Ágota Kristóf Trilógiája

Alighogy megismerkedtünk a nevével, 40 nyelvre lefordított műveivel, éppen hogy átvette a Kossuth-díjat, július 27-én meghalt Ágota Kristóf, Kristóf Ágota, magyar–francia írónő. Magyar kiadásban ez évben a Cartaphilus Kiadó jelentette meg legismertebb regényeit: A nagy füzet, A bizonyíték, A harmadik hazugság – együtt a Trilógiát.

Alighogy megismerkedtünk a nevével, 40 nyelvre lefordított műveivel, éppen hogy átvette a Kossuth-díjat, július 27-én meghalt Ágota Kristóf, Kristóf Ágota, magyar–francia írónő. Magyar kiadásban ez évben a Cartaphilus Kiadó jelentette meg legismertebb regényeit: A nagy füzet, A bizonyíték, A harmadik hazugság – együtt a Trilógiát.

Kristóf Ágota élete, főleg gyermekkora beleszövődik regényeibe. Megint elénk tárul egy olyan fájdalmas, a felnőttek kegyetlenségét és bűnösen önző világát elszenvedő gyermeki lét, mint Kertész Imre Sorstalanság vagy Dragomán György Fehér Elefánt című regényeiben, hogy csak a legismertebb utóbbiakat említsem a kortárs magyar irodalomból.

Az írónő egy dunántúli kis faluban, Csikvándon született 1935-ben, tanítói családban, két fiútestvérével, szüleivel később Kőszegre költöznek, Szombathelyen érettségizik. Apját 1948-ban többéves börtönbüntetésre ítélik, valószínűleg ez is beárnyékolja ifjúságát, és azt is érthetővé teszi, hogy 1956-ban tanár férjével és kisgyermekével elhagyja az országot.

Svájcban, Neuchatelben élnek, óragyárban dolgozik, de a versírást, amit már otthon elkezdett, folytatja a Párizsban megjelenő Irodalmi Újság és a Magyar Műhely lapjain.

Közben mindinkább a francia is megnyílik számára mint közlési lehetőség, hiszen megtanulta a nyelvet. Első regénye 1986-ban a Le Grand Cahier, A nagy füzet, amely meghozta a sikert számára, egyben az ADELF Európai Irodalmi Díjat. Későbbi regényeit is jelentős irodalmi díjakkal jutalmazzák (Alberto Moravia-díj, Gottfried Keller-díj, Schiller-díj, Osztrák Állami Díj, és 2011-ben a Kossuth-díj.) A magyar sajtó több interjút közölt vele. Ezekből mindig kicsendül az elválás, az elszakadás fájdalma az itthoni világtól. Félelem szorongatja a torkát, amikor hazajön, de mindig visszavágyik.

A nagy füzet

A Trilógia első könyvében két kisfiú, ikertestvérek, jó családi helyzetből, meleg otthonból, a háború és ínség miatt hirtelen egy kietlen városszéli környezetben, ismeretlen világban, a határszéli városka végén találja magát. A háború szétszórja a családokat, egyre távolabb kergeti egymástól a szülőket és a gyermekeket. Eluralkodik a félelem, a bizonytalan jövő fenyegetettsége. Talán nem is lenne számukra olyan nagy baj, hiszen anyai nagyanyjuk házába kerültek, de ez a valóságos gonosz öregasszonyok megtestesítője, akit a környéken, a városban is boszorkának tartanak. Az öregasszony, aki a suttogó környék szerint megmérgezte férjét, be sem akarja fogadni unokáit, nemhogy gondjukat viselné. Minden terményét piacra viszi, magukra hagyja őket, meleg holmijukat, takarójukat eladja, önző, magányos életét zavarják a gyermekek. Reggeltől estig dolgozik, elrejti a pénzét, az élelmet. A gyermekek maguk jönnek rá, hogy mit kell tenniük, hogyan segíthetnek magukon, mi mindent rejteget számukra az erdő, a gombától a gesztenyéig, a rőzsétől a finom húsú halakig. Elveszítik mindazt, ami a gyermeki létet boldoggá, széppé teheti, csak emlékeik maradtak az otthonról, de itt azt is el kell felejteniük.

Minden munkát meg kell tanulniuk, el is végzik, könyvet, papírt szereznek, olvasnak, írnak, rájönnek, hogy fogalmazásra kell ösztönözniük egymást, a nagy füzetbe leírni, rejtegetni a történéseket.

Bizarr, félelemmel terhes, zárt világ, amellyel szembesülnek. A házban egy odavezényelt idegen katonatiszt lakik az ordonáncával, a környéken riasztóan szegény, a világtól elfordult, különös emberek élnek.

Egy-két szavas címek, rövid, egyperces jellemrajzok, tényközlő gyorsaság és cselekmény, az olvasót is gyors olvasásra serkentik.

Keressük a kibontakozást, a megnyugtató, vigaszadó fejleményeket. Az ikrek minden lehetőt, és minden jóravaló embert felfedeznek maguk körül. Megbarátkoznak a plébánossal, a szolgálólányával, tiszták és kedveltek lesznek. Esténként bejárják a kisváros kocsmáit. Egyikük harmonikázik, a másik énekel. A valóságban vadon, de mégis a kisváros társadalmának tagjaiként nőnek fel. Segítenek az erdőben rejtőzködő katonaszökevénynek, elaltatják nagyanyjuk gyűlölködését. A deportálástól rejtegetnek egy kislányt, körülöttük a háború minden borzalma, de ők meg tudják különböztetni a jót a rossztól. Erejük, túlélési képességük abból fakad, hogy testvéri mivoltukban egymást kiegészítik, tökéletesen megértik egymást ,minden cselekvésük céljuk felé lendíti őket, mert tudják, hogy egyiküknek, a gyengébbnek el kell mennie, át kell jutnia a szögesdrótokon. A váratlanul megjelent apjuknak ez nem sikerül, aknarobbantotta holtteste lesz az út, amelyen Claus átjut a nyugati övezetbe.

A bizonyíték

Egészen más szerkezetű, folytonos cselekményű a második rész. Lucasról szól, aki itt maradt, a nagyanya meghal, ő pedig magához fogad egy fogyatékos gyerekkel kóborló leányanyát. A megváltozott világban barátja lesz a párttitkár, megveszi a könyvkereskedő házát és vezeti a könyvesboltot. Úgy tűnik, Lucas emberi életet él, testvéréről semmit sem tud elválásuk óta. A gyermek, akit megvédett, akit annyiszor magához ölelt, elhagyja, öngyilkos lesz. Lucas nem érti, miért fordultak ellene jó cselekedetei, semmibe, senkibe sem kapaszkodhat. A plébános minden jóakarata, segítőkészsége, tanításai mellett sem vált istenfélővé. Hol van az a világ, ahol élni érdemes? Később ez a fájdalom is elmúlik, újból dolgozni, olvasni kezd. Megint kisegít valakit, újra az életbe segít egy megtört asszonyt.

Claus, a sok éve eltűnt ikertestvér megérkezik a városba. Keresi testvé-rét és gyermekkorát. Súlyos beteg, de itt mintha magára találna. Azonban túl bonyolult a lét és a világ, sem Lucas, sem Claus nem létezik a város nyilvántartásában, egyedül nagyanyjuk létezésére utalnak a Maria Z. néven talált adatok. A kézirat Clausnál mindent bizonyítana, de alig hihető.

A harmadik hazugság

Mi volt hát, mi lehetett a valóság az eddigi történetből, kik éltek és kik lelték itt halálukat? Kik mentek el örökre, gyötrődve, szenvedve az életből? Claus gyermekkorát idézi fel, úgy, ahogy az valójában történt. Bejárja a megváltozott várost, a nagyanyja háza helyén sportpályát talál. Saját magáról tudakozódik a gyermekkórházban, ahol sérüléséből meggyógyították. Az is egy családi tragédiából származott, hogy gerincét lövedék érte. Mégis, még most is homályos minden. Míg együtt voltak, a fiúk erről sohasem beszéltek. Ő volt a gyengébb, neki kellett a határon átmennie. Lucas kibírta az otthoni szétzilált világ viszontagságait.

Mindeddig várta, most pedig nem tudja elviselni, hogy fivére hazalátogat. Nem akar tudni róla, eltitkolja az anyja elől. Kinek rejtélyesebb a sorsa? Azé-e, aki elment, elmenni kényszerült, vagy azé, aki itthon maradt, egyedül nehezen birkózott meg az élettel, sohasem heverte ki az elválást?

Mi az igaz, és mi a hazugság a testvérek történetében? Hogy lehet felépíteni az ikrek történetét, miből van több, emberi gonoszságból vagy jóságból életükben? Hol kell keresni gyermeki ésszel a jót, és hogyan kell megőrizni, ami jó az életben? A háború a gyermekeket sebezte meg a legjobban. Ők nem tudják kiheverni a család elvesztését.

A világ megismerte Kristóf Ágota regényeit, vele is jelen van mindenütt a kortárs magyar irodalom. Kár, hogy fő motívuma a szenvedés, a veszítés, az elválás. Mindezt megélte, elszenvedte. Amint mondta, nem lett jobb az élete azáltal, hogy elment ’56-ban. Ellenséges nyelvnek nevezi a franciát, pedig ezen a nyelven váltak ismertté regényei. De mint írja: „ez az a nyelv, amelyik folytonosan gyilkolja az anyanyelvemet”.

Sokan elmondhatnák ezt, hogy egy másik, rendszeresen beszélt nyelv vagy nyelvi közeg béklyózza anyanyelvüket. Mások szerint gazdagítja. Kristóf Ágota regényeiből még így is „kiolvassuk”, a fordítás sem rejtheti el, hogy anyanyelvén, magyarul gondolkodik. A háború a legnagyobb bűn, az öldöklés, a gyűlölet bűne nem évül el. Ezt sugallja az írónő, erről tanúskodik a Trilógia.

*Ágota Kristóf: Trilógia, Cartaphilus Könyvkiadó, 2001; fordította Bognár Róbert és Takács M. József