fel, 1500 ember és nem kevés híresség előtt… Azóta számos nemzetközi és hazai teltházas koncerten vitték színre igencsak egyedi, minőségi, szinte saját dalnak is beillő feldolgozásaikat, bejárva Csehországot, Németországot és Hollandiát egyaránt.
A soron következő marosvásárhelyi esemény további érdekessége, hogy ezen az estén lesz látható először Erdélyben a Magyar Queen Rajongók Klubjának egyedi kiállítása is, amely ritka fotókon, egyedi (némelyik aláírott) relikviákon keresztül, vetítés és bemutató keretében ad röpke betekintést a zenekart övező mágikus világba, melynek végén a játékos kedvűek egy kvíz keretén belül mérhetik össze és mérhetik fel rocktörténeti tudásukat. 
Kiemelendő továbbá, hogy a rendezvény karitatív jellegű: a koncert és tárlat keretében adománygyűjtésre és egy árverésre is sor kerül. Az ezekből befolyt összeget és a jegyeladásból származó bevételt a rendezők egy AIDS-szel foglalkozó alapítvány, illetve a Colectiv-tragédia túlélői számára adományozzák.
Az eseményre december 12-én szombaton, este 9 órától kerül sor a Maros Művészegyüttes kövesdombi előadótermében – a szervezők szeretettel várják úgy a Queen-rajongókat, mint a minőségi zene kedvelőit. A koncertre a jegyek 20 lejbe kerülnek, az épület előterében este 7 órakor megnyitandó kiállításra a belépés díjtalan. A rendezvény ideje alatt a helyszínen mini-bár működik, a nézői szomjat és éhséget csillapítandó. 
A Queen Unplugged Project utolsó koncertjén is nagyszerű muzsikával, igényes dalokkal és vélhetően az előző előadásaikon tapasztalt hangulattal várja az erdélyi, marosvásárhelyi zenekedvelőket, Queen-rajongókat egyaránt. 

Magánügy? 26 perccel korábban

Maros megyében 1 órával korábban

Sajtóközlemény 1 órával korábban

Techuniverzum 1 órával korábban

Foci-e a labdarúgás? 1 órával korábban

Én vagyok Ördög Nóra 1 órával korábban

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató