A természet kalendáriuma (DLXII.)

Ha erdők zöldjét és folyók ezüstjét

felfalta mind az ipari mocsok,

mert gyárak szennyét, mérges máglyafüstjét

bocsátják ránk szmokingos gyilkosok –

ha tályogokat csókol a mohó Nap

tikkadt bőrünkbe, s nem jut remegő

szarvasünőnek, kókadt szomjazónak

korty tiszta víz, korty tiszta levegő –

ha sírásók felforgatják a rendet,

mit természet és józan ész teremtett,

s elhalt a vers, a dal, minden, mi szép –

Uram, lesz-é az Űrben talpalatnyi

kisherceg-bolygó, hol meg tud ragadni a

hontalanná vált emberiség?

 Jánosházy György Lesz talpalatnyi bolygó? című szonettjével vágok neki az áprilisból májusba lépdelő e heti sétámnak. Tarts velem, ha jónak látod, kedves Olvasóm!

 255 évvel ezelőtt, 1768. április 28-án vágott neki az első magyar tudományos északi expedíciónak Hell Miksa és Sajnovics János. A dán király meghívására a Norvégia északi partjainál fekvő Vardø szigete volt az úti cél, hogy onnan figyeljék meg 1769-ben a Vénusz áthaladását a napkorong előtt. Október 11-én érkeztek meg az északi sarkkörön túl fekvő szigetre, majd a csillagászati jelenség sikeres észlelése után 1769. június 27-én indultak vissza. Az expedíció során a Skandináv-félsziget számos pontjának földrajzi helyzetét mérték meg, rendszeres meteorológiai és földmágneses méréseket végeztek. Sajnovics (tévesen és/vagy rossz szándéktól vezérelve – mai napig vitatják) „megállapította” a magyar és a lapp nyelv rokonságát; az észlelési eredményekből Hell meghatározta a közepes naptávolságot.

 Április vége, a téli nyugvás után már rég szárnyra keltek a méhek. A nagyböjt idejére esett a kaptár megtisztulásának ideje, s mikor virágzani kezdett az erdő, mező, kirajzottak.

 A méh háziasítása Kr. e. 6–4 ezer évvel mehetett végbe, és a vadméhek lépeit már az előember is fosztogatta, nem csak mézéért, de viaszáért is.

 A méhállam szervezettsége, a méhkirálynő herék és munkások fölötti „felsőbbrendűsége”, az a vélt képessége, hogy „szűzen” is korlátlanul ad életet újabb és újabb rovarnemzedékeknek, már a háziasítása előtti időben foglalkoztatta az embert – olvasom Jankovics Marcell Jelkép-kalendáriumában. – Epheiszoszban, a termékenységkultusz ókori központjában – itt telepedett le és halt meg a legenda szerint 

Mária – az anyaistennőt „Nagy Méh” néven és alakban tisztelték. (Eleink is az anyaság szimbólumának tekinthették a méhanyát: ezt tanúsítja méh szavunk két jelentése, illetőleg a lép és méhlepény elnevezések közös eredete.) Később tavaszi istennők háziállata lett és Erósz (Cupido) attribútuma (a méhcsípés és Ámor nyila közt egy kedves antik rege von párhuzamot). A keresztény kalendárium is tavaszjelképnek tekinti. Patrik, József és Benedek a helyi naptárak „méheresztő” szentjei, a ruszinok az április 24-i Györgyöt is közéjük sorolják.

Kis méhek! Kerteken,

Mezőkön, berkeken

Mit futtok sok veszéllyel?

A friss forrásokra,

Az új virágokra

Repkedvén szerteszéjjel?

Mennyi sok munkával

És időjártával

Gyűjthettek egy kis mézet?

Szálljatok Lillára,

Az ő szép szájára

Vénus sokat tetézett. 

 Akár Lilla nevéből is kitalálni: A méhekhez című vers szerzője Csokonai Vitéz Mihály.

Jőjjetek: s úgy nem lész

Olyan sok s édes méz

Sehol, mint a tiétek.

Jőjjetek: s úgy nem lész

Olyan boldog méhész

Sehol, mint a tiétek.

 A méhek napját 1994-től a Magyar Méhészek Egyesületének kezdeményezésére április 30-án ünneplik. E napon mézkóstolókkal, kiállításokkal, filmvetítéssel, játszóházzal várják a méhészek az érdeklődőket.

 Április 30-án (1437-ben) született Lőcsén a magyar bányászat első név szerint ismert, európai hírű műszaki fejlesztője, Thurzó János. Apja Rómában és Páduában taníttatta. Tudásszomjára és talpraesettségére jellemző, hogy Velencében süketnémaságot színlelve leste el a réz és ezüst szétválasztásának tudományát. Az 1470-es években először Krakkó, majd Zólyomlipcse közelében létesített csurogtató olvasztást alkalmazó kohóművet. 1475-ben szerződést kötött hét Garam menti bányavárossal vízemelő gépek felállítására. A megállapodást maga Mátyás király hagyta jóvá, és felhatalmazta Thurzót, hogy az ország más bányáiban is telepítsen vízemelő gépeket. Thurzó 1490-ben Corvin Jánostól megvásárolta a Besztercebánya környéki rézbányákat, majd a pécsi püspöktől bérbe vette a Garam menti rézbányákat. A vállalkozás olyan sikeres volt, hogy még további bányákra is kiterjesztették, így Nagybánya környékére is. Thurzó olyan tekintélyre és elismertségre tett szert, hogy Ulászló király 1498-ban körmöci főkamaragróffá nevezte ki, és felmentette az ércben beszedett bányaadó fizetése alól. Vállalkozása 1495 és 1504 között virágkorát élte: 190 ezer mázsa rezet és 18 ezer kg ezüstöt termeltek, a bányavállalat termékeit Lengyelországba, Oroszországba, a német fejedelemségekbe, sőt Antwerpenen át Portugáliába is szállították. I. Zsigmond lengyel király történetírója és titkára kortársként így írt róla: „… nagy szorgalma révén a külföldiek előtt is híressé vált…, számos szellemes találmány maradt utána”. Georgius Agricola De re metallica című, 1556-ban megjelent világhírű könyvében név szerint említi Thurzót.

Kassák Lajos Májusi igézet című versével lépjünk be május kapuján:

(...) Az út, amin oly sokáig tévelyegtél itt tündököl előtted a hajnali fényben s már nem is egyedül rovod a végtelen távolságot (...) Micsoda forró és túláradó nap is ez a mai milyen kölyökszelek táncolnak körülöttem és milyen dús televény érleli gyümölcseit. Hol tegnap még az elmúlás árnyai kísértettek (...) alant a fákkal szegélyezett széles utakon lépdel a tömeg, ember ember mögött egyazon cél felé a májusi ég alatt.

(...) Az út, amin oly sokáig tévelyegtél

itt tündököl előtted a hajnali fényben

s már nem is egyedül rovod a végtelen távolságot

(...) Micsoda forró és túláradó nap is ez a mai

milyen kölyökszelek táncolnak körülöttem

és milyen dús televény érleli gyümölcseit.

Hol tegnap még az elmúlás árnyai kísértettek

(...) alant a fákkal szegélyezett széles utakon

lépdel a tömeg, ember ember mögött

egyazon cél felé a májusi ég alatt.

 A latin Maius hónapot Ovidius szerint a meglett korúak (maiores) tiszteletére nevezték el. Valószínűbb azonban, hogy a régi római Maja istennő volt a névadó. A görögöknél Maja a Pleiászok egyik csillaga volt, Zeusz szeretője és Hermész (a latin Mercurius) anyja. A Pleiászok 7 csillagát az ókoriak kapcsolatba hozták a 7 planétával. Ennek az is oka volt, hogy a Nap, a Hold és a bolygók rendszeresen áthaladnak rajta. Maja a növekedés és a szaporulat felett bábáskodott.

Május valóban a növekedés hónapja. Ugyanakkor mindenütt a nyár aggodalmas adventje, aminek a jövendő termés féltése volt az alapja. Május az ókorban Európa-szerte engesztelő és tisztító szertartások böjtös időszaka volt. Rómában tilos volt ekkor új ruhát ölteni, házasságot kötni és házaséletet élni, ekkor takarították ki a templomokat, mosták le az istenszobrokat, mintha csak a hónap előkészület lenne a nyárközépi nagy ünnepekhez. Hasonló tilalmakkal találkozunk az egykorú zsidó vallási előírásokban is.

A római Maja istennőnek május elsején egy vemhes emsét áldoztak ünnepélyes körmenet után, s ezt az emsét nevezték „majalis”-nak. A középkorban az emseáldozat elmaradt, de maga az ünnepség mint „majális” fennmaradt. Maja istennő neve más formában is megmaradt. A rómaiak ugyanis „Majestá”-nak (= legnagyobb) is nevezték, s az eredetileg csupán ennek az istennőnek kijáró „majesta” címet később más istenségekre, sőt földi uralkodókra vagy pedig általában „fenséges” fogalmakra is kiterjesztették.

Május 1. a munka ünnepe 1889 óta. A II. Internacionálé választása igen szerencsés volt. Mint az ősi tavaszi ünnepkör kitüntetett napjához, Európa-szerte régóta hozzákapcsolódott a majális és a májusfaállítás szokása. Népszerűsége láttán az egyház, hogy a kommunista befolyást ellensúlyozza, meg is szentelte a napot. XII. Pius május elsejét Munkás Szent József mellékünnepévé avatta.

1900. május elsején lépett át a halhatatlanságba Munkácsy Mihály.

Éppen egy évszázada, 1923-ban, május 2-án született az ősi magyar hitvilág kutatója, Diószegi Vilmos. Főként a sámánok és a régi magyar hitvilág foglalkoztatta, ezen belül az ősmagyarság természetszemlélete. Legfontosabb műve A pogány magyarok hitvilága címmel 1967-ben jelent meg.

1881. május 3-án született Mauritz Béla mineralógus. 1918-tól a budapesti tudományegyetem professzora, 1923-tól a Magyarhoni Földtani Társulat elnöke. 1943–44-ben az egyetem rektoraként részben ő akadályozta meg az egyetem Németországba való kitelepítését. Nevéhez fűződik a Kárpát-medence magmás előfordulásainak kőzettani és ásványtani feldolgozása.

Tizenegy éve lesz, hogy 2012. május 5-én megjelent sorozatom első – Beharangozó – levele; a másodikban a Munkácsi Mihály utca Tisztviselőtelepre rásimuló felső felében az utcát széltében beárnyékoló hatalmas májusfájának virágpompájáról írtam. Hadd fejezzem be mai sétámat, kedves Olvasóm, egy kis májusfa képével, ami a székesfőváros kellős közepéről integet feléd.

Kelt 2023-ban, 269 évvel Széchényi Ferenc, a Magyar Nemzeti Múzeum alapítójának születése után