Ezekkel a statisztikákkal csak a baj van.
Ezekkel a statisztikákkal csak a baj van. A bukaresti egyetem egyik szociológus professzora például nem érti, hogy az egyre jobb gazdasági adatok ellenére a fiatalok fele miért külföldön keresi a boldogulását? Nagyrészt alighanem azért, mert a mezei adófizető nem adatokon, hanem kenyéren él, és a valóság más, mint amit a statisztikák mutatnak.
Az egyik gazdasági napilapban megjelent írásban szó esik egy felmérésről, amely szerint a fiatalok közel fele külföldön akar dolgozni, ráadásul többségük esetében nem távlati terv, hanem igencsak konkrét, sokan állítólag már azt is tudják, melyik országban milyen munkát fognak vállalni. Ez azért tűnik nehezen érthetőnek az említett prof számára, mivel már jelentős ideje bővül a gazdaság és emelkednek a fizetések.
Csakhogy a bruttó nemzeti össztermék statisztikai bővülése nem jelentkezik azonnal a hétköznapi emberek életszínvonalában. Legalábbis sosem úgy, hogy ha tavalytól idénig volt egy 5%-os bővülés, akkor idén mindenből több jutna nekünk ezzel az emelkedésnyivel. Ezekkel az adatokkal a politikusok imádják fényezni magukat, pedig a ténykedésük elég ritkán segíti a gazdaságot a gyakorlatban, ám az átlag adófizető akkor fog több pénzt hazavinni, ha a munkaadója emelni tudja a bérét. Nagyobb béremelések pedig az állami szektorban voltak az utóbbi időben, amely az alkalmazottaknak mintegy negyedét foglalkoztatja. Olyan statisztikát nem nagyon láttunk ennek a kormányzatnak az ideje alatt, ami összehasonlította volna az állami és a privát szférák béreit. Egy ilyenből elég hamar kiderülne, hogy a sokat emlegetett béremelések az összlakossághoz viszonyítva csak egy kis réteget érintenek, a többségnek nem nőtt ekkorát a fizetése, mert a piaci viszonyok között működő magánszférában nem lehet tapsra bért emelni, csak akkor, ha az adott vállalat nyeresége és termelékenysége azt megengedi. Csak ez a valóság nehezen hatol át az akadémiai szűrőn.
Amúgy az említett felmérés tényleg riasztó, mert ha a fiatalok fele nem találja élhető helynek a hazáját, az több szempontból is nagy gond. Egyrészt, ha ennyi potenciális aktív munkavállaló megy el a gazdaságból, akkor az eddig is rogyadozó szociális kasszák teljes összeomlása fenyeget előbb-utóbb, vagyis a mai aktív korú politikusok plusznyugdíját sem lesz aki kifizesse, nem mintha ez valamennyire is boldogítaná például a téesznyugdíjasokat. De ez lesújtó bizonyítvány annak a politikumnak a munkájáról is, amelyik az utóbbi szűk három évtizedben váltott itt rendszert és alakított piacgazdaságot. Ennyire tudtak jó életszínvonalat teremteni. Nemcsak az országot ma élhetetlennek találó fiataloknak, hanem nekünk, a maradóknak is. Akik még reménykedhetünk, hogy ezek a rendesen működő országokban az életbe kóstoló fiatalok szavazni nem felejtenek el itthon, mert akkor egyszer ez az ország is elkezdhet tényleg felzárkózni ahhoz a közösséghez, melyhez papíron már most is tartozik.
