Akárha hazajönnének

Ádám Gyula és kiváló fotós csapata újra elhozta képeit Marosvásárhelyre. A válogatott anyag január 10-ig látható a Bernády Ház emeleti galériájában. Medgyes és környéke tárul elénk a Hargita Megyei Kulturális Központ 27. fotótáborozásán készült felvételeken.

Ádám Gyula a tárlatnyitón (a HMKK honlapjáról)

Ádám Gyula és kiváló fotós csapata újra elhozta képeit Marosvásárhelyre. A válogatott anyag január 10-ig látható a Bernády Ház emeleti galériájában. Medgyes és környéke tárul elénk a Hargita Megyei Kulturális Központ 27. fotótáborozásán készült felvételeken. Nem távoli vidék, mégis eléggé ismeretlen számunkra. Néha utazgatunk arrafelé is, de inkább csak futtában villan fel onnan valami. Pedig gazdag különleges értékekben, bőven akadna ott is látnivaló. A jelen idő használatának jogossága sajnos ez esetben bizonytalan, mind több dolog lehet a múlté, az enyészeté. Ezért is dicséretes, hogy a csíki kezdeményezésre egybegyűlt tíz fotóművész ez év tavaszán felkereste a szászok, magyarok egykori patinás városát, Medgyest, és a magyarság szempontjából egyre vészesebben szegényedő, szórványvidéknek tekinthető környékbeli településeket, sajátos képes krónikában mutatva fel az ott élők jelenét és azt, amit át tudtak menteni az eltelt századokból. Erzsébetváros, Szászalmás, Somogyom, Mikeszásza, Kiskapus, Berethalom, Hosszúmező, Baromlak, Baráthely, Darlac gazdagon kínálja a megörökítenivalót, a fotósok – Erdély B. Előd (Székelyudvarhely), Kovács László Attila (Sepsiszentgyörgy), Szentes Zágon (Kolozsvár), Urbán Ádám (Budapest), Arany Ferenc (Nagyszeben) és a csíkszeredai Szőcs Lehel, Veres Nándor, Molnár Attila, Márton Ildikó – a táborokat szervező, irányító Ádám Gyula társaságában fáradhatatlannak bizonyultak, naponta százával készítették a felvételeket április 5. és 10. között. Közben számos helybelit megismertek, szóra bírtak, sok-sok érdekes történetet, élményt elraktároztak magukban. Ez is magyarázza azt az érzelmi töltetet, amit a tárlat hordoz, közvetít. Szép és szomorú a kiállítás, talán így lehetne a legtalálóbban jellemezni egy-két szóban a rendezvényt. A nézőbe mélyen bevésődő, esztétikailag is figyelemre méltó látványt a fotográfusok tehetsége, vizuális érzéke, érzékenysége, szakmai igényessége, tudása biztosítja. A tárlatot belengő szomorkás hangulatot, amelybe értékféltés, nosztalgia, rezignáció egyaránt vegyül, a fényírók által láttatott romló, pusztuló, eltűnésre ítélt világ kelti a szemlélőben. Persze az élet jelei, jegyei is biztatón feltűnnek a méretes képeken, hiszen azon a tájon is sokféleképp felragyog a vitalitás. Kétségtelen azonban, hogy a tárlatlátogató ilyenszerű végkövetkeztetéssel távozik a kiállításról: milyen jó, hogy ezekre a helyekre is elmentek kameráikkal a fotósok, még több hasonló, ritkábban fotózott vidékre el kellene jutniuk. Ebben kitűnő társakra találhatnának marosvásárhelyi kollégáikban is, akik a mostani tárlatnyitót is megtisztelték jelenlétükkel.