Jékely Zoltán a Varjakat 1936-ban írta, vészterhes idők közeledtén. Innen annak komor hangulata. A varjak tömege ugyanakkor „nélkülözhetetlen” kelléke a vásárhelyi tájnak. Le egészen Ludas alá a Maros mentén óriási telepekben élnek, s október végén kezdik portyáik céltartományát áthelyezni a városokba. Hogy mióta? Emlékszem gyermekkorom nagy varjújárásaira: szinte feketéllett tőlük az ég. Ma is hasonló a helyzet, de olvasom, hogy károgásuk túltett a zenélő kút hajdani hangján is az 1820-as években.
Jobb szeretem szemlélni ilyenkor az elsötétülő eget. November 17-én van a Leonidák láthatósági csúcspontja. November 6. és 30. között találkozhatunk velük. A Nap körül 33 évente egyet körbeperdülő Tempel-Tuttle nevű üstökös kíséretéről van szó: ez hozta létre ezt a meteoritfelhőt. Ez a szemcsefelhő nagy borsószem méretű és annál kisebb törmelékekből áll. A nagyobb, 10 milliméter átmérőjű darabok súlya körülbelül 0,5 gramm. Ezek már ugyancsak fényes csíkot húznak maguk után. A Leonidák gyorsak: tagjai 71 kilométer/másodperc sebességgel érik el a Föld légkörét. Körülbelül 160 kilométeres távolságban kezdenek felizzani, és 90-100 kilométer magasban égnek el végleg. Ilyenkor általában 10-30 hullócsillagot lehet megfigyelni óránként. Először kínai csillagászok észlelték Kr. u. 902-ben. Csillaghullás tekintetében a legrapszodikusabb meteorraj. Az elmúlt évtizedekben már számos alkalommal megtréfálta a csillagászokat. A Leonidák meteorraj arról nevezetes, hogy ez produkálta az emberiség története folyamán megfigyelt két leghatalmasabb meteoresőt, először 1833-ban, majd pedig 1966-ban. 1833-ban 26.000 felvillanás volt óránként! De még a percenként 13.000 felvillanást produkáló 1966-os meteoreső is időnként nappali fényességet támasztott az éjszakai égbolton. Ebben az évtizedben viszont kiugró meteorzáporra nem nagyon számíthatunk.
A naprendszer evolúciója hordozta magával a Mars és a Jupiter közötti térben olyan protobolygók kialakulását, amelyek rég eltűntek. A kisbolygók s a meteorrajok az egyik ilyen ősbolygó maradványai. De volt olyan protobolygó is, amely a Földdel ütközve eredményezte a Hold megszületését is.
A 206 évvel ezelőtt született Fisher Osmond geológus 1881-ben jelentette meg A földkéreg fizikája (The Physics of the Earth’s crust) című művét. Ebben írta le, hogy a földköpeny viszkózus, nehezen folyó inhomogén rétegeken helyezkedik el. A kontinensek mozgásának elmélete Alfred Wegener munkái után vált lassan elfogadottá a huszadik században. George Darwin elméletéhez csatlakozva (melynek lényege, hogy a Hold valamikor a Föld része volt, abból szakadt ki), Fisher ennek bizonyítékát a Csendes-óceán létében vélte felfedezni. Ez volt az első majd’ mindenki részéről elfogadott elmélet a Hold keletkezéséről.
A ma leginkább elfogadott hipotézis szerint körülbelül négy és fél milliárd évvel ezelőtt egy Mars méretű bolygókezdemény csapódott a Földbe. Az ütközés során keletkező törmelék egy része összeolvadt, és ez hozta létre a Holdat. De hol van a becsapódási kráter, és mi lett a Theia – a görög mitológiában a titaniszok egyike, Uranosz és Gaia gyermeke – nevű objektum többi részével? Qian Yuan csillagász érdekes magyarázatot adott e feltevésre. A Theia jelentős hányada minden bizonnyal megolvadt, és belekeveredett a Föld ásványaiba. De talán a bolygókezdemény néhány darabja érintetlenül megmaradt. Először fél évszázaddal ezelőtt észlelték azt a két különös objektumot, ami magyarázatot adna a felvetett kérdésre. Különös e két tömb, mert a szeizmikus hullámok – a földrengések által keltett rázkódások – lelassulnak, amikor áthaladnak rajtuk. Ezt azzal magyarázzák, hogy az ottani kőzet sűrűbb, mint a köpeny többi része. Az objektumokról puszta létezésükön túl nincs több ismeretünk, hiszen lehetetlen olyan mélyre fúrni a bolygóba, hogy onnan mintát vegyünk. A Nyugat-Afrika alatti objektum J. Tuzo Wilson kanadai geofizikus, a lemeztektonika elméletének úttörője után a Tuzo nevet kapta. A mélyen a Csendes-óceán alatt található másikat Jasonnak hívják az amerikai geofizikus, W. Jason Morgan után, aki szerint a bolygó forró pontjai a köpenyből felszálló anyagcsomókból származnak. A két objektum együttes térfogata a Holdéhoz hasonlítható. Qian Yuan szerint lehetséges, hogy ez a Theia két darabja, melyek túlélhették a becsapódást, s a földköpeny és a mag határán, csaknem háromezer kilométerrel a felszín alatt pihentek meg. Ugyanakkor nem zárja ki, hogy a különös objektumok az óceáni kéregből vagy az ősföldből származnak.
Novemberi fák águkkal árnyékot csinálnak a sarki fény útjába
Maradjunk még kissé a Föld körüli zónákban. Rég nem látott szépségű aurora borealist láthattunk november 3-án a Kárpát-medencében is. November 3-án a Nap felszínén koronakidobódás történt, ami a csillag természetes működésének része. Ekkor nagy mennyiségű, töltött részecskékből álló plazmafelhő távozott a felszínről, ami napokkal később érte el a Földet mint egy geomágneses vihar. A Föld mágneses mezőjének hatására a töltött részecskék csak az északi és déli mágneses pólusok mentén közelíthetik meg a felszínt, ahol az alacsonyabb magasságokban lévő sűrűbb légkörben lévő részecskékkel ütközve fényjelenségeket váltanak ki. A leggyakoribb szín a zöld, amely az O2-molekulákkal történő reakció következménye, de most a domináns szín a piros volt, amely alacsony magasságban (100 km) a N2-molekulákkal, nagy magasságban (300-400 km) pedig az oxigénatomokkal történő reakcióra utal. A látványosságon túl a geomágneses vihar károsíthatja az elektromos hálózatokat, azonban ezúttal gyenge, G2-es osztályú vihar volt. November 5-én átvonuló hidegfront után egy rendkívül tiszta és hideg légtömeg uralkodott Közép-Európában, ami kiváló látásviszonyokat biztosított.
Mint a megvénhedt fa, amelyet nevele
A sűrű erdőnek árnyékos kebele,
Melyre esztendeit az idő, miólta
Fennáll, fogaival reá rovátkolta,
Melynek dért mutató mohos kerűleti
Megőszűlt vénségét vélünk képzelteti,
Midőn az esztendők elmúlt sokasága
Miatt a földre húll elszáradott ága,
Végre a rájövő szélnek fúvására,
Erőtelen lévén, fekszik oldalára,
A szomszéd fák, melyek nőttek körülötte,
Csóválva sajnálják, hogy esett ledűlte,
Ágokkal szomorú árnyékot csinálnak
S ez erdők anyjának ekként parentálnak (…)
Csokonai Vitéz Mihály születése napján – éppen negyed évezreddel ezelőtt született, 1773. november 17-én – e versrészlettel ereszkedjünk alá a földre!
„Egyszerű magyar dalok és versek, amelyeket 1910 előtt tanultam, ma is önként megszólalnak bennem. Az Egyesült Államokban eltöltött 60 esztendő után még mindig inkább magyar vagyok, mint amerikai. Az amerikai kultúra sok vonása mindmáig idegen maradt számomra. Budapesten sokkal több elmélyült beszélgetést hallhat az ember a kultúráról, mint az Egyesült Államokban. A magyar költészet talán a legszebb Európában” – ezt már az egyik legismertebb Nobel-díjas magyar tudós, fizikus, a világ első reaktormérnöke, Wigner Jenő írta le. Ő is november 17-én született 1902-ben.
Jut eszembe mindez arról, hogy november harmadik hete a magyar népdalé és népköltészeté.
Csillagok, csillagok, szépen ragyogjatok…
Csillaghullás idején, sarkifénycsoda-látás idején a mindenki által ismert népdal első sorával búcsúzom egy hétig, kedves olvasóm, ígérve, hogy a csillagok alatt szőtt, de félbemaradt gondolataimat jövő héten folytatom.
Maradok kiváló tisztelettel.
Kelt 2023-ban, 53 évvel azután, hogy 1970-ben e napon a Luna–17 szovjet űrhajó leszállt a Hold felszínére, és a Holdra bocsátotta a Lunohod–1 holdautót, az első holdjárművet.
Megvénhedt fa, melyre esztendeit az idő fogaival rárovátkolta
A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb
felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt:
Adatvédelmi
tájékoztató
