Ez a weboldal sütiket használ
A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató
Augusztus. Napfényes délután.
Úton mentem – mint rendesen – sietve,
s egy útszéli bokor rámkiáltott.
Szinte megtorpantam az üzenetre.
Hiszen zöldellt körül a fű, a lomb,
amerre néztem, mindenfele nyár volt.
Egyetlen kis bokor gyúlt tűzpirosra,
és üzenete a szemembe lángolt.
Csak azt mondta: „Megint egy nyár oda!
Valami elmúlt visszahozhatatlan”.
A nagy versenyben a tűnő idővel
– vádolt a szívem: – megint lemaradtam!
Ó, múló évek, eltűnő nyarak!
Tovaszálltok nagy hirtelen felettem.
Nem marad tartozás mögöttetek.
Én adós voltam... még adósabb lettem.
Lángolt a hír: „Megint egy nyár oda!
Valami elmúlt visszahozhatatlan!
Az életedből megint egy darab
tűnő percekben, elfutó nyarakban!”...
Ahogy Túrmezei Erzsébetet a Megint egy nyár című versében, engem is megérintett már a múló nyár lehelete. Ebbe a még nyárba indulok heti sétámra, kedves Olvasóm. Örülnék, ha velem tartanál.
89 éve, 1934. augusztus 18-án repült fel először a sztratoszférába ember. Auguste Antoine Piccard fizikus a kozmikus sugárzást tanulmányozta, s olyan léggömböt tervezett, melynek légmentesen záródó, túlnyomásos gömbfülkéje lehetővé tette a nagy magasságba történő emelkedést emberrel. E napon 15781 m-re jutott. 1953-ban szintén elsőként hódította meg a tengerek mélyét. 3150 méter mélyre merült a Tirrén-tengerben az általa kifejlesztett mélytengeri eszközzel, a batiszkaffal. Kísérleteiben ikertestvére, Jean és fia, Jacques is részt vettek. Még halála előtt megérte, hogy fia, Jacques Piccard 1960-ban lejutott a Marianna-árok mélyére. Unokája, Bertrand Piccard 1999-ben elsőként kerülte meg hőlégballonnal a Földet.
Az 1960-as nagy kaland fényképei örökre recehártyámba égtek.
Fényképek. 184 évvel ezelőtt, 1839. augusztus 19-én a francia kormány közkinccsé tette a fényképezést mint képalkotó találmányt. Hol tartunk ma már a képrögzítésben!? Lett légyen az mélytengeri, avagy távoli csillagvilágok képe.
Maradjunk mi földközelben. Kínálja magát a sok nyárvégi fényképtéma.
Az erdőszél most kezdi ontani gyümölcseit: a málna s a szamóca után érik már az áfonya és a szeder is.
Te szürke ágú, szép gyalogszeder,
egy fürtödet, no, nyújtsd felém.
Federico Garcia Lorca a Szürke-ágú gyalogszederhez írott verse – Nemes Nagy Ágnes fordítása – csalókán, e természeti képpel indul. Jómagam is, sétáim során, megállok egy-egy szederbokornál, s vállalva a karmolásokat, megszedem gyümölcsét. Ám ez a pajzán vers másról (is) szól:
Vér s tüske. Jer, szívemre, jer,
hogyha szeretsz, szeretlek én.
Árnyékos, zöld gyümölcsödet
szép vadszeder, a számra tedd.
Félhomályban ölelve hosszan,
megölellek tövisbozótban.
Elmégy, szeder? Hová, miért?
Amit nem adsz: szerelemért.
A Vérnász szerzőjét 87 évvel ezelőtt,1936. augusztus 19-én gyilkolták meg a spanyol polgárháborúban a falangisták.
Térjünk vissza így, az aratás vége felé a természetbe!
Kék éjeken megyek majd, vad-csapásokon,
szálkás búzakalászok serege kísér.
A rét: langy üdeség – suhogok álmodón
s hagyom: lengő hajam mossa a nyári szél.
Arthur Rimbaud Érzelem című verse is, lám, elkanyarodik a természettől, elbűvölve a boldog szerelem felé:
Ajkam meg nem nyílik s lelkemben nem fogan
egy gondolat sem, csak viharzó szerelem
s a Természettől elbűvölve, boldogan
bolyongok, mintha egy Asszony lenne velem.
E gyönyörű pár sor fordítója, Képes Géza költő, a Magvető Könyvkiadó egyik megalapítója és igazgatója 34 éve, 1989. augusztus 19-én lépett rá az örök búzamezőre.
Néhány évvel ezelőtt a Nemzetközi Állatjogi Társaság kezdeményezte, hogy augusztus harmadik szombatja legyen a hontalan állatok világnapja. 1992 óta ezen a napon emlékezünk meg azokról a „háziállatokról”, amelyek gazda nélkül, ám mégis közvetlen környezetünkben élik mindennapjaikat. Az állatvédők célja, hogy évente egyszer hangsúlyozottan hívják fel a figyelmet a gazda nélküli, kóbor állatok helyzetére. Egy részük eleve az utcára született, másik részüket kidobták – közös bennük, hogy mindannyian az emberi felelőtlenség áldozatai. Az emberi butaság, a kitalált történetek, a hamis mantrák, a meggondolatlan, önjelölt próféták legalább annyi kárt okoznak az állatoknak, mint a törvénysértő, lelketlen emberek.
Augusztus 20. Szent István napja. Első királyunk a kereszténységben az István nevet kapta. A névválasztás tudatos lehetett az európai keresztény államok közé beilleszkedni vágyó Géza fejedelem részéről: István, görögül Sztephanosz azt jelenti: koszorú, korona. Noha a legfőbb királyi jelvény, a korona általában mindenütt nagy tiszteletben részesült, az a fajta szentség és közjogi méltóság, amit a magyar nemzet tulajdonított a Szent Koronának, másutt ismeretlen. Szent István és a korona a nevükben egyek. Hagiosz Sztephanosz „hungarus” magyarra, vagyis latinra fordítva szent koronát jelent, s később az ő nevét viselő tárgy lett a keresztény magyar államiság megtestesítője. Más szóval, a korona Sztephanoszt, első királyunkat, annak személyén keresztül pedig a mindenkori királyt jelképezte.
Augusztus 22-én emlékezzünk meg a rejtélyes életű Afrika-kutató, repülős és autóversenyző, Almásy László Ede születéséről. Az Őr-vidéki Borostyánkő várában született 128 évvel ezelőtt, 1895. augusztus 22-én. A borostyánkői birtokot még nagyapja, Almásy Ede szerezte, aki a Magyar Földrajzi Társaság egyik alapító tagja volt 1872-ben. Édesapja az Ázsia-kutató Almásy György volt. Egy londoni magániskolában érettségizett. Első pilótajogosítványát 1912-ben szerezte, két évvel később saját összeállítású gépével sikeres repülést hajtott végre. Az első világháborúban pilótaként több kitüntetést kapott. A húszas években a Steyr gyár kereskedelmi képviselője és neves autóversenyző; cégének túrakocsijával a Nílus mentén egészen Szudánig hajt. Több autós expedíciót szervez a Líbiai-sivatagba. Egyiptomi szolgálatban jelentős kutató, térképező szolgálatot végez, és fontos szerepe van az egyiptomi polgári repülés megszervezésében is. Ő tudósított először a Nílus egyik szigetén élő „magyar” nevű berber törzsről, amelynek tagjai II. Szolimán szultán serege által összefogdosott magyar hadifoglyok leszármazottjai. A második világháborúban a német hadsereg tanácsadója az afrikai fronton. A háború után Almásyt többször is letartóztatták, háborús és népellenes bűncselekményekkel vádolták (többek között a Rommel seregénél Líbiában című könyvét fasiszta propagandának nevezték), és kegyetlenül bántalmazták, kínvallatták. Végül barátja, Germanus Gyula nemzetközi hírű magyar orientalista, kultúrtörténész vallomásának köszönhetően mentették fel. Bár nem volt képzett tudós, nem volt régész, jelentős eredményeket ért el a sivatagkutatásban. Főként a Szahara kialakulása, őstörténete érdekelte, ezzel kapcsolatban útjai során értékes információkat gyűjtött, felfedezéseket tett. 1933-ban újra felfedezte a legendás, elveszett oázis, Zarzura völgyét, és világhírű sziklafestményeket talált az Uveinat-hegységben. Nevét az egyik Kairó melletti repülőtér és a sivatag belsejében álló hegy, a Dzsebel Almásy őrzi. 1951-ben betegen Salzburgba szállították. Halálos ágyán értesült, hogy kinevezték az Egyiptomi Sivatagkutató Intézet igazgatójává. Almásy személyéről mintázták Az angol beteg című film címszereplőjét, ami önmagában egy szép szerelmi történet – minden valós alap nélkül. Afrikai évei alatt került egyszer a légierő kórházába, hogy tolmácsoljon egy sérült kanadai pilóta mellett. A főhadnagy ülésével együtt kiszakadt találatot kapott gépéből, de olyan súlyos égési sebesüléseket szenvedett, hogy az orvosok nem tudtak rajta segíteni, és egy héttel később elhunyt. Almásy visszaemlékezéseiben is szerepel ez a történet, erre épül a kilenc Oscar-díjjal jutalmazott film alaptörténete.
Hol tán sólyom se száll: kopár
sziklák, komor kövek között
kölyök-daccal kiütközött
egy bársonyos, kicsiny gyopár.
Mocorgó csillagok szele
dajkálja hűsen idefenn;
mint furcsa, hűvös idegen
tekint a langyos völgybe le:
nem vonzza társ, barát, család:
remeteként szűz szirtfokon
felhőből issza italát,
felleggel és sassal rokon,
fejére antik istenek
fehér fényszirmot hintenek.
A Havasi gyopár című vers képletes főhajtás lehetne akár őelőtte is. Ám e szonettet Jánosházy György a 31 évvel ezelőtt, 1992. augusztus 23-án hargitai fenyvesei alá költözött írótárs, Székely János emlékének szentelte, akinek nevét viseli az ivói általános iskola.
Maradok kiváló tisztelettel.
Kelt 2023-ban, Szent Ilona, a régészek védőszentjének napján