A természet kalendáriuma (DXVIII.)

Ilyenkor anyánkról, vagy későn érkező

esti homályról kellene szólni,

temetőnk szentivánéji fényeiről,

 – Turcsány Péter 2011-ben publikált Ma még a Holdhoz versével lépek a csillagászati év felének küszöbére –

mocsarak népe búvik a nádban,

mögötte út, előtte út, sosem korábban,

szárnyait próbálja egyhetes vadréce:

repülj a tűzbe, hamvad és támadj föl

kis bujkáló vándoraink örömére!

Lehűl a testünk, ma még a Holdhoz

énekelünk, 

 Az ősidőkben a Holdat Szelénének, világosságnak hívták. Minden este, amikor lebukott a kis-ázsiai Latmosz hegygerince mögött, meglátogatta földi halandó kedvesét, Endümión pásztorkirályt, aki barlangjában éjszakázott. Szenvedélyes szerelmük gyümölcsei négy fiú és sok-sok lány. S születhetnének máig gyermekeik – így a monda –, ha... mint holdas éjszakákon a tárgyak körvonala, nem homályosodna mítoszba történetük.

 Egyesek szerint egy nap maga a pásztorkirály kért Zeusztól álomtalan álmot, hogy soha meg ne öregedjen. Mások úgy tudják, hogy Zeusz azért küldött végtelen álmot reá, mert azt hitte, hogy felesége, Héra vele csalta meg. Szeléné váltig azt állítja, hogy ő akarta így: elege volt a szép halandó túláradó férfiasságából. Jobban szerette csak simogatni-ölelgetni a tehetetlenül alvót. Azt rebesgetik, hogy a pásztorkirály azóta is ott hever barlangjában, s Szeléné minden este megsimogatja homlokát.

(…)

és tüzes nyalábok szerelemmel

ölelnek veríték-gyöngy-fátyolosan.

Már önkeze metszi sebét a nyárnak,

már fájdalom az anya minden mosolya,

már szeplőbeborult eprecskék feszítik

sűrű zöld levelük hasadékát.

Ilyenkor anyánkról, vagy későn érkező

esti homályról, hold-áztatta tömlöc-éjek

kígyókat étető kételyeiről kellene

szólni, Szentjánosnap fényeiről (…)

 Nyári napforduló. Az egyház már a IV. század óta Keresztelő Szent János napjaként ünnepli. A hazai XV. századi források a tűzgyújtásról mint egyházi szokásról emlékeznek meg. A XVI. századtól már népszokásként emlegetik. A tűztől várták, hogy védelmet nyújt köd, jégeső, dögvész ellen. A gazt azért égették, hogy tiszta legyen a búza. A Szent Iván-napi tűz egészség- és szerelemvarázsló praktikák erejében bíztak. Bodzát, papsajtot, majorannát füstöltek:

Tisztes légy, hasznos légy,

Majoranna, bukros légy!

 A megfüstölt virágokat padláson szárították, szemverés, igézés ellen használták, a bodzát daganatra tették, ágyba tették bolhák ellen. A tűzben aszalt körtét, almát is gyógyításra használták.

Tüzit megrakatjuk, velágos Szent János,

csak addig velágolj, míg én nálad leszek,

ha én haza megyek, mindjárt elalugyál!

 Akár Szeléné is mondhatná Endümiónnak… A Szent Iván-napi tűzugrás a párok összeéneklésére is alkalmat adott. A Nyitra menti Kolonban gyűjtötte Kodály Zoltán:

Mel magas rutafa ága elágazott,

A tengeren áthajladozott.

Egyik ága hajlott Balkó Pista udvarába,

Selem sárhajó Magyar Ilonának haján fölyő,

gyöngykoszorú gyöngy.

Másik ága hajlott Császár Borcsa udvarába,

Selem sárhajó Magyar Ilonának haján fölyő,

gyöngykoszorú gyöngy.

 Ismeretes az a szólásuk, hogy „Hosszú, mint a szentiváni ének”. Valóban, kora hajnalig, tűzlankadtáig énekelték valamikor. Máshol a lányok búzavirág-koszorúval a fejükön ugrották át a tüzet, majd a koszorúkat sorban egy fűzfára hajították. Amelyiké fennakadt, azt még az őszön férjez adják – vélték.

 Mennyire lelhetők fel ezek a szokások manapság? Nem tudom. 

 A hagyomány persze mindig porlad, mindig újul. Azonban, ha gyorsul a változás, egy nemzedéken belül tűnik el valami, akkor megszűnik a nemzedékek közötti párbeszéd és hagyományátadás. A népköltészet, a népi tudás megszűnése, a gyorsuló nyelvi változások, az urbanizáció, a kultúrák egyfajta hibridizációja óriási veszteség. Ha átesünk a mítoszi küszöbön, átlépjük az anyanyelvi időzónát, önazonosságunkat áldozzuk fel a globalizáció „oltárán”. Megéri-e?!

Tudom, meghalnék idegenben;

ott még a fák sem ilyenek;

nem virít bodza a berekben,

akácok könnye sem pereg;

nem részegít a széna-illat,

nem villámfénnyel jön a nyár,

nem így táncol felhőn a csillag,

nem szédül az égtől a táj…

  Garai Gábor Júniusát hívtam segítségül, picinyég ecsetelni próbálva, mit a honiságról előbbiekben leírtam.

 Megszédülő táj. Kánikula. A szó latin eredete árulja el a Canis Majoris csillagképpel a kapcsolatát. A nap nyár derekán a Nagy Kutya csillagképpel, benne az északi égbolt egyik legfényesebb csillagával, a Szíriusszal kel együtt. Lassan a Kárpát-medence éghajlata is szubmediterránná válik, a legmagasabb évi hőmérsékleteket ebben az időszakban mérik. A hőmérő higanyszála gyakran 30 0C fölé kúszik – ezek a hőségnapok. Ha több napon át tart a nagy a meleg, kánikuláról beszélünk. A kutya meleget aztán gyors záporok követik. Nyári jelenség a hidegfrontok előtt létrejövő álhidegfront vagy instabilitási vonal. Ez majdnem párhuzamosan halad a hidegfronttal, megelőzve azt, de mozgása amannál gyorsabb, egyre jobban előresiet. Nos, e mentén alakulnak ki a heves szélviharok, zivatarok keletkeznek. De szemben a valódi hidegfronttal, mely jócskán okoz komolyabb lehűlést, az álhidegfront átvonulása után az időjárás gyorsan javul, visszatér eredeti állapotába, s gyakran több óra, fél nap is eltelik, míg az igazi hidegfront megérkezik.

 A nyári heves zivatarokkal sokszor örvénylő szélmozgások társulnak. Ezek hozzák létre a néhány deciméter átmérőjű por- vagy víztölcséreket, attól függően, hogy a szélvihar mezőségi poros talajon vagy egy nagyobb halastó tükrén halad-e végig. Az ilyen viharforgatag romboló hatású nagy testvére a tornádó, nálunk igen ritkán fordul elő. A forgószél keskeny területsávon vándorol, nagy pusztítást okozva. Ha a széltölcsér mocsaras területen, sekély vizes felületen halad át, akkor az apró víziállatokat tömegesen szippantja fel. A békákkal, kis halakkal terhes légtömeg a magasban sokszor több száz kilométert is megtehet, s aztán csitulva, kihull belőle a béka- vagy haleső. Ezek azok az égi csodák, amelyek az avatatlanokban babonás félelmet keltettek. (A bibliai mannaeső hasonló jelenség Núbiában, Líbiában és Szaúd-Arábiában.) Évek, évtizedek telhetnek el, s nem jelentkezik hasonló „égi csoda”, máskor egy kánikulai időszakban többször is kialakulhat.

 Június 29-én ünnepeljük a nemzetközi Duna-napot. A Duna menti országok 2004 óta minden évben e napon emlékeznek meg a folyó természeti értékeiről. A Duna a világ egyik legnemzetközibb folyója: 10 országon halad át, vízgyűjtő területe pedig 7 további országot érint. Sok jelentős település is emelkedik a partjain, köztük négy jelenlegi főváros: Bécs, Pozsony, Budapest és Belgrád. E nap célkeresztjében a „Duna-szolidaritás” kialakítása áll: a folyó mentén ugyan különböző kultúrák élnek, de a szenvedély és felelősség közös kéne legyen a Duna vizének és élővilágának megőrzése tekintetében…

 De térjünk kissé vissza Garai Júniusába:

Meghalok itt is –: a gyönyörtől,

hogy a repceföld színarany,

hogy a lomb oly zöld szinte tombol,

s a kőnek is illata van;

hogy áll a búza nyers kalásza,

mintha világot nemzene, 

s e tájon az lel csak magára,

ki végleg egyesült vele.

 Mily igaza van! E kánikulában, netán zivatar idején karoljuk mi is át ezt a Duna öntözte Kárpát-medencét, megtartó szélesebb hazánkat.

 Maradok kiváló tisztelettel.

 Kelt 2022. június 24-én, amikor Szeléné negyedik fia, a csökkenő Hold, házába lépett