Adventre

Advent nagyhetében járunk, vasárnaptól megkezdődik a visszaszámlálás. Koszorúkkal, dekorációkkal díszítjük lakásunkat, közösségi tereinket. Elkezdődik a várakozás, négy vasárnap egymás után egy, két, három, majd négy égő gyertya figyelmeztet a keresztény világ legmeghittebb ünnepének közeledésére. Nem véletlenül használtam a meghitt szót, hiszen éppen ez a meghittség veszett el az utóbbi évtizedekben, s a külsőségek súlya egyre nagyobb. Még be sem léptünk az adventbe, máris agresszív reklámok zúdulnak ránk tévéből, rádióból, online felületekről, mindenhonnan. Ünnepek előtti vásárlási őrülettel traktálják az embereket. Mindenki eladni akar, csábító és gyakran megtévesztő reklámokkal kecsegtetnek. Az sem baj, hogy sokakat adósságba kergetnek, úgyis meggyőzik őket, hogy most érdemes, most kell az áhított javakat beszerezni. Próbálnak mindent ránk tukmálni, kihasználni a gyengeségünket, hogy hagyjuk magunkat megnyerni a divatba jött ajándékozási szokásoknak. Az elektronikai és műszaki cikkek eladása rekordot döntött a fekete pénteken, percek alatt milliók cseréltek gazdát, s bár nem igazán volt rá szükségük, költöttek az emberek még nagyobb, még laposabb tévékészülékekre, okostelefonokra, háztartási gépekre és minden elképzelhető kütyüre. A nagyáruházak már kézbesítették a vaskos reklámlapokat, az üzletekben a Mikulások és karácsonyi díszek dömpingje fogad, ízléses és giccses dekorációk, műfenyők temérdek mennyiségben, hogy a szaloncukorhegyekről ne is beszéljünk. De nemcsak az árukínálatban nagy a bőség, hanem a meghittnek ígért együttlétekben, előadásokban, koncertekben, jótékonysági rendezvényekben is beindul az ilyenkor szokásos ajándékozási gépezet. Ilyenkor jut sokaknak eszébe, hogy a szeretet jegyében látványosan ajándékozzanak, ami az év folyamán elmulasztott gesztusok jóvátételi próbálkozásaként fogható fel, a „tudjuk le ezt is” lelkiismereti mechanizmus folyománya. 

Saját döntés kérdése, hogy e vásári hangulatban hagyjuk-e magunkat befolyásolni, részesei leszünk-e a kísértésnek, vagy külső csillogás nélkül, szerény jósággal és a hozzánk közelállókra való odafigyeléssel éljük meg az adventet, a Krisztus-várás csendjét, amire a legnagyobb szükség lenne e zaklatott, háborúízű világban.