2024. november 23., Saturday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Augusztus 23-tól szeptember 22-ig a Nap a Szűz jegyében jár. Telőfélben van az év harmadik negyede. A gabonaaratás vége felé közeleg. A magok szétszóródnak, föld alá kerülnek, hullanak az érett gyümölcsök. A nyár büszke egésze darabokra hull. Lágyabban süt a nap, hamarabb sötétedik, a vándormadarak készülődnek.

Hat hónap alatt a csírából termés lett. A következő fél év a várakozásé lesz.

Az állatöv hatodik jegyének jelképe a búzakalászt tartó Szűz: lány és nő, szerető és anya, aki világra hozza, elveszíti és újraszüli gyermekét. A termőföld az, ami szűzen marad, a termés betakarításától a tavasz megtermékenyítő leheletéig.

A legrégibb mítoszokban is ott van már a Szűz, aki egy istentől különös körülmények között különös gyermeket hoz majd a világra, s ez a gyermek valamilyen erőszak következtében meghal, de egy idő múlva feltámad. Az elmúlás és újjászületés regéje ez – az ember is újból és újból létrehozza önmagát.

Rege. A halhatatlanná lenni akaró emberről. Az ősember is rájött már arra, hogy minden újszülött halandó, de továbbviszi azt a képességet, hogy megismételje ember voltát, hogy új embert hozzon a világra.

Az ógörög Démétér, a fájdalmas Földanya, a házasság, az anyaság védelmezője, az aratás istennője testvére volt Zeusznak, Poszeidónnak és Hadésznek. Soha nem volt férjnél, de sok gyermeket szült. Amikor Zeusztól született lányát, Perszephonét Hadész elrabolta, s az alvilág királynőjévé tette, a szépséges Démétér elhatározta, hogy nem megy vissza az Olümposzra, hanem a földön fog bolyongani, s mindaddig nem engedi, hogy a magok kicsírázzanak, amíg vissza nem kapja lányát. Démétér elcsúfította magát, öreg lett, s a föld kihűlt, terméketlen lett. Végül megegyeztek: kilenc hónapra visszakapja Perszephonét, de a tél három hónapját ma is lent tölti a lány Hadész birodalmában.

A halandóság és halhatatlanság titka, az élet rendjével való megbékélés ősrégi meséje ez.


Kedves, virágokat szedni jöttünk a kertbe.

Tudod, mennyi virág, hány tearózsa, mely

Hajad díszíti, hány szerelmes rózsa kelyhe 

Pusztul nyaranta el?


Szél támad, szárukat vadul tépi-cibálja.

A rózsák szirma az utak sarába hull.

Ó kedves, szedd le mind, hisz álmaink virága

Holnapra megfakul.


És tedd vázába mind; az ajtókat bezárjuk,

S gyászolva holt napunk, bágyadt-kegyetlenül

Nézzük majd kínjukat, míg szerelmi haláluk

Lassan beteljesül.


Virágszüret. A ma éppen 142 éve, 1880. augusztus 26-án született Guillome Apollinaire versével – Rónay György fordításában – indulok utolsó augusztusi sétámra, kedves Olvasóm. Ha időd engedi, tarts velem.


Szép önzőm, lám, a kert kopár, díszét leszedték.

Elszállt a pilleraj, más virágok után,

S eztán a szomorú kertbe éjjeli lepkék

Látogatnak csupán.


S profán szobánk ölén a sok virág kiszenved.

Rózsáink szirmukat elejtik csendesen.

Ó sírj!... Minden virág, amely elhervad, egy-egy

Elhaló szerelem!

Hány szerelmes rózsa kelyhe pusztul nyaranta el?


Tengerparti történettel indulok tovább.

Egy kisgyerek kagylóval a tenger vizét egy gödröcskébe iparkodott átmeríteni. Az arra járó Ágoston megkérdezte tőle, mit művel? A kisfiú bátran megfelelt: látod, a tenger vizét akarom ide átönteni. Gondolod, hogy ez sikerül? – kérdezte a püspök. Miért ne hinném, te is hiszed, hogy felelni tudsz arra, amire még senki sem tudott. Sokkal könnyebb nekem a tenger vizét e lyukba merítenem, mint az embernek Isten lényét kifürkészni. Szent Ágoston megértette a példázatot. És amint írja Bálint Sándor Ünnepi kalendáriumában, „Amint házába hazaérkezett, egy könyvhöz sem nyúlt többé, mert a gyermektől többet tanult, mint a hiú és üres könyvekből”. Ágoston egyházatya, a philosophia perennis, vagyis a keresztény filozófiai gondolkodás – a szemlélődés és az aktív élet, a vita contemplativa és vita activa egyeztetője – alapító nagymestere Kr. u. 430-ban, augusztus 28-án lépett át a halhatatlanságba.

Augusztus 29. a magyar fotográfia napja. 1840-ben e napon a Magyar Tudós Társaság ülésén Vállas Antal matematikus bemutatta, miként lehet képet alkotni a fénysugarak segítségével fényérzékeny nyersanyagon; Magyarországon ez volt az első, nyilvános rendezvényen készült dagerrotípia.

„A fényképek különösen izgatnak – vallom én is Szakonyi Károllyal. –  (…) a kemény táblájú, drapp vagy zöldesbarna műtermiek; a későbbi korokból pedig az amatőr felvételek. Sokszor jobban lekötnek, mint egy-egy könyv; szép vagy keserves történeteket tudnak elmondani. A fényképezés feltalálásával nagy csoda jött létre: a technika csaknem a művészet helyébe lép – létrehozza az absztrakciót, de úgy, hogy a természetes valóság is mindenestül érvényesül.

Idődarabok vannak elrabolva, elorozva, kiragadva, megszerezve és megmentve a fényképeken az elmúlástól. Idődarabok tájakkal és emberekkel – ahogy a szem és a gép lencséje rátekint a világra.

Olyan egyszerűen és olyan gazdagon.

Nézem a régi fényképeket. A feledéstől mentett kincseket. A megkuporgatott valóságot, az összecsent életet. A visszaidézhető arcokat, gesztusokat, házakat, udvarokat, egy diófát, heverésző kutyát, elhagyott csónakot a vízen, röptében lencsevégre kapott madarat, ablakban nyíló virágot…” – veszem az idézetet a Régi fényképek című írásából.

Mikor megszületett Csezmiczei János, 588 évvel ezelőtt, 1434. augusztus 29-én, a dagerrotípia még nem létezett. Bár elődje, a camera obscura már igen. Az optikai fényképezőgép is a camera obscura működésén alapul. A fényképezés előtti időkben mint rajzolási segédeszközt és mint fizikai és csillagászati eszközt tartották számon. Ibn al-Hajszam már 997-ben leírta az Opticae thesaurus című könyvében. A reneszánszban sokakat foglalkoztatott – így Leonardo da Vincit is – ez a bárki által elkészíthető, egyszerű optikai eszköz. Csezmiczei Janus Pannonius névvel vonult be a reneszánsz kultúrtörténetbe.


Én, aki nyílegyenest törtem sudarammal az égnek,

Seprem most leborult lombozatommal a port.

Nem külső, idegen terhek roskasztanak engem,

Önnön termésem húzza le bús fejemet.

Társaimat viharos villámok döntik a földre,

Rám ez a dús termés hozza a szörnyü halált.

Ép volnék ma is én, ha nem önt el a százszoros áldás;

Mind az enyém a gyümölcs, mely ime porba terít.

Nincs más hátra: a balta setét vasa vágja el éltem,

S máglyák lángjai közt pusztulok el megadón.

Jobb a diófának: termése miatt verik őt le,

Engem a termésem súlya tör össze maga.

(…) Bárcsak durva fagyok perzselték volna le szirmom,

Amikor ifju tavasz csalta ki bimbaimat!

Vagy letarolták volna a vad szelek a be sem érett,

Zsenge bogyót, sűrűn nőtt, buja kincseimet!

Meddő árnyam várna csak arra, ki lankad a hőtől,

S nem másért, csak ezért tisztelik úgy a platánt.

(…) És te, ki erre kerülsz, ágast állítni ne restelj

Csüggő gallynak, emeld helyre a dűlt terebélyt,

(…) Rakj hát holmi karót e szegény ágaknak alája,

Szednivaló is akad, újra ha erre kerülsz...


A roskadozó gyümölcsfája biztatás a mindenkori értékek megmentésére, egyben bő termés ígéretét hordozza így nyár végi hűvösödő időben, az őszi nagy betakarítások előtt, amikor még melegít híven a nap, de már nem éget.


Tűz, melegíts, ne égess

Égő sebet szivemre;

Nap, ne vakíts, világíts,

Nem nézek a szemedbe.


Asszony, puhácska száddal

Csókolj, ne a fogaddal;

Ki önnön sírod ásod

Ember, ne ránts magaddal.


Virág, maradj az ágon,

Megvárom a gyümölcsöd

Nem rugdalok markodba

Végzet, lazítsd a görcsöd.


Így fohászkodik Karinthy Frigyes Ősz című versében a sorshoz. A két évvel azelőtti stocholmi agydaganatműtétje után – betegségével kapcsolatos élményeiből írta Utazás a koponyám körül című regényét –, 84 éve, 1938. augusztus 29-én halt meg, 51 éves korában. Micsoda nemeslelkűség, ahogy a halál árnyékában másokért fohászkodik:


Élet, mindenki éljen

S ne tudja meg, miért él;

Ígérd már másnak, Isten,

Amit nekem igértél.


Nem akarom halandóságra emlékezve befejezni mai sétámat, hanem egy születéssel.

123 évvel ezelőtt, 1899. augusztus 31-én született Érdi Krausz György geodéta, a területtartó vetület kidolgozója. 1942–45-ben a Honvéd Térképészeti Intézetben, 1958–60-ban a Kartográfiai Vállalatnál dolgozott. Egyik kezdeményezője 1956-ban a Társadalom- és Természettudományi Ismeretterjesztő Társulat (TIT) Űrhajózási Bizottsága, majd a Műszaki és Természettudományi Szövetségek (MTESZ) Asztronautikai Szakosztálya megalakításának, melynek 1964–72-ben ügyvezető titkára volt. Az űrhajózás terén a mesterséges holdak megfigyelésére is alkalmas, külföldön is bevezetett csillagászati számítótáblázat, a Navicard megalkotása fűződik a nevéhez.

Maradok kiváló tisztelettel. 

Kelt 2022-ben, szűz havának negyedik napján

„Ágast állítni ne restelj csüggő gallynak”


Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató