Ez a weboldal sütiket használ
A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató
Fehér a levelek hasa a szélben.
Valahol emlék alszik
s engem álmodik.
[az] Esővel átszúrt felleg (...)
Lászlóffy Aladár Júniusával vágunk neki a Rák havának. Várlak, kedves Olvasóm, e hókezdő sétánkra.
Egykori magyarázat szerint a hónap névadója Junó volt. Június (egy latin forrás szerint: mensis Iunonius) római ünnepei alátámasztják e nézetet. A napisten szekeréről aláhulló Phaethón június havát jelképezi. A Tejút a Phaethón által „félrevezetett” napszekér keréknyoma. A nyári napforduló helye jó kétezer éve a Tejúton van.
A középkortól kezdve árpát sarlózó parasztlegény képében köszönt reánk.
Június. Petői Sándortól veszem kölcsön leírását. Bár ő 1844-ben Pesten írt volt július havában Az Alföldről, mégis a képek ráillenek máig bármely háborítatlan júniusi tájra a Kárpát-medencében:
(...) Délibábos ég alatt kolompol
Kis-Kunságnak száz kövér gulyája;
Deleléskor hosszú gémű kútnál
Széles vályú kettős ága várja.
Méneseknek nyargaló futása
Zúg a szélben, körmeik dobognak,
S a csikósok kurjantása hallik
S pattogása hangos ostoroknak.
A tanyáknál szellők lágy ölében
Ringatózik a kalászos búza,
S a smaragdnak eleven színével
A környéket vígan koszorúzza.
Idejárnak szomszéd nádasokból
A vadludak esti szürkületben,
És ijedve kelnek légi útra,
Hogyha a nád a széltől meglebben.
A tanyákon túl a puszta mélyén
Áll magányos, dőlt kéményű csárda;
Látogatják a szomjas betyárok,
Kecskemétre menvén a vásárra.
A csárdánál törpe nyárfaerdő
Sárgul a királydinnyés homokban;
Odafészkel a visító vércse,
Gyermekektől nem háborgatottan.
Ott tenyészik a bús árvalyányhaj
S kék virága a szamárkenyérnek;
Hűs tövéhez déli nap hevében
Megpihenni tarka gyíkok térnek.
Messze, hol az ég a földet éri,
A homályból kék gyümölcsfák orma
Néz (...)
Június elsején, 1763-ban született Lőcsén Leibitzer János kertész, a modern magyar pomológia megalapítója. Faiskolát alapított, ahol begyűjtötte a helyi fajtákat, azokat megfigyelte és a kiválóakat elszaporította. Úttörő munkát végzett a magyarországi gyümölcsfafajok leírása terén. Tőle származik többek közt a nyári borízű alma és a besztercei szilva első szakszerű leírása, de a cukorrépáé is a nevéhez fűződik. Gyakorlati gyümölcstermesztési kézikönyvei révén – A konyhakertészet teljes kézikönyve és A gyümölcsfatermesztés teljes kézikönyve – külföldi szakkörökben is tekintélyt vívott ki magának. A brünni gyümölcstermesztő s a regensburgi füvészeti társaság is tagjai közé választotta.
Az elvirágzott gyümölcsfák most a hársaknak adták át a stafétát. Elég egyetlenegy is, hogy mézillata a kora nyári levegőt – emlékekkel is – édesítse, mint Kuczka Péter versében Egyetlenegy hársfa:
Csak egyetlenegy hársfa kéne az ablakomhoz,
jóillatú, sűrű,
és olyan boldog lennék, vidámságtól harangos,
boldog és egyszerű.
Csak jöjjön az az illat, a sarkáig kitárnám
éjjel az ablakot,
és reggel ő köszönne és ebédidő táján
így szólna: Jónapot.
Hársfa te, kedves hársfa, gyerekkorom virága,
hársfatea-virág (...)
Idén a Szentháromság napja, kicsi pünkösd, azaz a pünkösd ünnepét követő vasárnap 4-ére esik. Hazánkban már Kálmán király elrendelte a Szentháromság ünnepének megülését. Nyugaton később terjed el, és csak 1334-ben válik egyetemesen kötelezővé.
Atya, Fú, Szentlélek lebeg a mezők felett.
Én a fűben járok – nyughatatlan lélek.
Térdeim verdesik a fűfejek.
Foszlik róluk áldó virágpor.
Rozsdás felhő marad megette.
Most még szélesen, vadul látszik nyomom,
amint előre gázolok –
de estére előjönnek a csendes szelek,
éltető harmatok
és visszahajtogatják a letiport szálakat.
Bartalis János Mezők felett című versét valamikor a két világháború között írta.
Negyedike egyben a trianoni emléknap. Az I. világháborút lezáró ún. versailles-washingtoni békerendszer részeként íratták alá a magyar delegációval a békeszerződést a Kis Trianonnak nevezett palotában 1920-ban. Ezzel a békediktátummal nemcsak az Osztrák–Magyar Monarchia tűnt el a térképről, hanem Magyarország elvesztette területe 2/3-át, a lakosság létszáma pedig mintegy 10 millió fővel kevesebb lett.
Jékey Zoltán Árvaság című verse kívánkozik ide emlékeimből:
Rögöcske voltunk,
eső vert, kapa vágott,
szétmállottunk s lettünk az út pora;
most aztán ízenként tör ránk a bánat:
jaj, jaj, eggyé nem válhatunk soha?
Hófolt valánk mi,
észkos erdőszegélyen,
de utolért a Nap vad mosolya.
Heve elől, csakhogy meg ne emésszen,
szétszaladánk s elnyelt a pocsolya.
Nyájacska voltunk,
havasi esztenában,
támadt veszett farkashad ostroma
s szertefutánk holdatlan éjszakában,
nem terel össze senki, de soha.
A verset Kolozsvárt írta, 1941-ben…
Nagyapám szekrényének tetején az 1912-ben alapított világhírű hódmezővásárhelyi majolikagyár kézzel festett mázascserép-termékét rejtette a sűrűn felrakott könyvek sora, talpán a jelzet: Made in Hungary és a „HMV MTM” kocka pecsét. A fazekasság megmentése volt az egyik célja a gyáralapításnak, ami összefonódott a nemzeti művészet megvalósításának korabeli eszméjével, amelyben a népművészet felértékelődött. Gyerekként nem értettem, hogy ez a szép mezei virágcsokrot mintázó váza miért nem kap több megbecsülést, miért nem a könyvek karéjában díszíti a szekrénytetőt. Aztán amikor felülről is megnézhettem: a virágok a Kárpát-medencét rajzolták ki. Hogy miért törött el a váza talpa, nem tudom, de jó erős ragasztóval volt helyreigazítva, talán még a II. világégés előtt, annyira, hogy máig állja az idő próbáját.
Senki sem fogja tudni,
hogy ott jártam ma közöttük
– a kaszálni való fűben –,
keresztül törtettem, embervad,
fűtestvérek békés közösségén.
Szétromboltam és összetörtem
kicsiny fűházakat, templomokat.
Letaroltam kegyetlenül
napba nyúló fű-karokat,
gyenge csillagokat.
Atya, Fiú, Szentlélek lebeg a mezők felett.
– fejezi be versét Bartalis.
A hold az égen fehér fényben áll.
Falomb nem mozdul. Alszik a madár.
Nincs nyitott szem e csöndes éjszakában
csak az enyém, s az örök Istené.
Én innen nézek a csillagos égre.
Ő onnan néz az égből lefelé.
Ez meg Gárdonyi Géza Júniusa. Ő alig Trianon után, 1922. október 30-án költözött az örök égi mezőkre.
2010 óta a nemzeti összetartozás napja – nemzeti emléknap június 4.
Június 4-én, 1795-ben született Rozsnyón Vass Imre földmérő mérnök, az első magyar tudományos barlangkutató. Az aggteleki Baradla-barlangban 1826–29 között addig ismeretlen, több mint 15 km hosszúságú járatokat fedezett fel. 1825-ben – az évek óta tartó szárazságot kihasználva – átjutott a barlang Vaskapunak nevezett addigi végpontján, megsejtette a folytatást is, de oda a kutatók csak száz év múlva hatoltak be. Hogy feltárását a köz számára is hozzáférhetővé tegye, a térképezés mellett elkészítette 1829-ben a barlang részletes leírását, ismertette a bejárható útvonalat és az ott látható nevezetességeket. 1831-ben Landerer nyomdája adta ki az első magyar nyelvű, tudományos igényű barlangleírás, Az Aggteleki barlang leírása, fekte területével, talprajzolatjával és hosszába való áltvágásával két táblában címmel. 1846-tól vett részt a Tisza szabályozásában. A szabadságharcban hadmérnökként vett részt: kiemelkedő mérnöki munkája volt a dorozsmai és a szegedi sánc készítése.
1972-ben, június 5-én nyílt meg Stockholmban Ember és bioszféra címmel az ENSZ környezetvédelmi világkonferenciája. A nyilatkozat az irányelvekről című okmányban szerepel:
„Az embernek alapvetően joga van a szabadsághoz, egyenlőséghez és a megfelelő életfeltételekhez olyan minőségű környezetben, amely emberhez méltó és egészséges életre ad lehetőséget.”
Azóta ez a nap a környezetvédelmi világnap.
Hosszú évszázadokon keresztül június 8. volt a hónap legjelentősebb napja; Medárd, az utolsó fagyosszent tett erről. Ha ezen a napon esik az eső, akkor negyven napon át hasonló lesz az időjárás, ha nem esik, 40 napos szárazság következik. A legenda szerint Medárd püspök egy... pajkosan mulatozó társaságot büntetett volna: az őket elmosó esőért fohászkodott. Báró Istvánffy Miklós humanista történetíró tollából maradt ránk a legrégebbi hivatkozás Medárdra, 1565-ből:
Hogyha a fellegekből nem hullana olykor a zápor,
akkor a nap sugarán egyre csak égne a föld,
veszne a drága kalász a tüzes vad nyári hevektől:
Így a paraszt essőt félve, remegve remél;
Várja Medárd napját. Megered majd fentrül az áldás
és a kiszikkadt rét újra virul, felüdül.
Dúsan a sárga kalászt hogy kapja kaszája elébe,
földművelő ajkán pendül esengve a dal.
Hozza ajándékát bőven, szentelve Medárdnak
mindvalahányszor e nap víg örömére derül.
Maradok kiváló tisztelettel.
Kelt 2023-ban, Szent István havának második napján