Afganisztán: Mission Impossible?
Afganisztánban több mint egy évtizede harcol az ISAF (Nemzetközi Biztonsági Támogató Erő) nevű – NATO vezette, ám mintegy ötven országot összefogó – haderő az ellen, hogy Kabulban ismét a fanatikus muszlim tálibok vehessék át a hatalmat, illetve hogy Afganisztán újra a terroristák biztonságos menedékhelyévé válhasson.
A 2014 utáni új nemzetközi Afganisztán-misszió ellehetetlenülésének rémképét vázolták fel NATO-illetékesek számos nyilatkozatban azt megelőzően, hogy a szövetséghez tartozó országok külügyminiszterei Brüsszelben előbb kedden saját körben, majd szerdán – a jelenlegi misszióban részes nem NATO-tagországok képviselőit is bevonva – az afgán kormány külügy- és belügyminiszterével együtt vitatják meg, milyen tere nyílik a jövőben az együttműködésnek a nemzetközi közösség és a vad hegyek által szabdalt közép-ázsiai muszlim ország között – ha nyílik bármilyen egyáltalán.
Afganisztánban több mint egy évtizede harcol az ISAF (Nemzetközi Biztonsági Támogató Erő) nevű – NATO vezette, ám mintegy ötven országot összefogó – haderő az ellen, hogy Kabulban ismét a fanatikus muszlim tálibok vehessék át a hatalmat, illetve hogy Afganisztán újra a terroristák biztonságos menedékhelyévé válhasson.
E harcban kétségkívül elértek bizonyos sikereket, így például a terroristák egy része ma már inkább a szinte járhatatlanul vadregényes afgán-pakisztáni határvidék pakisztáni oldalán levő barlangokban piheni ki a fáradalmakat. Ha egy-egy pilóta nélküli amerikai repülőgép időnként csapást mér rájuk, az rendszerint kiváltja Pakisztán önérzetes tiltakozását.
A tálibok azonban így is „a spájzban vannak”, olyannyira, hogy a nemzetközi közösség támogatottja, Hamid Karzai afgán elnök szeretne valamiképpen megbékélni velük – különösen annak tudatában, hogy az ISAF 2014 végén befejezi tevékenységét.
A nemzetközi közösség katonái sok vért hullattak Afganisztánban, és miközben harcoltak, kiképeztek egy bő 300 ezer fős afgán biztonsági erőt (a hadsereg és a rendőrség létszámát egybevéve). Az évek során ezzel párhuzamosan mostanra 80 ezer főre apadt ISAF fokozatosan átadja az afgánoknak a terület biztonságáért viselt felelősséget.
A nemzetközi közösség azonban nem hagyja magára Afganisztánt – hangoztatta mindeddig a NATO. Kidolgozták azt a tervet, miszerint 2015-től megalakul a Resolute Support (Határozott Támogatás) nevű nemzetközi misszió, mintegy 8-12 ezer emberrel, annak érdekében, hogy kiképzéssel, tanácsadással, „mento-rálással” segítsék az afgán kormányerőket. Emellett évente több milliárd dolláros támogatást is kapnának az afgán egyenruhások, valamint szintén milliárdokban mérhető azoknak a civil fejlesztési programoknak az értéke, amelyek arra szolgálnának, hogy a lakosság számára vonzóbbá tegyék az életet, mint amilyen az a tálibok rideg rendszerében volt.
A tervezési folyamat azonban elakadt, mert Karzai mindmáig nem hajlandó aláírni az amerikai-afgán biztonsági megállapodást, amely egyebek közt szabályozná az új misszióban részt vevő amerikai katonák jogállását. Amíg nincs amerikai-afgán megállapodás, addig nem köthetik meg a SOFA (Az Erők Jogállásáról Szóló Megállapodás) nevű NATO-afgán egyezményt sem, amíg pedig nincs aláírt SOFA, addig a NATO tervezői is kénytelenek tétlenül ülni a tervezőasztalnál, hiszen nincsenek szilárd alapok a Határozott Támogatás nevű misszió részletes megtervezéséhez. Az afgán elnök azonban igyekszik az aláírás teendőjét a jövő tavasszal megválasztandó hivatali utódjára hagyni. Szigorúan nevük mellőzését kérő NATO-illetékesek így vélekednek: Karzai ezzel az amerikaiakkal szembeni gáncsoskodással próbálhatja biztosítani saját politikai – sőt, fizikai – jövőjét arra az esetre, ha kedvezőtlenül alakulnának a dolgok Afganisztánban az ISAF távozása után.
