Ez a weboldal sütiket használ
A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató
Ebben a Nyárádra lassan lejtő Kertben,
hol jelentéktelen jövőre nyílnak
a petrezselyem- és murokernyők,
őszintén eltöprengek magamban.
Itt szabadabban szívja a levegőt tüdőm,
mint a rókafarok uralta Városban,
a kombinát fölött, a Maros bal oldalán.
Ide ritkábban fújja fojtó füstjét a gyár.
Szórják már sziromfelhőcskéiket
a veteményeskertek növényei
az ágyások földjére, meztelen
talpam alá virágszőnyegnek.
Megáll a lábam az ágyás árkában,
ott, ahol az árnyék nyirkosságot
és hűsséget kölcsönöz a földnek,
ahol leragad a virágkonfetti-vihar,
hogy aztán a frissen kaszált réten
óvakodjak előrébb a rég felhagyott
vasúti töltés felé – ahol már rég
nem pöfög a keskeny nyomtávú –,
kerülgetve a nagyobb fűcsonkokat,
amelyekbe így is bele-belelépek.
Szisszentő szúrásuk szinte jólesik.
A vers címe az lenne, hogy Murokországban április végén. A szöveg vége ugyan kikandikál már a májusba. De még inkább április ez: sziromkonfetti-özön, mely eső után megtapad az ágyások árkaiban. Fennebb, a Bekecsen s tova a Görgényben s a Hargitán fenyőport lebegtet a nagy zápor utáni, alig meglendülő szellő. Pollenszemek milliárdjai apró kettős légzsákjaikkal lesik az ihletett pillanatot, hogy becsusszanjanak egy-egy termős tobozlemez vékonyka nyílásán, hogy elérjék a magkezdeményt. Millióból ha egynek van ilyen szerencséje. A többi majd lassan leül fűre, gallyra, csupasz földre. Mekkora pazarlása ez a természetek! De lám, bevált módszer, régvolt világból, amikor még beporzást végző rovarok – távolról sem csak méhek, de szúnyogok, lepkék, legyek, bogarak – ízlelő-, szagló- s látószerveiket nem ingerelték a nyíló – akkor még nagyon egyszerű felépítésű – virágok.
Hanem, ha nem mozdul a levegő a fenyőerdő fölött, az első zápor, magával ragadva a levegő megannyi apró légzsákos zsonglőrjét, hirtelen pöttyös aranysárgára festi a fenyőerdő alját. Ha nagyobb a zápor, akkor a kis erecskék partjain hagyja barnába sötétülő nyomát a sok hetyke legénynek.
Ebből az édeni sétakertből lépek tovább, kedves Olvasóm, hogy néhány tudománytörténeti adalékkal dúsítsam e jegyzetet. Kedved tartja? Hát jer velem!
Majdnem elfeledett tudósra emlékezünk április 27-én. E nap, 1903-ban született Kolozsváron a kiemelkedő tudású farmakológus, ifj. Jancsó Miklós. Édesapja is orvos volt, neves belgyógyász és bakteriológus. Az ő élete már a Trianon után Szegedre költözött Ferenc József Tudományegyetemhez kötődött. A szegedi gyógyszertani intézet vezetőjeként főként a kemoterápiás kezelések hatásmechanizmusának feltárásával foglalkozott. 1940-ben professzor Szegeden, később Kossuth-díjjal és akadémiai tagsággal ismerték el munkásságát. 1966. április 16-án halt meg Szegeden…
256 évvel ezelőtt, 1768. április 28-án indult el Hell Miksa és Sajnovics János Bécsből a dán király meghívására a Norvégia északi partjainál fekvő Vardö szigetére, hogy onnan figyeljék meg 1769-ben a Vénusz áthaladását a napkorong előtt. Az expedíció során a Skandináv-félszigeten rendszeres meteorológiai és földmágneses méréseket végeztek. Hell meghatározta a közepes naptávolságot. Ez volt magyar tudósok első tudományos északi expedíciója.
Április 28-án, 1897-ben született a televíziós képcső kikísérletezője, Tihanyi Kálmán, aki már az 1926-ban szabadalmaztatta a televíziós adó-vevő rendszert. Ő volt az első, aki a képfelvevő csőnél toldalékcsövet alkalmazva lehetővé tette a képoldal pásztázását. A harmincas évek elejétől a televízióval irányított robotrepülőgép fejlesztésével foglalkozott az angol légierőnél, majd az olasz haditengerészetnél.
Április 29-én, 1895-ben született a televíziózás megteremtésének másik magyar úttörője, Nemes Tihamér. Az ő nevéhez fűződik az első hazai katódcsöves képbontás és -visszaalakítás kidolgozása, később a színes televíziózás, már 1939-ben. Ezek megvalósítására Magyarországon a műszaki feltételek hiánya miatt nem került sor. Később az emberi szervezet és a gépi szerkezetek közötti analógiákat kutatta.
Április utolsó napján, 1437-ben született Thurzó János, a magyar bányászat első név szerint ismert, európai hírű műszaki fejlesztője (Nagybányán lelte halálát 1508. október 10-én). Rómában és Páduában tanult. Tudásszomjára és talpraesettségére jellemző, hogy Velencében süketnémaságot színlelve leste el a réz és ezüst szétválasztásának tudományát – ekkor fordult érdeklődése a bányászat és ércfeldolgozás felé. Az 1470-es években Krakkó, majd Zólyomlipcse közelében létesített kohóművet. 1475-ben szerződést kötött hét Garam menti bányavárossal vízemelő gépek felállítására. A megállapodást maga Mátyás király hagyta jóvá, és felhatalmazta Thurzót, hogy az ország más bányáiban is telepítsen vízemelő gépeket. Thurzó 1490-ben Corvin Jánostól megvásárolta Besztercebánya rézbányáit, majd Nagybánya környékén is terjeszkedett. Ulászló király 1498-ban körmöci főkamaragróffá nevezte ki. Bányái 1495 és 1504 között 190 ezer mázsa rezet és 18 ezer kg ezüstöt termeltek, termékeit Lengyelországba, Oroszországba, a német fejedelemségekbe, Portugáliába is szállították. Georgius Agricola De re metallica című, 1556-ban megjelent világhírű könyvében, az egyik első műszaki szakirodalmi forrásban név szerint említi Thurzót, a besztercebányai üzemet ábrán mutatja be, részletes magyarázattal.
A Magyar Méhészek Egyesületének kezdeményezése, hogy 1994-től április 30-án ünnepeljük a méhek napját. A méhkirálynő vélt képessége, hogy „szűzen” ad életet újabb rovarnemzedékeknek, már a háziasítása előtti időben foglalkoztatta az embert. Eleink az anyaság szimbólumának tekinthették a méhanyát: ezt tanúsítja méh szavunk két jelentése, illetőleg a lép és méhlepény elnevezések közös eredete. Az ógörögöknél a tavaszistennők háziállata lett és Erósz attribútuma. A keresztény kalendárium is tavaszjelképnek tekinti – írja Jankovics Marcell Jelkép-kalendáriumában.
Ő írja azt is, hogy a latin Maius hónapot Ovidius szerint a meglett korúak (maiores) tiszteletére nevezték el. Valószínűbb azonban, hogy a régi római Maia istennő vagy férfi párja, Maius volt a névadó. A görögöknél Maia a pleiászok egyik csillaga volt, Zeusz szeretője és Hermész (a latin Mercurius) anyja. A görög maia „anyácskát”, „dajkát”, „bábát”, a dór nyelvjárásban „nagyanyát” jelentett, neve magának a „nagy istennőnek” egyik megszólítása volt. Maia a növekedés és a szaporulat felett bábáskodott, s a május valóban a növekedés hónapja. Bizonyos értelemben.
Május. Rózsálló reggel. Remény, ígéret, harmat.
A szélbe fütyörészem a hajnalos vigalmat.
Kószálni jött ma kedvem: apostolok lovára
kapok s vaktában érek egy messzi kis tanyára.
A kakas még az ólban pitymallatot rikongat,
az égbe fúrt pacsirta fittyet hány éji gondnak,
dalától messze rebben bimbóról bánat, szender.
A ház előtti kertben a kis padkán egy ember.
Apokaliptikus, vad formája és nézése:
a félszemére vak és helyén gödör van vésve,
haja nyíratlan, félősz, bozontos, mint szakálla,
bakancsa és kabátja dróttal van összezárva.
A reggelt ráköszöntöm, mert testvér-mód kíváncsi
vagyok sorsára s kérdem: Mi jót csinálgat, bácsi?
Zord, bömbölő beszéde minden zugot betölt:
„Vadócba rózsát oltok, hogy szebb legyen a föld!”
Nagy kert. S amerre nézek, száz rózsa rózsa hátán,
ráfutva fára, falra, ribizkén ül, salátán,
vad összevisszaságban, befonva minden ösvény,
s bimbó bomol belőlük özönnel, egy se fösvény.
Közöttük ül, szemezget e félszem, félig őrült
s beszélni kezd, lemetszve egy vadhajtást a tőrül:
,,... Az Élet mosolyogva száguldott hajnal-hintón,
harmatja, csókja égett minden új ember-bimbón:
s diplomaták, bitangok öt évig kaszabolták
ágyékok szép vetését... a földet letarolták...
fiam, szemem kilőtték... s mit elrontottak ők:
vadócba rózsát oltok, hogy szebb legyen a föld!
(Vadócba rózsát oltok, hogy szebb legyen a föld! Megdöbbentő Mécs László egy évszázada, 1923-ban írt versének békevágy-aktualitása.)
Most konferenciáznak a nagy szélhámosok,
hogy csírában megöljék, mi újra él, mozog...
S míg lakomákon dőzsöl, ki milliókat ölt:
vadócba rózsát oltok, hogy szebb legyen a föld!’”
Testvéri szánalomból a szívem rádorombol:
Bátyám, én lelket oltok az evangéliumból,
midőn kobzom jóságos zenéjű verset költ:
vadócba rózsát oltok, hogy szebb legyen a föld!
Vadócba rózsát oltani – ez lenne a feladat. Lett légyen az rózsaszemzés vagy gondolatrügy. Én is így próbálok tenni, s erre biztatok mindenkit.
Maradok kiváló tisztelettel minden emberségoltó iránt.
Kelt 2024-ben, a szellemi tulajdon világnapján