2024. august 2., Friday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

A marosvásárhelyi Petry hús- és hentesáru-forgalmazó üzletlánc vezetősége – nem egészen egy hónappal ezelőtt – azzal a kéréssel fordult vásárlóihoz, hogy vigyenek be a boltokba egy-egy cipősdoboznyi ajándékot, amelyeket munkatársaik segítségével még karácsony előtt szétosztanak a rászorulók között.

Fotó: Nemes Attila


A marosvásárhelyi Petry hús- és hentesáru-forgalmazó üzletlánc vezetősége – nem egészen egy hónappal ezelőtt – azzal a kéréssel fordult vásárlóihoz, hogy vigyenek be a boltokba egy-egy cipősdoboznyi ajándékot, amelyeket munkatársaik segítségével még karácsony előtt szétosztanak a rászorulók között. Az akció során több mint 500 ilyen „teledoboz” gyűlt össze. Jutott belőlük a marosvásárhelyi Lídia gyerekotthonba, a Pici házba, a szovátai és a székelyudvarhelyi Szent Ferenc Alapítvány által nevelt árvákhoz és hátrányos helyzetűekhez, valamint Marosvásárhelyen az állami gondozásban levő nyolc gyerekotthonba, de még Mezőcsávásra is. A dobozokba játékok, ruhanemű, édességek kerültek, aminek igencsak örültek kisebbek és nagyobbak egyaránt. Köszönet azoknak, akik ezúttal nem üres kézzel, nem kizárólag vásárlási szándékkal tértek be a Petry üzletekbe.

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató