Akiket a természet is üdvözöl

• 2024-03-07 14:00:00

• Nagy-Bodó Tibor

A nők napja mint szeretetteljes adósság

Az úgynevezett nemzetközi ünnepekkel szemben általában volt egyfajta tartózkodás bennünk: ne mások mondják meg nekünk, hogy kiket tiszteljünk és szeressünk. Csakhogy a nőnap sokkal személyesebben érint, hiszen édesanya, feleség vagy lány kerül az ünneplés középpontjába, és akkor – nemzetköziségtől függetlenül – azonnal megérezzük a szeretetteljes adósságot, ami pár szál tulipán vagy a virágcserépben levő jácint mögött szótlanul is megjelenik. Az már csak ráadás, hogy a tavasz első rügyei, kibomló virágai is megjelennek március 8-ra, mert a természet is üdvözli a nőket.

Dr. Puskás Attila teológus, a Bolyai Farkas Elméleti Líceum tanára:

A „fele-ség”

– Az emberről mint a teremtés koronájáról szoktunk beszélni. Nagyon hosszú ideig a mi magyar-székely kultúránkban is az embert alapvetően a férfira értették, aki mellé, pontosabban alá odarendelték az asszonyt is. Belőlük jön létre a család: az emberből és az asszonyból – vélték korábban.

Maga a Jóisten, akire ezt az alá- és fölérendeltségi viszonyt sokan és sokáig (talán még ma is) visszavezetik, nem épp így gondolta, legalábbis, ha a szavának tekintett Biblia első lapjait fellapozzuk. Igaz ugyan, hogy az egyik történet szerint először megteremtette a férfit, majd utána, „oldalbordájából” a nőt is. De a lényeg nem az idő egymásutániságán van, az idő ugyanis Isten számára végtelen. Itt sokkal inkább a test és borda összetartozását, vagyis a férfi és nő lényegi egységét próbálja egy igencsak szép és közérthető képpel elmesélni a szentírás, és nem egyikük fölé- vagy alárendeltségéről próbálja meggyőzni az olvasót. 

Ha továbblapozunk, ugyanezt, de másképpen fogalmazva találjuk: „Isten megteremtette az embert, saját képmására […], férfinek és nőnek teremtette őket.” (Ter 1,27). Itt már egyértelműbb, hogy szó sincs elő- vagy utóidejűségről, hanem arról, hogy az „ember” két különálló részben él és részből áll, férfiből és nőből. Az ember e két, egymástól elválaszthatatlan részben és kettősségben él és teljesedik ki. Férfi és nő – jin és jang, értelem és érzelem, erő és gyöngédség, atyai szigor és anyai szeretet, cselekvő erő és befogadás, és sorolhatnánk még tovább. Teljes mértékben reális Karinthy kettejük különbözőségére és egységére utaló kérdésfelvetése: „Férfi és nő. Hogy érthetnék meg egymást? Hisz mind a kettő mást akar – a férfi nőt – a nő férfit.” Egyik sincs meg a másik nélkül. Sohasem egyformaságban, de annál egyértelműbb másságban. Egymásra hangolva, de másképpen dalolva.

Idővel sikerült rendbe tenni a dolgokat. Ma már elvileg nincs alá- és fölérendelés. Szükség volt a nők egyenjogúságáért küzdő feminista mozgalmakra. Szükség volt az ipari forradalomra, ahol a fejlődés eszméje számos szorgos női kezet kényszerített munkára. És sajnos szükség volt a világháborúk gyászából felocsúdó világban a nők erejére, mert építkezni és újjászületni kellett. És szükség volt, van a fejben történő változásra is, hogy nő és férfi egymás kiteljesítői, búcsút intve annak a tévhitnek, hogy férfi létezhet a nő nélkül. 

Szép magyar nyelvünk ezt csodásan kifejezi azzal, hogy a nő számunkra nem csak társ, egyeseknek házastárs – mint sok más nyelvben –, hanem sokkal több ennél: feleség, vagyis „fele-ség”. Nem csak egy anyakönyvvezető előtti papíron, hanem az egy a „mi” egyik fele, aki nélkül a másik fél sem létezhet. 

Március 8. ennek a felismerésnek az ünnepe. A tavasz első napjaiban a rügyezés, illatozás, ragyogás a természet nőies oldalát mutatja meg, mosolyt csalva mindannyiunk arcára. A nőkre, a „fele-ségünkre” gondolunk ilyenkor, és egy kedves szóval, egy csokor virággal kedveskedünk nekik. Isten éltesse a nőket!

Dr. Sándor Szilárd teológus, pasztorálpszichológus: 

Máté evangélista jézusi visszhangja

– Válaszomat Tisza Kata írásából Szakáll Péter illúziójával kezdem: „...ha Isten úgy van jelen, hogy mellette a valóság, az emberi kapcsolatok, az érzések is teret kaphatnak, akkor támogató erőként hat. Ha azonban úgy van jelen, hogy kisajátít minden emberi kapcsolatot, ami a hétköznapi és valósághoz való kapcsolódást jelentené, akkor az már aggályosabb, mindenképp vizsgálódást igénylő kérdés.”

„…és aki elhagyja házát vagy fitestvéreit, vagy nőtestvéreit, vagy atyját, vagy feleségét, vagy gyermekeit, vagy szántóföldjeit az én nevemért, mindaz százannyit vészen, és örökség szerint nyer örök életet…” Mt. 19,29.

A nők napján tehát a fenti két idézettel köszöntöm a kedves olvasókat. A két szövegrész – első olvasatra – egymásnak ellentmond. Itt most számunkra nem a sorrend és nem a forrásanyag „szentségéhez” való viszonyulás a fontos. De még csak a két szöveg közötti kapcsolat sem!

Tisza Kata szövegét külön olvasva talán az juthat még eszünkbe, hogy ne legyünk „szövegfüggők” (se!), és ne ringassuk magunkat semmi olyan illúzióban, ahova, ha nem vagyunk elég óvatosak önismeretünk útján, akkor elvezethet bennünket a szöveghez való téves viszonyulásunk. 

A Szentírás szövegét külön olvasva több lehetséges hitbeli viszonyulás vagy akár a vallástól való viszolygás is lehetséges. Az a kérdés is felvetődhet természetesen, hogy mit keres e két idézet most, a nők napján egymás mellett. Aki elolvasta az idézeteket, annak több esély is adatik a találgatásokra. Ezek a találgatások, reménység szerint, közelebb visznek emberi létünk értékeléséhez, tiszteletéhez és talán magához az Istenhez is. 

A nők köszöntése ugyanis emberi létünk értékelése és tisztelete nélkül nem lehetséges. Tisza Kata szavaival ez csak illúzió lenne, a Szentírás szavaival megközelítve ugyanezt: az örök élet hiányát eredményezné. Tisza Kata arra hívja fel a figyelmünket, hogy az isteni hit helyére kerülhetnek sokféle függőségeink és illúzióink, amelyek elszakíthatnak bennünket Istentől azáltal, hogy eltávolítanak bennünket az emberi kapcsolatainktól, a hétköznapi valóságunktól. Máté evangélista pedig a fenti idézetében azt üzeni, hogy „ne csomagoljuk be” semmiféle illúziókba (még!) a nőket sem, mert Jézus nélkül elveszíthetjük őket is! Az egymásnak látszólag ellentmondó idézet tulajdonképpen ugyanazt üzeni, csupán két különálló korban és két különálló irányból közelítve a ma emberéhez. A fenti idézetekbe rejtett gazdag tartalmú üzenetekkel köszöntöm a nőket, akiknek kívánom, hogy életük a méltányos emberi kapcsolatokban és az Istenben való bizalomban gazdagodjon és teljesedjen ki! 

Szucher Ervin, a Vásárhely.ma főszerkesztője, televíziós műsorvezető: 

A nő maga az élet. Az életünk

– A nő az élet motorja, amely szépen szól, ha megfelelőképpen kenegetjük. A nő az élet lángja: ha kell, lobban, ha kell, melegít, ha kell, fényével kalauzol, amennyiben nem játszunk a tűzzel. A nő az élet értelme, ha értelmesen viszonyulunk hozzá. A nő maga az élet. Az életünk. Amelyet mennyországgá varázsolhat vagy pokollá tehet. Nagyrészt tőlünk, férfiaktól függ, és attól, hogy miként bánunk az Istentől kapott eme csodálatos ajándékkal. Nemcsak március 8-án, hanem az év többi 364 napján.

Két csodálatos kis-, azaz most már nagylány apjaként – aki soha nem tagadta előttük, hogy az akkori orvostudomány biztosnak tűnő, ám megcáfolt előrejelzése alapján elsőre fiút várt – elmondhatom, hogy gyermekeim születésük pillanatától boldoggá tettek és tesznek nap mint nap. 

Akinek nem adatott meg, hogy lánya legyen, talán nem is értheti, mitől és miben lehet másabb a szebbik nem képviselője már zsenge korától. Miért más, amikor a kislányod ugrik az ölödbe, és puszilgat agyon, miközben azt csicsergi, hogy szeret. Ez az a pillanat, amikor száz legényért nem adnád a lánygyermekedet! 

Szintén fontos szerepet játszottak az életemben azok a nők, akik végigkísérték eddigi ötvenöt esztendőmet: a családban, iskolában, sportban, munkában és nem utolsósorban a magánéletben. Jóban és rosszban. Jól vagy kevésbé jól.

Anélkül, hogy afféle nőszakértőnek vallanám magam, csak azt tudom javasolni nálam fiatalabb férfitársaimnak, hogy szeressék a nőket. Csinos ruhában vagy mackónadrágban, magas sarkúban és gumicsizmában, esti sminkkel vagy reggeli ráncos arccal. 

A nőt nem a festék, az ékszer, de még csak nem is a 90-60-90-hez közelítő méretei teszik széppé. Hanem a lelke. És annak a nőnek, akit szeretnek, a lelke mosolyt áraszt. Szüntelen.

Veress Zsombor gyógyszerész, világutazó, közíró:

Isten az embert saját képmására teremtette, férfinak és nőnek

– Világéletemben nők forogtak és forognak körülöttem, számításaim szerint jóval több, mint ahány férfi, ennélfogva is fontos szerepet játszanak életemben. Nő alatt az egyszerűség kedvéért most nyilván ugyanúgy értem édesanyámat, nagymamáimat, kislányaimat, kollégáimat, mint ahogy hitvesemet, mert ők mindannyian életem női. 

Mindenekelőtt, mielőtt bármivé is váltam volna, embernek születtem, és ezt felerészben édesanyámnak köszönhetem. Ő tehát életem első nője, de ez sokkal többet jelent a puszta számoknál, biológiánál. Tőle tanulhatom életem végéig a végtelen és feltétel nélküli szeretetet. Meggyőződésem, hogy akkor sem tagadna meg, ha a legelvetemültebb gazfickó lennék, és az emberek közül ő lenne az utolsó ezen a világon, aki magamra hagyna. Ezt érezni és tudni akkora áldás és olyan pótolhatatlan kincs, amit leginkább egy angyal oltalmához hasonlíthatok. Tudom, hogy bármikor, bármelyik koromban és kóromban hezitálás nélkül venné át gondjaimat, terheimet. Nem tudom elfelejteni azt a kijelentését, hogy „a fiaimért ölni tudnék”. Ám ha valaki azt hinné, hogy ezt csak átvitt értelemben kell gondolni, akkor bizony téved. Mert az anyák, a legszeretetreméltóbb nők már csak ilyenek.

És a nagymamák is hasonlóak. Hát hol eszi az ember életének legfinomabb falatjait? Hol kapjuk a legtöbb kényeztetést? Kinek a kedvencei vagyunk még akkor is, ha otthon rossz fát tettünk a tűzre? Ki dug a zsebünkbe még a legínségesebb időkben is egy kis zsebpénzt? 

Az ember azonban nem maradhat örökre az anyja szoknyája mögött. Kiléptem előbb a kis, majd a nagyvilágba, és mindenhol nők vettek körül. Előbb csak bosszantottak, mert úgy éreztem, hogy több figyelmet kapnak, később azonban a különbözőségek feszültsége átalakult a másság izgalmas vonzásává, ahol a levegő izzott, és a szikrák lángra lobbantak olykor a szívemben. 

Gyógyszerész-hallgatóként abszolút kisebbségben, csoportomban egyedüli fiú voltam, de ettől is váltak olyan paradicsomivá a vásárhelyi esztendők. 

Ám az igazán nagy Ő ekkor még csak úton volt, életem Nőjével otthon találkoztam. Huszonhárom esztendőnyi áldásos házasság után most csak egy dolog jut eszembe. Amikor a munkából hazatérek, benyitok a kapun, belépek az udvarra, és elkiáltom magam: szeretsz? A nyitott ablakon keresztül máris érkezik a konyha mélyéről az illatos válasz: igen! Kell ennél több a boldogsághoz? Hát persze: az a három gyönyörű és eszes leánygyermek (na de az egyetlen fiamról sem feledkezzek meg), akivel az Úr ajándékozott meg bennünket, hiszen ők a folytatás zálogai. 

Isten az embert saját képmására teremtette, férfinak és nőnek. Az ő akarata és munkája tökéletes, ezért sosem gondolkodtam olyan értelmetlenségen, hogy milyen lenne a világ nők nélkül, hiszen akkor világ sem lenne, csak egy bolygó. 

Kedves Nőim, világaim, kedves Nők, itthon és a világ minden tájain, Isten éltessen és áldjon benneteket! Kitartást és erőt kívánok áldozatos és kemény munkátokhoz! 

Kedves férfiak, szeressük és legyünk büszkék életünk nőire, ne feledjük, hogy ránk is szükség van, jobban, mint valaha, tegyük a dolgunkat holnap is!