Adjunk egy kicsit többet magunkból…

• 2025-04-16 14:00:00

• Nagy-Bodó Tibor

A megújulás ünnepe

Ez az ünnep nem más, mint újjászületés és remény, a szeretet ereje, a feltámadás üzenete, a tavasz szimbóluma, békesség és szeretet, és az élet örök körforgása. Mindig úgy éreztem, hogy húsvét egy olyan időszak, amikor mindannyian elgondolkodhatunk azon, hogyan hozhatunk több hitet, békét és szeretetet a világba. Ha mindannyian egy kicsit többet adunk magunkból, a világ minden szegletét egy kis fény és meleg fogja elárasztani. Húsvét emlékeztet minket arra, hogy a szeretet és az áldozat mindent legyőzhet. Jézus feltámadása nem csupán egy vallási esemény, hanem a szeretet erejét, az új kezdetek lehetőségét hirdeti…

Obermájer Ervin plébános-posztulátor:

Gondoskodás, szenvedés, szembesülés a feltámadás fényében

– A húsvéti ünnepkör a kereszténység számára már az ősi időktől a legmeghatározóbb ünnep volt, amelyben magának az Egyháznak a születése csírát bontott, majd utána a pünkösdben kiteljesedett. 

A húsvéti ünnepkör számos jelentőségteljes és meghatározó eseményt hordoz magában, a szen-űvedés szent három napja, majd utána a feltámadás ünnepe erős üzenetet közvetít számunkra. Jézus Krisztus nagycsütörtöki gondoskodása, nagypénteki szenvedése, nagyszombati pokolra való alászállása végső soron az Ő feltámadásának fényében értelmezhető. 

Ezek mind olyan fogalmak, melyek magától az emberi élettől sem állnak távol, sőt annak gyökeres velejárói.

Hétköznapi ténykedésünk, életkialakításunk nagymértékben függ a gondoskodás fogalmától. Ez egyfajta feltámadás a keresztény ember számára, amikor nemcsak a saját érdekeire figyel, hanem mélyen meghatja az őt körülvevő szükség és segélykiáltás. Nem megmaradni a meghatottság szintjénél az egyik legszebb keresztényi cselekedet. 

Jézus Krisztus, látván az apostolok szükségét, nem maradt meg csupán a mély együttérzésnél, hanem papságot és Oltáriszentséget hagyott ránk, melyek a gondoskodás legalapvetőbb szentségei az Egyházban.

A szenvedés szintén szorosan kapcsolódik az emberi élethez. Körültekintve a világban látjuk, hogy mennyi betegség, háború és meg nem értés fonja át az ember életét. A keresztények azonban a szenvedést nem valami lesújtó és földre nyomó tényként tekintik, hanem olyan élettapasztalatnak, amelynek végén ott van a feltámadás lehetősége.

Szembesülve az emberi élet törékenységével, gyakran mi is leszállunk saját poklaink tornácára, látván saját esendőségünket. Ez a látás azonban valami pozitív felé vezet bennünket, hogy a szembesülés ne csak puszta aktussá váljon, hanem akcióvá, amelynek lényege a keresztényi eszmény legideálisabb megközelítése.

A húsvét egyik legkedvesebb hagyománya, hogy az ünnep közeledtével a hajadonok tojást festenek, és így várják a kereszténység egyik legnagyobb ünnepét. A hagyomány alapját képező, az új élet születését jelképező tojás saját életünkre mutat, hiszen minden gondoskodásból, szenvedésből, szembesülésből új élet születik bennünk és mindenkiben. 

Mindezt megszenteli Jézus Krisztus kiomló piros vére, mely a szájhagyomány szerint befestette az épp arrafelé járó bámészkodó asszony kosarában lévő tojásokat. Mérvadó ez számunkra? Mindenesetre annak kellene lennie… 

Az Anyaszentegyház a húsvétot átható szent lelkiséget nem máshol, mint a templomban várja és ünnepli. Nem bámészkodva, hanem térdre borulva kéri hitének megerősítését és megszentelését a feltámadt Üdvözítőtől. 

Húsvét szent ünnepén gondoljunk arra, hogy létjogosultsága, értelme van a gondoskodásnak, a szenvedésnek, a szembesülésnek és a feltámadásnak a mi életünkben, s mindez a hit által válik feltámadássá, mert: „Ha pedig Krisztus nem támadt fel, nincs értelme a mi tanításunknak, s nincs értelme a ti hiteteknek sem.” (1Kor 15,14).

Osváth Ilona nyugalmazott anyanyelvtanár:

„Örvendezzetek, egek,
Ti is, földi emberek,
Mindnyájan örüljetek,
Mert Urunk feltámadott,
Nekünk életet adott.”
(Énekeskönyv, 1943 – 122. zsoltár)

– Itt a tavasz, a megújulás és a lelki feltöltődés időszaka. Ilyenkor válik számunkra egyre hangsúlyosabbá az, hogy a húsvéti üres sír nem a félelem tárgya, hanem a remény eszköze. 

A megváltás öröme árad szét bennünk, rájőve arra, hogy ez a kegyelem és a remény időszaka nekünk, földi halandóknak. Hihetetlenül büszke vagyok, hogy gyermekkorom nehéz történelmi időszakában is úgy szocializáltak, hogy ne féljek a kihívásoktól. Nagy család vett mindig körül, és hatalmas szeretetben élhettem.

Szigorú értékrendű, hithű református polgári családban születtem a „kis magyar világ” alatt, a második világháború negyedik évében. Szüleimmel, két testvéremmel, a bátyámmal és a húgommal meg az özvegy apai nagymamámmal éltünk együtt a Szabadi úti Víztelepen, ahol édesapám főgépész volt. Édesapám magyar történelmi mondákkal, édesanyám tiszta forrású népdalokkal, nagymamám Jézus életének történeteivel tanított mindennap.

Húsvétkor minden stációinak ünneplését szüleim betartották. Családom minden tagjának komoly feladatokat kellett megoldania. Édesanyám bevásárolt, én voltam a kísérője.

Körutunk első állomása a Városháza mögötti piac volt, ahová a Deák Ferenc téren haladtunk át. Majorságot, zöldséget vásároltunk. Ezután a főtérről benyúló Mészáros köz következett, ahol az Enyedi székben megvettük a húsokat. Hazafele tartva a Bem téri Kossuth utcai Fall bácsi drogériájából a vilmoskörte- esszenciát vásároltuk meg a szeszbe. Dósa Juci néni Víztelep utcai gazdaságából a vaj, tej, sajt és túró következett. Most, hogy ezeket mind felsoroltam, elgondoltam, hogy ezekre az utcanevekre csak a még élő kortársaim emlékeznek. Édesapám és bátyám Kovács gazda megnyúzott bárányát hozták haza nagy boldogan.

Előkészületeink alatt nemcsak a lakást tettük tisztába, hanem a lelkünket is, a Szabadi úti templomban, Böjthe Kálmán tiszteletes istentiszteletein. 

Feladatom volt a sárga és piros hagymahéjak gyűjtése. Ezek vizében főztem meg a tojásokat, melyekre kis leveleket és virágokat kötöztem selyemharisnya- darabokkal. 

Húsvét vasárnapján reggeli (finom sonka, tojás, sajt, retek, zöldhagyma, házikenyér, tejeskávé, kalács) után templomba mentünk. Délben volt a nagy húsvéti ebéd, délután pedig a nagy rokonlátogatások következtek. Számunkra, gyermekek számára, a húsvét másodnapja volt a türelmetlenül várt nap. Nagymamám így költött: „…ébredjetek, lányok, a koldus már a hetedik határban jár!…”– mindjárt itt vannak a locsolók. Jöttek a szebbnél szebb versek mondásával versengő osztálytársak, bátyám barátai, a rokon nagybácsik és unokatestvérek, szomszédaink locsolni.

Estére mindenki fáradtan várta a finom vacsora utáni lefekvést. Most is hallom édesapám elköszönő hangját: „…menjetek, és aludjatok jól, drága lányaim, ti lábon járó illatszertárok!…”

Kegyelettel és végtelen elismerő szeretettel gondolok azokra az együtt megélt csodaszép időkre. Hálásan köszönöm családomnak, hogy az otthon tanult hagyományainkat a mai napig megtarthattam és átadhattam, hogy tovább élhessék gyermekeim, unokáim, dédunokáim is.

Ábrám Sámuel nyugalmazott református lelkész:

A feltámadás ünnepe azt hirdeti, hogy megtörtént a világ megváltása

– A húsvét a halál feletti győzelem, az élet ünnepe, Krisztus feltámadásának öröme. Ahol elhangzik Istennek húsvéti üzenete, még a szenvedők és a nélkülözők számára is feltárulkozik a reménység. 

Ha a megújuló életbe vetett hit üzenete eljut hozzánk, akkor belekapaszkodhatunk, megragadhatjuk, el nem engedjük.  A feltámadott Jézus Krisztus örömüzenete minden keresztyén ember számára szól, és hite, lelke megerősítését szolgálja. Újabb és újabb energiaforrás mindennapi életünkben, munkánkban. A lelkész számára is fontos ahhoz, hogy tiszta lelkiismerettel szolgálja népét és gyülekezetét.

A feltámadás ünnepe azt hirdeti, hogy megtörtént a világ megváltása. Jézus Krisztus megszabadította az emberiséget bűneitől, halálával megszerezte számunkra Isten bocsánatát, feltámadásával pedig igaz utat mutatott, mutat számunkra. Krisztus feltámadása a hitünk alapja. 

Karácsony mellett húsvét a legnagyobb keresztyén ünnep, ilyenkor mennek a legtöbben templomba. 

Szolgálati helyeimen, Szinérváralján és Szatmárnémetiben nagyon sok szép húsvétot megéltünk a gyülekezetben, a közösségben. Idős koromra is éltető erő a hit és az a mód, ahogyan tartalmas lelkészi szolgálatom során megélhettem.

Számomra emlékezetes, hogy közel fél évszázados lelkészi szolgálatom utolsó hivatalos állomása éppen a húsz évvel ezelőtti húsvétvasárnapi istentisztelet volt Németi gyülekezetében. 

Amiként a Megváltó még az életét is feláldozta Isten parancsára, hogy aztán harmadnapon feltámadjon, és Szent Lelkét hagyja ránk, azonképpen nekünk a krisztusi út követése a fontos. 

Lelkésztársaimnak, a húsvétot ünneplőknek azt üzenhetem hát, hogy: „Ha embereknek igyekezném tetszeni, Krisztus szolgája nem volnék.” (Galata 1:10).

Dóczy Tamás, a Talentum Alapítvány vezetője:

Húsvéti ünnepeim emlékmorzsái

– Minden életkornak megvannak a maga sajátos húsvéti megélései, a keresztút, a keresztre feszítés fájdalmai, a feltámadás hitének boldogsága. Kinek mikor adatik meg a Jézushoz kötődő húsvéti eseményekbe, azok misztériumába való beleélés kegyelme. 

Gyermekkor: legelső húsvéti örömeim kisgyermekkoromba nyúlnak vissza, amikor vasárnap reggel a szomszéd kislánnyal, Szevikével nagy izgalommal kerestük a mohás nyuszifészket a kerti bokrok tövében, benne a piros tojásokat, édességeket. Mindig megtaláltuk, diadalmasan mutattuk a mögöttünk lopakodó szüleinknek.

Kisiskolás koromban a hétfői locsolás gondolata foglalkoztatott. Már napokkal azelőtt listát írtam azokról a lányokról, akiket meg akartam locsolni. Izgultam, hogy felmelegedik-e az idő, hogy aggodalmaskodó anyám engedélyével a meleg patentharisnya helyett felvehessem a „férfiasabb”, lenge pantalló nadrágom.

Jézus dicsőséges feltámadásának ünneplése a húsvétvasárnapi szentmisén, ahova a szüleimmel mentem, akkor még a kötelező, számomra néha unalmas szertartások kategóriájába tartozott.

Kamaszkor: a lányokra figyelés különösen kamaszkoromban lett meghatározó, nemcsak a mindennapokban, hanem húsvétkor is. 

„Bandába” verődve, barátaimmal együtt jártunk a lányos házakhoz. Abban a reményben, hogy a legkapósabbnál én kapom a legszebb, kimondottan nekem festett különleges tojást.

Ekkor még az istenhitem gyermekcipőben járt, nem volt meghatározó jellegű az életemben. Pedig édesanyám révén a Jóisten jelen volt a családunk életében, a rendszeres imádkozásokban, bibliai történetek olvasásában, vasárnapi szentmisékben. És persze különleges módon az ünnepi, a húsvéti szertartásokban, ahova mindig magával vitt. 

Fiatal évek: felcseperedtem, és egyre jobban kezdett érdekelni Jézus élete, a magát feláldozó, kereszthalálhoz vezető útja és a feltámadás, húsvét misztériuma. De ezen az úton nagyon korlátoztak a kommunista rendszer vallásellenes intézkedései, a cenzúra, a tiltások. Nemcsak May Károly, Cooper indiános regényeit, hanem a vallásos irodalmat is tiltotta a rendszer. Titokban csempésztük egymásnak ezeket a ritkaságszámba menő olvasmányokat.

Rendszerváltozás: addig nem tapasztalt lendületet adott a vallásos életnek az ezerkilencszáznyolcvankilences fordulat. Végre szabadon ünnepelhettük, beszélhettünk a húsvéti ünnepkör minden eseményéről, mehettünk a nagyheti szertartásokra.

Akkor már elkezdtem nemcsak hallgatni, olvasgatni a Szentírást, hanem mélyebben megérteni, átélni. Különösen nagy hatással voltak rám a nagyhét eseményei, minden, ami a keresztre feszítéshez vezetett, és a feltámadás csodája, Jézus cselekedetei, tanításai, szenvedése. Ezeknek a napoknak az igazi, mély értelme. 

Családom: a családunkban a szüleinktől, nagyszüleinktől látott, hallott húsvéti hagyományokat próbáltuk átörökíteni. Kezdve a húsvéti eledelekkel, anyámtól tanult dábdác fuszulykától (szemes babból készült örmény diétás étel), egészen a diós és mákos bejgliig, de elsősorban a nagypénteki keresztre feszítés szomorúságát idéző böjti napot, a szombat döbbent csendjét és a vasárnapi feltámadás örömét sugárzó egyházi és családi szertartásokat.

A gyermekek születésével jöttek az örömüket, izgalmukat sugárzó közös locsolkodások a fiaimmal, lányom izgatott készülődése, a tojásfestés, a sütés-főzés az anyjával, ünnepi öltözetének, frizurájának kiválasztása.

Meg kell említenem a fordulat után erőre kapó szerzetesrendeken belül és a plébániák mellett szaporodó vallásos közösségek áldásos jelenlétét az életünkben. Ezeknek is köszönhetem, hogy egyre jobban elmélyült bennem a Jézus élete, megrázó kereszthalála és feltámadása által mutatott út. 

Ezen az úton próbálok járni öregségemben is. Egyetlen út, ami vigasztalást, reményt, derűt ad a lemondások, veszteségek, betegségek, szenvedések közepette is.