Ez a weboldal sütiket használ
A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató
2015-07-01 13:00:28
Bár a tanügyi törvény módosítása kapcsán felröppent a hír, hogy az előkészítő osztályok az iskolából visszakerülnek az óvodába, hamar megcáfolták, hogy minden marad a régiben. A hatéves gyermekek, akiket elbúcsúztattak az óvodából, a választott iskolában kezdik a 2015/16-os tanévet. A legkisebbek, az óvodába indulók pedig megteszik az első lépéseket a közösségi élet felé. Számukra biztatásként egy óvodából elballagó kisfiú édesanyjának, Fehér Zsuzsának a gondolatait közöljük. Az első cikluson túllépve a nagyon várt és nehezen kihordott gyermekek szülei is megnyugodhatnak, az iskola a természetes folytatása lesz annak, ami az óvodában elkezdődött. A kezdeti nehézségeivel és szépségeivel együtt.
*
Mintha csak ma lett volna, amikor könnybe lábadt szemmel, féltve hagytalak ott az óvodában, két-három évvel ezelőtt. Akkor úgy éreztem, hogy igazságtalan, ami történik, elvesz a világ tőlem, az övéké is leszel már egy kicsit. Sokat készülődtünk az első útra, apukával ketten vittünk az első nap óvodába. Olyan kicsikének láttalak, ahogyan álltál a kis gyerekszekrény előtt. Olyan furcsa volt, hogy ott kell hagyjalak abban a nagy teremben. Szép kék blúz volt rajtad, s most is látom magam előtt kék szemed, szőkés, hosszú hajad. Leültél a kicsiszékre és félig visszafordulva néztél. Magamra erőltettem egy mosolyt a kedvedért, de tomboltam belül. Ott voltál egy lépésnyire tőlem, s mégis úgy tűnt, hogy kilométerek választanak el.
Kezdetben nehezen teltek az órák nélküled. Rád gondoltam minden percben, vajon mit csinálsz, hogy vagy, ettél-e, ittál-e, alszol-e. Mikor az óvodából hazaérve beléptem az üres házba, valósággal szúrt a csend. Nem csengett a ház a hangodtól, hiányoztál. Csak álltam a szobádban, kerestelek, nézegettem kedvenc játékaidat, s szinte hallottam mondikálásodat mindegyikhez. Vártam a jelzéseket a kedves óvó nénidtől meg a drága dadustól, hogy jól vagy, vagy éppen nem vagy jól, szorongsz, hiányzom neked. Én is ugyanígy éreztem.
De ugyanakkor hittem és bíztam bennük, éreztem szeretetüket és azt, hogy jó helyen vagy ott. A dadus néni sokszor kísért a nagy ablakhoz, hogy búcsúzzunk el. Te sírtál bent. Gyakran vettek óvó néniék ölbe akkor, amikor legszívesebben engem karoltál volna át, de akkor neked azok a meleg, megnyugtató karok sokat értek.
Ahogy múlt az idő, kezdtünk belerázódni mind a ketten. Rutinosabbá váltak a tennivalók, mozgásba jöttek a dolgok. Kezdtük megérezni a közösség erejét és azt, hogy jó oda tartozni. Ismerősökké váltak az addig idegenek, rokonszenvek születtek, barátságok fonódtak.
Ahogyan nőttél, kibontakozott kedves jellemed, az, hogy mindenkihez van egy jó szavad, egy mosolyod. Naponta ugyanazt az útvonalat járva, előbb a maxitaxin, majd gyalog kialakítottál magadnak egy szeretetkört. Kicsi üzlet, gyógyszertár, fodrászat, Telú, a rámás bácsi, a sok fiatal lány, akik viháncolva tartottak velünk az iskola felé. Te mindig megelőzted őket, vagy éppen ketten kellett fussunk utánuk, hogy beérjük őket. Annak idején, amikor maxival jártunk, aranyos köszönésedre fel- és leszálláskor mindenki felfigyelt. Sokszor egy megállóra is átadta valaki nekünk a helyet. Sőt, egyszer az is megtörtént, hogy egy néni, azért hogy átadja a székét nekünk, becsípte az ujjait az ajtó közé, megsérült és le kellett húzzák a kórházban a körmét. Hetekig járt bekötött ujjakkal, és varrónő volt… Nagyon sajnáltuk, és együtt éreztünk vele.
…Ma reggel, mikor költöttelek, és mondtam, gyere, kicsim, megyünk az óvodába, ez lesz az utolsó nap, prünnyögtél egy kicsit. Én pedig akkor döbbentem rá, hogy vége az óvodának és mindannak, ami vele együtt járt. Mikor otthagytalak, már mosolyogva, boldogan, nyugodtan integettél. Én pedig kijöttem a kapun, visszanéztem az épületre, gondolataim úgy váltakoztak, ahogy egymást követték lábam alatt a járdakövek. Valami furcsát éreztem a gyomromban és a torkomban, arra gondolva, ez az utolsó napunk. Többet már nem leszel óvodás, én pedig nem leszek többet óvodás anyuka. Igen, második otthonodnak tekintettem ezt a helyet. Jó indulás volt a te kis életednek, hasznos, tartalmas és szép dolgokkal ismertettek meg. Szeretetet, biztonságot kaptál, ismeretekkel halmoztak el, s a világhoz való jó hozzáállással.
Becsukódott egy ajtó, miénk lesz a nyár, majd nyílik egy másik… Az iskoláé.