2022. augusztus 19., péntek

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

A többi disznót nem szállítják el

Mint már hírül adtuk, a Mezőpanit községhez tartozó Csittszentivánon felütötte a fejét az afrikai sertéspestis. A 70 háztáji gazdaságból eddig ötöt érintett a kór és ezzel a kár. Az állategészségügyi hatóság a fertőzött állományt megsemmisítette, és a gazdaságokat fertőtlenítette. Közben az az álhír terjedt el, hogy a faluból minden sertést elvisznek és megsemmisítenek. Bodó Előd Barna polgármester a közösségi oldalán is felhívta a figyelmet, hogy álhírről van szó, nem viszik el az összes disznót a faluból. Közben sokan mentették a menthetőt, idejekorán levágták a karácsonyra szánt sertéseket. 


  Fotó: archív



A polgármestert többen megkeresték azzal, hogy az a hír terjed, miszerint a Csittszentivánon megjelent afrikai sertéspestis miatt – ami öt háztáji gazdaságban okozott kárt – az összes disznót elszállítják a faluból. 

– A hír nem igaz, álhírt terjesztenek. Ha kiderül, ki ennek a forrása, akkor feljelentést fogunk tenni. Vészhelyzetben álhíreket terjeszteni nem csak felelőtlenség, de nagy károkat is okozhat, és nehezíti a védekezést – jelentette ki a polgármester. 

Az állategészségügyi hatóság továbbra is arra kéri az embereket, hogy a község minden falujában, minden olyan háztartásában, ahol disznót tartanak, a következő alapvető szabályokat tartsák be: a mezőről ne hozzanak be takarmányt az állatoknak, mert a takarmány fertőzött lehet, hiszen az pestises vaddisznóval érintkezhetett. A disznóólakat külön erre a célra használt lábbeliben és öltözékben közelítsék meg, ezzel csak az ól közelében járnak! Minden egyes ki- és bemenetelkor a lábbelit fertőtleníteni kell egy edényben elhelyezett fertőtlenítőszerben. Az önkormányzat mindenki számára biztosította az ehhez szükséges fertőtlenítőszert.

Az is nagyon fontos, hogy a szomszédok ne menjenek be egymás udvarára, ne látogassák egymást, ne közelítsék meg a disznóólakat, mert átvihetik a betegséget, az udvarok legyenek zártak, legyenek körbekerítve, a disznókat kizárólag bezárva, ólakban tartsák, hogy ne érintkezhessenek vadállatokkal.

Abban az esetben, ha a disznó betegség jeleit mutatja – magas a láza, megvörösödik a bőre, a lábfeje és a füle, nincs étvágya, hasmenése van – , azonnal értesítsék a körzeti állatorvost (telefonszáma: 0744- 420-872).

Az önkormányzat közben rágcsálóirtást végez a fertőzött háztartások övezetében. Az elhullt egyedeket az önkormányzat költségén egy erre szakosodott cég szállítja és hamvasztja el. A kialakult vészhelyzetben az önkormányzat folyamatosan tartja a kapcsolatot az állategészségügyi hatóság szakembereivel, akik a helyszínen mindenben segítenek. Ahhoz, hogy a fertőzési gócokat felszámolják, és a károkat minimalizálják, együttes erőfeszítésre van szükség, s így elkerülhető lesz az állatállomány tömeges elszállítása.