Ahol a csend többet mond a szónál
2015-08-12 15:45:56
- Ötvös József
Elárulom a Kedves Olvasónak, a Mészárosok Ipartársulata székházának látványa indította el ezt a főtéri nyelvleckesorozatot.
Elárulom a Kedves Olvasónak, a Mészárosok Ipartársulata székházának látványa indította el ezt a főtéri nyelvleckesorozatot. Tényleges főtéri sétánk alkalmával itt fedeztük fel először azt a tisztességes marosvásárhelyi feliratot, amely ott díszelgett a földszinti ablakban hívogatóan és méltóságosan: Flori – Virágok. Azóta a virágüzlet elköltözött, helyén átalakítási munkálatokkal készülnek egy falatozó megnyitására, ezért hiányzik onnan bármilyen felirat, de az épület belső terében Marosvásárhely művelődésének egyik megható krónikája íródik.
Az épület eredeti rendeltetésére és annak igazi hangulatára aligha emlékszik még valaki ebben a városban, pedig mozgalmas világ lehetett ott Bernády polgármester úr korában, amikor a csarnokban 12 árusító asztal mellett kínálták a friss húst. A Súrlott Grádics utolsó tényleges tulajdonosának Németországban élő fia osztotta meg velem a családi hagyomány egyik titkát, miszerint egykor a mészároslegények zsebükben laposra potyolt húst vittek magukkal a Klastrom utcai borozóba, s ott egy rácsos kemencén sütötték meg a rendelt bor mellé. Ez a megörökített családi krónika így magyarázza flekkenfalva békebeli szép világát.
Ez a jó 130 éves főtéri épület egy másik marosvásárhelyi hangulatot is eszünkbe juttat, amire viszont már sokan emlékszünk, egyesek nosztalgiával, mások az idő múlásának fájdalmával. Ez pedig az a fél évszázaddal ezelőtti városkép, amikor csak a főtéren három filmszínház, mozi működött, és egyik éppen a mészárosok épületében.
Amint leírtam az előbbi mondatot, előttem megjelent a múlt század ’60-as éveinek marosvásárhelyi városképe, amikor sorban álltunk ebben a városban a művészfilmek belépőjegyéért, s olyan örök értékű alkotásokon nőhetett fel nemzedékünk, mint a Nagyítás, Szegénylegények, Madarak vagy A lovakat lelövik, ugye? Én még arra is emlékszem, amikor szülőfalumból fiatalok bejöttek a városba autóbusszal, beálltak a sorba, és mozijegyet vásároltak az egész családnak másnapra, mert éppen az Egy magyar nábob című filmet vetítették a városban. Ötven évvel ezelőtt életünk meghatározó része volt a művészfilm, a mozi.
Ma a kapu alatt ízléses hirdetés hívja fel a figyelmet: Spectrum Színház. Bizony, nagy bátorság volt ebben a városban 2014-ben új színházat nyitni. Csodálkoznak is a magyarországi turistacsoportok, mikor városismertetőnkben elmondjuk: Marosvásárhelyen négy magyar színház működik. Igaz, mindehhez szükség volt a Török házaspárra, akik a sok beszéd, a nagy szavak és ígéretek helyett kitartó tettekkel formálják, alakítják ezt a várost. A 21. században így (is) lehet tenni valamit a városért.
Kedves Viola és István, köszönjük Nektek!
