2024. august 19., Monday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

A új vállalkozás túlélte az első évet, folytatja a munkát

  • 2020-06-29 15:20:39

  • -

Tavaly júniusban jegyeztették be hivatalosan a Nemes Music Kft.-t, amelynek az a célja, hogy felkarolja az ifjú zenei és előadóművészi tehetségeket. Az alapítója Nemes Tibor, aki maga is zenészként, színészként építi karrierjét. 

A marosvásárhelyiek többsége, főleg a fiatalok körében jól ismert Nemes Tibor, az általa alapított és vezetett Vecker diákzenekar énekese, frontembere volt. Az Európai Szociális Alap 2014–2020-as, humán erőforrásra vonatkozó operatív programjának támogatásával a Vállalkozó akarok lenni projektnek köszönhetően vezetője és tulajdonosa lett a Nemes Music Kft.-nek. 

Egy kezdő cég amúgy is számos nehézséggel kell megküzdjön, a világjárvány azonban szinte ellehetetlenítette a működését. Sikerült azonban online rendezvények szervezésével túlélni, és készül egy saját album is, ami remélhetőleg további bevételeket biztosít majd. 

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató