Ahol a nincstelenség és a hála édestestvérek

Dr. Fodor Réka missziós orvos afrikai élettapasztalatai

Hogyan lehet hálás és boldog lenni a legnagyobb nincstelenség és gyakori életveszély közepette? – erre a kérdésre adott egyértelmű választ dr. Fodor Réka, közismert nevén Afréka missziós orvos, az Afréka Nemzetközi Humanitárius Alapítvány megálmodója, akivel szeptember 18-án, csütörtökön este a marosvásárhelyi Cserealja parkban találkozhattak az Ő az út! ifjúsági keresztény fesztivál résztvevői. A kalandos életutat bejárt, élményeit, az afrikai törzsek közt megélt mindennapokat   több nagy sikerű könyvben őrző gyógyítóval Ciortea Zsuzsanna beszélgetett.

Dr. Fodor Réka Budapesten született 1971-ben. Alig 12 évesen olvasta Albert Schweitzer egyik könyvét, amely olyan mély hatással volt rá, hogy már akkor elhatározta: missziós orvos lesz. Tanulmányait a Semmelweis Egyetem Általános Orvostudományi Karán kezdte, 1990-ben azonban súlyos autóbalesetet szenvedett, ami gyökeresen megváltoztatta a gondolkodását, az élethez való hozzáállását. A trauma után megszakította az egyetemet, és 1991-ben egy teljes évig Párizsban utcazenészként kereste a kenyerét. 2015-ben jutott el először Afrikába gyakorló orvosként, és azóta több mint húsz misszióban vett részt. Munkáját számos díjjal elismerték – körvonalazódott elöljáróban az orvosnő eddigi életpályája, majd el is hangzott az első kérdés: mit tapasztal az, aki először érkezik Afrikába, pontosabban Nigériába?

„…és még meg is vagyunk váltva”

– Nagyon meleg van ott, 38 °C az átlaghőmérséklet. Nigériában sokszor a száraz évszakban is 95%-os a páratartalom, amikor novembertől februárig egyáltalán nem esik az eső; a pálmafák olyankor is zöldek. A másik, amivel szembesül az ember, az a hihetetlen szegénység, amit mindenki hall meg lát a tévében, de amikor hús-vér emberek tényleg étlen halnak, azt nem tudom nektek elmesélni. Mégis mindig hálatelt szívvel érkezem onnan haza, mert annyi hálát és hitet tapasztalok ott mindig. 24 orvosmissziót vezettem, ebből 19-et Nigériában, kettőt Ghánában és egyet-egyet Ugandában, Csádban és Kongóban. Minden ország sok szempontból teljesen eltér egymástól, sőt az egyes országokon belül bizonyos területrészek is, de a hála és az öröm az egész földrésznek a sajátja. Voltam törzsi környezetben, ami nem katolikus, és ott is örültek, de a katolikusok még sokkal inkább örültek, miközben azt mondogatták: „és gondolj bele, még meg is vagyunk váltva”. Nigériában minden második órában valaki meghal azért, mert keresztény. Gondoljatok bele, hogy mire vége lesz ennek az előadásnak, biztos lesz új keresztény vértanú abban az országban. Az ottani emberek mégsem azt választják, hogy kiborulnak. Tömve vannak a templomok hívekkel, szabadtéri misék vannak, és a misék tízezer fősek, azok után is, hogy négy évvel ezelőtt muszlim terroristák betörtek egy templomba pünkösdkor a szertartás alatt, és szétlőtték a bérmálkozni jött gyerekek fejét. Két hónapra mentem ki akkor, és azt hittem, hogy ezek után teljesen üresek lesznek a templomok, de nem ez történt. Tavaly novemberben volt a 21. misszióm, akkor történt, hogy egy egész középiskola, egy lánygimnázium diákságát, több mint háromszáz gyereket elraboltak, az érsek atya pedig, ahelyett, hogy bosszút forralt volna, egy bentlakásos fiúiskolában dupla hangerővel kérte az alleluját. Szóval nekem Afrika egy nagyon komplex érzés – összegzett a meghívott, majd arról mesélt, hogy Nigériában nagyon szigorú biztonsági intézkedéseket kell betartani, például nem szállhat ki az autóból, és ha mégis meg akarná ezt tenni, akkor a testi épségére vigyázó atya, a kórházigazgató egyszerűen benyomja a gyerekzárat a járműben.

„Ha van két lábad…”

Ciortea Zsuzsa ezután az afrikai átlagemberek hétköznapjairól kérdezte a doktornőt.

– A nigériai katolikus kórházban minden nap reggel 6 órakor tartanak misét, amin a 400 fős személyzet részt vesz. Ezzel indul a nap, és ez az egyetlen biztos pont az életben, mert utána bármi történhet. A kórház ápolónői 35 dollárt keresnek egy hónapban, ennyiből nem halnak éhen, de félretenni sem tudnak. Igaz, a kórházban ingyenes lakhatást biztosítanak nekik. Áramszolgáltatás viszont csak ritkán van, sziréna jelzi, ha jön az áram, és akkor mindenki rohan kihasználni a lehetőséget. Mi Dél-Nigéria egyik legnagyobb magánkórházában lakunk, a vendégházban, és ott egyszer Facebook-poszt lett abból, hogy lesz egész napos vízellátás. Ne úgy képzeljük el, hogy iható víz, sőt mi fogat sem moshatunk vele, a nyamvadt európai gyomrunk ugyanis azt sem bírná ki, ezért nekünk ásványvizet hoznak – mesélte Afréka, majd arra is kitért, hogy egyszer, amikor felelősségre vonta az ottani papokat, hogy hogyan tudnak ilyen körülmények között is hálásak lenni, azt a választ kapta, hogy „csak találsz tíz okot a hálára, hogy azzal kezdd a napot. Ha van két lábad, az már két ok, és így csak összejön a tíz”. 

– Ezek az emberek mindenen nevetnek, és azt mondják, persze, nevetve, hogy ha nem így tesznek, a körülményeik akkor sem változnak. Mivel nekik semmijük nincs, ezért mindenben Istenbe kapaszkodnak. Folyamatosan dicsőítik az Urat, vagy kérnek tőle valamit – tette hozzá a doktornő, majd az európai és afrikai emberek életkörülményeit és hitét összevetve kiemelte, hogy ott nincs ingyenes egészségügyi vagy oktatási rendszer, a nigériai lakosság legalább 38%-a analfabéta.

Kétszáz beteg, kétszáz áldás

– Az orvosmissziónál én sokkal fontosabbnak tartom az oktatást, mert az hálót ad, nem csak halat. Az írástudatlanok teljesen kiszolgáltatottak, hiszen nincs bejelentett munkahelyük, járnak a piacra árulni, és ha jön egy betegség, akár egy malária, amiből egyébként egy ember 10 dollárból kigyógyítható, nem lesz rá pénzük. De az ápolónőnek sem lesz, ha 35 dollárt keres egy hónapban, és van öt gyereke – fejtette ki dr. Fodor Réka, aki eddig 56 ezer maláriában szenvedő pácienst hozott helyre. Az afrikaiak nagyon hálásak az orvosnőnek és kollégáinak, ha egy nap kétszáz beteget lát el, kétszáz áldást is kap.

– Mindig azt szoktam mondani, hogy sokkal gazdagabban jövök haza, mint ahogy kimentem. Amikor hazajövök, a hitnek mindig egy magasabb szintjén rezgek – jegyezte meg ennek kapcsán a meghívott. 

A továbbiakban Afréka azt is elmesélte, hogy a pandémia idején fél évre kint rekedt, mivel nem volt járat, amivel hazajöhetett volna. Ebben az időszakban három hónapig nem volt szabad temetni, a holttesteket formalinban tartották, és amikor végre lejárt a tiltási idő, a doktornőnek is alkalma volt részt venni egy temetésen.

– Az egy örömünnep, amelyen a családtagok fehérbe öltözve jelennek meg. Nyilván megélik a hozzátartozó elvesztésének fájdalmát, hiszen ez egy emberi dolog, de a szertartás végén mindenki tapsol, táncol, ünneplik, hogy az elhunyt tényleg a mennybe megy – mesélte a gyógyító.

Dr. Fodor Réka azt is elárulta, hogy a kórházas napokat felváltó terepmunka a kedvence. Október 13-án tér vissza Afrikába, de már most meg kell venni az orvosságokat ahhoz, hogy mire visszaérkezik, a Kalkuttából beszerzett és hajóval szállított gyógyszer is célba érjen. 

Mivel a terepmunka helyszínén nincs áram, előre ki kell telepíteniük az áramforrást, hogy a mikroszkóp és a többi felszerelés működőképes legyen. A boromerói kórházból kapják a személyzetet a vizsgálatokhoz, amelyek alatt vércukrot és vérnyomást mérnek, illetve kiszűrik a tífuszos és maláriás eseteket. 

A vizsgálatok után Afréka tolmács segítségével kommunikál a betegekkel, és közben a vizsgálatok eredményét is átnézi, minderre páciensenként öt perce van. Az is előfordult, hogy egy haldokló betegnek, akinek egy vérző miómája volt, a saját véréből adott, így mentette meg az életét. A beszélgetés vége fele az orvosmisszió támogatási lehetőségéről is szó esett. A létminimum alatt élő közösségek számára az Afréka Alapítvány adományozási oldalán – https://adomany.afreka.hu/cib – ajánlhatók fel pénzösszegek.