Régóta foglalkoztat, és nem hagy nyugodni, úgyhogy muszáj papírra vessem ezt az érdekes, számomra visszataszító divatjelenséget, mely akkora tért hódított napjainkban, hogy nem állhat útjába semmiféle józan magyarázat, egészségügyi figyelmeztetés vagy feddés. Gyermekkorom tetováltjai a katonaságnál vagy a börtönben szerezték tetoválásukat, s legtöbb esetben a kedvesük nevét tűzették bőrük alá egy átszúrt szív mellé, vagy valamilyen számukra jellemző szimbólumot hordtak alkarjukon. Más testrész nem volt alkalmas akkor még a tetoválásra, ami abban a korban primitív aktusnak számított. A tengerészek egy horgot vagy szirént, a katonák szabadulásuk dátumát stb., a szerelmesek szívük választottjának nevét viselték életük végéig, akkor is, ha az imádott nő időközben helyet cserélt egy másikkal. Viselőjét le is nézte a társadalom, pedig akkor egy kis méretű diszkrét rajz jelentette a tetoválást, amit csak férfiak viseltek. Ma már óriási méreteket öltött, a gyerekek körében is, és a nők is feltűnnek vele, kidomborítva testük különböző tájékait. Hiába hivatkozunk arra, hogy milyen következményeket okozhat a bőrben, egyre többen viselik. Egyik magyarországi ismerősöm újságolta a minap, hogy hetedikes kislánya tetkót kért szülinapi ajándékba.
Lássuk mit ír a Wikipédia a témával kapcsolatban: (Gozner Gertrud: A tetoválás kultúrtörténete, 2003) »A tetoválás mint művészeti ág éppolyan mulandó, mint az élet maga. Viselőjével együtt tűnik el, ezért, ellentétben a festészettel, szobrászattal vagy építészettel, nem tud egykori kultúrákról mesélni. Tulajdonosáról viszont mindent elárul. A tetoválás mindig vitatott tevékenységnek számított, nem a technikáját, hanem a jelentését és a célját tekintve, szándékát, amely a megértés legfontosabb mozzanata, a legtöbbször felszínesen vagy egyáltalán nem érintik, még a legalaposabb etnográfiai munkákban sem. De, ahogy Darwin is megjegyezte, „nincs olyan nemzet a Földön, aki ne ismerné ezt a jelenséget”. A festék bőr alá juttatásának technikája nem sokat változott az idők folyamán. Az alapkövetelmény, hogy a tetoválás vékony, egyenletes, és fekete színű vonallal kell történjen. A festéket megfelelő mélységig kell bejuttatni, hogy ne maradjon heg utána. De miért teszik ki az emberek magukat ennek a cseppet sem fájdalommentes procedúrának, vagyis mire szolgál ez a fajta testdíszítés? A tetoválás érzelmeket képes megjeleníteni, győzelmet, vereséget, vidámságot, szomorúságot, része lehet egy ceremóniának vagy rituálénak. Kifejezhet élvezetet, szadizmust, kínzást és babonát. A tetoválások egy része rejtőszínezetként szolgált a vadászatok alatt, és valószínűleg a testfestésből alakult ki. Ebben az esetben gyakran a trófeát ábrázolják, és vele gyakran a zsákmányállat kiengesztelésére törekednek. A kannibalizmus és a fejvadászat szintén gyakori témája a végleges testrajzoknak. A tetoválások egy másik csoportja vallásos indíttatásból születik: az illető biztosítani akar magának egy helyet a túlvilágon, és úgy dönt, szétkürtöli a világnak az elkötelezettségét. Indiában és Tibetben a tetoválások segítenek az embereknek, hogy átvészeljék életük nehézségekkel teli időszakait. A lelki gondokat gyakran testi fájdalmakkal próbálják meg enyhíteni, e célból gyakoriak a csonkítások, égetett sebek és az amputálások. A leggyakoribb funkciója a tetoválásnak a beavatás. Azt jelzi, hogy viselője az élete egy új fázisába lépett, változáson ment keresztül, mondhatni újjászületett. A tetoválást gyógyászati célokra is lehet használni, és akkor úgy működik, mint egy oltás. A berberek például a reuma ellen tetováltak. Az észak-amerikai indiánok mágikus jelekkel borították testüket, hogy megvédjék magukat a betegségektől. Afrikában kis sebeket ejtenek a bőrön, hogy erősítsék a szervezet immunrendszerét, és ennek egyben dekoratív funkciója is van. De sokkal kézenfekvőbb az a funkció, amikor a tetoválás célja az ellenfél elrettentése. Fizikai konfliktus esetén egy megfelelő ponton elhelyezett tetoválás a másodperc töredékéig elvonhatja az ellenfél figyelmét, amit az ügyes harcos gyorsan ki is használ. A japán gengszterek, a jakuzák, harc előtt leveszik a kimonójukat, hogy gazdag testfestésük látványával is hatást gyakoroljanak az ellenfélre. A tetoválás a tiltakozás legextrémebb formáját is jelentheti. Erőt nyújt viselőjének, hogy átvészelje a mindennapos megaláztatásokat. A gulágokban a meghurcoltak gyakran tetováltatták a hátukra, válltól vállig, hogy „Vörösök nélküli Oroszországot!”. A tetkók a szexuális figyelem felkeltésére is szolgálhatnak, ilyenkor a cél a test vonzóbbá tétele a másik nem számára. A bőr, latex és piercing fétisiszták, valamint a szado-mazochisták tetoválásaikon gyakran keverik a képi és szöveges üzeneteket, hogy az érdeklődőkben ne maradjon kétely szexuális beállítottságukat illetően. Más bőrüzenetek a viselőjük meggyőződéseire világítanak rá: hazaszeretetről, illetve nacionalizmusról árulkodhatnak, mint pl. a skinheadek „Made in Germany”, vagy „Made in England” feliratai. Az anarchisták pedig gyakran sokkolni akarnak az erőszakot, perverziókat vagy drogfogyasztást jelző szimbólumokkal. Különböző népszerű cégek logói is gyakran kerülnek a bőrbe, amit a reklámcégek gyakran fel is használnak ötletként. A legelterjedtebb márka természetesen a Harley-Davidson, utána következik a Jack Daniels, a Gauloises, a Lucky Strike vagy a Lacoste krokodil. A tetoválás orvosi információkat is nyújthat viselőjéről, amit az amerikai és az angol katonaságnál fel is használnak. A bűnözők és rabszolgák kényszerű tetoválását már jó ideje nem használják. Kivételt jelentenek náci koncentrációs táborok, ahol (mivel a zsidó törvény tiltotta a tetoválást) a rabok karjára vésett számokkal is megfosztották őket emberi mivoltuktól. A nyugati kultúra a tetoválást az alacsony szociális helyzetben levőkkel, bűnözőkkel, tengerészekkel, prostituáltakkal, katonákkal, kalandorokkal és perverzekkel hozta mindig összefüggésbe. De megtalálhatók voltak az excentrikus arisztokraták és művészek körében is. Napjainkban már nem kötött egy bizonyos társadalmi csoporthoz, az utca emberétől megkezdve a filmsztárokig bárki viselheti. A tetoválások életünk összetettségéről mesélnek, azokról a kihívásokról és hierarchiákról, amelyekkel minden pillanatban szembesülünk.«
