Ez a weboldal sütiket használ
A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató
Benned születtem, édesbús, szeszélyes
Tavaszi hónap, felleges derűs,
Mikor a rétek lelke már fölérez
S brekeg a vízben száz bús hegedűs.
A Tisza partján ringatott a bölcsőm,
Holdtölte volt – tavaszi anda hold –
S a szőke fényben az éjet betöltőn
A vizek népe mind nászdalt dalolt.
Én hallgattam e furcsán bánatos dalt,
Mely egyhangún szép és gyönyörbe olvad
És sírva vigad, mint a honi ének.
Mások világgá zengő zongoráját
Én nem irigylem. A magad cigányát
Lásd bennem, ó magyar, ki neked élek!
Juhász Gyula Április bolondja című versével vágok neki első áprilisi sétánknak, s az ő versszövegei segítségével próbálok a bolondos áprilisba jutni. Kedves Olvasóm, tarts velem e tavaszleső pénteken!
Április, füttyös, fiús. – Csanádi Imre Hónap-sorolójából kölcsönzöm e sort. A keresztény világ kis módosításokkal a Julius Caesar tudósai által Kr.e. 46-ban kidolgozott naptárrendszert, a Julianus-naptárt használta. A naptár készítéséről maga a pápa gondoskodott, s a késő középkorig a naptárak misekönyvekben s az egyháziak képzésére szolgáló könyvekben maradtak fenn. A Halotti beszédet tartalmazó XII. század végi Pray-kódexben is van ilyen naptár. Az első magyar nyelvű naptár az 1466-os Müncheni vagy Jászay-kódexben található. E naptárak öröknaptárak voltak, vagy legalábbis több évre, hosszabb időszakra szóltak. Naptárkerékkel voltak ellátva a mozgó ünnepek kiszámítására. Sokszor csíziót is tartalmaztak. A csízió azt jelentette, hogy az egymást követő ünnepek, szentek napjainak lerövidített nevét a könnyebb megtanulás céljából rigmusokba foglalták. Nevét onnan kapta, hogy január 1. az Úr körülmetélésének napja, latinul circumcisio Domini. A XV. században a plébániai iskolák a kezdők évfolyamán tanították a csíziót s a naptárverseket a leendő egyháziaknak. A csíszió ismerete az értelmes, okos ember ismérve volt még századok teltével is. Ezért mondjuk ma is a nagy tudású emberre, hogy „érti a csíziót”. Aztán elérkezett az a korszak, amikor a kalendáriumok csak az adott évre szolgáltak hasznos ismeretekkel, ám még ezután is sokszor kiadták a több évre használható csíziókat. A középkorban a naptárban való önálló eligazodás kifejezetten magas tudománynak számított. A mohácsi csatában elesett Szalkai László esztergomi érsek fennmaradt iskolai jegyzete a tanú rá, hogy a sárospataki plébániai iskolában a felsőbb osztályokban a tananyag fontos részét képezték a naptári ismeretek.
A naptárreformok előtt évkezdő napnak tartották a bolondok napját.
A tavaszi szép időnek
lám hogy mindenek örülnek.
Erdők, mezők megzöldülnek,
a madarak zengedeznek.
Repülj, fecském, ablakára,
kérjed, nyissa meg szavadra.
Mondd, ezüstös lapot vevék,
rá arannyal írom nevét.
E gyönyörű népdalt még Vikár Béla etnográfus, eszperantista, a Kalevala műfordítója, a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja gyűjtötte Magyarvalkón. A legenda Czinka Panna, a legendás XVIII. századi cigányprímás dalának tartja. Vikár az 1890-es években Rákóczi Izidor pesti műszerésznél ismerte meg a fonográfot, a Thomas Edison által 1877-ben feltalált, majd javított és szabadalmaztatott változatában csak 1888-től árusított hangrögzítő eszközt, mely alapvető hatással volt a népzenei gyűjtésekre. Magyarvalkó népzenéjének feltárását Vikár kezdte meg; ennek eredményeként 13 hengerre 36 magyar dalt és hat fütyülve előadott hangszeres dallamot, valamint három román dalt vett föl. A Valkón gyűjtött dallamokat később Kereszty István, a Nemzeti Múzeum könyvtárában dolgozó zeneíró és zenekritikus, illetve Bartók Béla jegyezte le. Vikár Béla éppen 163 évvel ezelőtt, 1859. április 1-jén született.
Ugyancsak április elsején, 1865-ben született Bécsben Zsigmondy Richárd Nobel-díjas kémikus. A kolloidkémia megalapítója Bécsben és Münchenben végezte tanulmányait, majd Grazban lett egyetemi tanár. 1907-től a híres göttingeni egyetem professzora. 1903-ban a német Henry Friedrich Wilhelm Siedentopffal közösen készítette el az ultramikroszkópot a fénymikroszkópos feloldóképesség határán, azaz a 0,5 mikronon alul levő, a fény hullámhosszánál kisebb részecskék megfigyelésére. A találmány a kolloidoldatok egyik legfontosabb vizsgálóeszköze volt. Segítségével Zsigmondy döntő fontosságú megállapításokat tett a kolloidok természetéről, a diszperz rendszerek tulajdonságairól. A kolloidkutatással függött össze másik két nevezetes találmánya, a kolloidok felhasználásával készült membránszűrő és annak tökéletesített változata, az ultraszűrő (1918 és 1922). „A kolloidoldatok heterogén természetének magyarázatáért és a kutatásai során alkalmazott, a modern kolloidkémiában alapvető jelentőségű módszereiért” (az ultramikroszkóp felfedezéséért) 1926-ban kapta meg a kémiai Nobel-díjat. Zsigmondy nem Magyarországon született, nem is ott nevelkedett, és tudományos pályáját sem Magyarországon futotta be. Szülei magyarok voltak, és ő is tudott magyarul. Családja, rokonsága ébren tartotta benne a magyarságtudatot, erről nyilatkozataiban is többször megemlékezett. Magyar volt világéletében.
Én láttam őt a városvég felett
indulni könnyű bottal, egymagában.
Ott ültem fenn az erdőszéli domb
galagonyavirágos oldalában.
A templomcsillag búcsúztatta még,
aztán a fényben nőtt a tér naponta.
Tekintetem büszkén utána nyúlt,
amerre őt a fajta vágya vonta.
Néztem, komor hegyeknek hogy feszül,
s hervadt pusztákról hogy lép át a hóba.
Nyugati ködben messze elmaradt
a nagy lázakba zsibbadt Európa.
S még mindig ment és óriásra nőtt:
égő zarándok, vakmerő apostol.
Míg elnyelte a magasság s a csend:
Himalája, a roppant kőkolostor.
Kőrösi Csoma Sándor emlékének áldozta e sorokat Áprily Lajos. Mily csodás, hogy éppen az áprilisi galagonyavirágzáskor volt e látomása a 238 évvel ezelőtt, 1785. március 24-én született és 180 évvel ezelőtt, 1842. április 11-én örök Dardzsilingjébe temetkezett – a saját szavaival erdélyi székely-magyar (Siculo-Hungarian of Transylvania) – tibetológus kutatóról.
Az ember, mint április: kiszámíthatatlan. Indulatos és szeszélyes, csapongó, derűre ború-fajta lény. Akár egyetlen nap, egyetlen óra alatt egyik végletből a másikba eshet. Mert érzékeny; a városra telepedő füstköd, a légnyomás változása, a felragyogó hajnali napfény is formálja kedélyét. Mert esendő, könnyen elcsábítható. Ezért akármi történhet vele, semmi sincs lezárva. A változás az élet motorja. Persze mindennek ára és következménye van.
Két hete bimbós somágat tettem karcsú vázámba. Kivirágzott. S most már leveleket hajt, így köszöntve a kelő áprilisi napot. Benne láttam meg őt, Csoma Sándort, és sejtettem meg őt, az eljövendőt.
Már sejtem őt, ha a lágy alkonyaiban
A felhőt nézem, mely violaszínben
Valami távol muzsikára ballag
Egy ismeretlen rétre, messze innen.
Már sejtem őt, a kedves, ifjú szépet,
Ki eljövendő, de még szunnyad egyet,
Most készül bársony és smaragd zekéje,
S a barna föld ölén dús haja serked.
Már néha sóhajtása száll,
s nyomába
Fölneszel avar ágyáról az erdő,
S a jegenye, a komoly, ősi strázsa
Már tiszteleg felé, ki eljövendő.
Az 1883. április 4-én született Juhász Gyula Tavasz előtti hódolata A négy évszak énekkari szövegének tavaszról írt soraiban átcsap gyermeki rajongásba –
Gyermekszívvel vígan járunk
Ragyogó tavaszban,
A szemünkben hajnali fény,
Ajkainkon dal van.
Szívünk tiszta, mint a gyémánt,
Gondolatunk álom,
Szép gyerekség, mért repülsz el
Szálló lepkeszárnyon?
De addig is, míg ringat álom,
Dalolva és vidáman
Csak éljetek a tündérkertben szépen,
S a szivárványra nézzetek az égen.
–, hogy aztán egy kései négysoros Japánosanban bölcsességgé érjen:
Minden tavaszból őrizz meg magadnak
Egy szál virágot, egy sor éneket,
Az évek akkor el hiába halnak,
Mindig dalosabb kerted lesz neked.
Juhász Gyula 1937. április 6-án költözött örökké dalosodó kertjébe az örökkévalóságnak.
E napon, április 6-án, 1490-ben halt meg Mátyás király is, és 1919-ben az a magyar tudós is, aki találmányait nem szabadalmaztatta, ellenszolgáltatás nélkül tette az emberiség közkincsévé: Eötvös Lorándról mondta volt Albert Einstein, hogy „a fizika egyik fejedelme” volt.
Erről is szól az 1927-es születésű Juhász Gyula-vers, a Kórus a Naphoz:
Ragyogj le ránk áldott derűvel
Fények örök királya, Nap,
A gond és bú felhőit űzd el,
S mutasd meg tündöklőn magad!
Te vagy az élet érlelője,
Az aratás és szüret őre,
Áldás és békesség te vagy,
Ó, Nap, ragyogj ránk, s el ne hagyj.
Szent fényed égjen a szívekben,
Hogy mind eltűnjön a sötét,
És boldog, büszke győzelemben
Vegyük át földünk örökét,
Ragyogjon a tudás, művészet,
És ünnepünk legyen az élet,
Ó, Nap, te fénylő és meleg,
Uralkodjál e föld felett!
Napsugaras áprilist várva, maradok kiváló tisztelettel.
Kelt 2022. április 1-jén, bolondok napján.