2026. szeptember 24., csütörtök

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

*Fotó: Mi lesz most a sok almával? – Apró almák rőtarany derűje




Búcsúzkodás szaka, gyönyörű ősz,

bennem fájdalmat fájdalomra szősz.

Riadt sikoltozás a ködben:

útjavesztett vadlúdcsapat fölöttem.

S a dérütött mezőn, melyet maholnap

örökre elhagyok,

kikericsek születnek-haldokolnak,

baljós lila csillagzatok:

hányattatást, hajótörést mutatnak

a szárnyas és a szárnyanincs utasnak…

Kéklő ezüstben ring felém a távol –

s bár túlfelől csodát kínál a part,

tudom, csak ide vágyom vissza majd

vándormadár lelkemmel, a halálból!


Jékely Zoltán Gyönyörű őszével kezdem mai levelemet szeptember 25-én. Nem véletlenül: az őszi kikerics olyan növény, mely mérgező s ugyanakkor gyógyító hatású is egyben. A Nemzetközi Gyógyszerészeti Szövetség e napon alakult meg 1912-ben. 2009-ben döntöttek úgy, hogy e napot a gyógyszerészek világnapjává nyilvánítják.

E napon született Selmecbányán 1894-ben Faller Jenő bányamérnök. Oklevelét szülővárosa Bányászati és Erdészeti Főiskoláján szerezte. Trianon után a csonka ország szénbányáinak fejlesztésével foglalkozott. 1957-ben élete fő művének eredményeképpen nyílt meg a csonkítás után Sopronba költözött főiskola mellett a Központi Bányászati Múzeum, amely később a bányamérnöki karral együtt Miskolcra költözött.

Szeptember 26. a szent ikerpár, Kozma és Damján napja. A szíriai Cirusban szenvedtek mártíromságot a diocletianusi üldöztetések alatt Kr. u. 303-ban. Mindketten a gyógyítást választották élethivatásul. Ingyen gyógyítottak, és a gyógyírt is ajándékképpen adták a betegeknek. Ezért nevezték őket „pénzteleneknek”. Kozmát inkább az orvosok tekintették védőszentjüknek, Damjánt pedig a patikusok. Tiszteletük eleinte Konstantinápolyban virágzott, majd Rómában is kibontakozott: a Cosma e Damiano egyike a legszebb római ókeresztény templomoknak. Kultuszuk Szicíliában máig eleven. Magyarországon a Visegrád fölötti Rehabilitációs Szakkórház és Gyógyfürdő viseli nevüket.

E nap ugyanakkor a tiszta hegyek napja. A környezetvédelem fontosságára figyelmeztet már az 1817. szeptember 28-án született Tompa Mihály is, a Borova hora regéjében.


»Ember, az arany mit használ neked?

Hogy birtokáért úgy töröd magad!

Hiú fényt s külső szerencsét talán,

De boldogságot, nyugalmat nem ad!


Te, a bércek dohos aknáiban

A hőn imádott bálványt keresed,

Nem látva, hogy vágy, kétség s munka közt

Mint a ruhát elnyűtted életed!

S míg a sziklák acél izmaiból

A szűk eret kínnal kivájhatod:

Tudod, boldogtalan, mivé leszesz?

Velőtlen váz s halvány élő halott!


S a föld színére jutva, gúnyosan

Nevetnek rád a kincsnek halmai;

Mert múló árny vagy s nincs erőd, időd,

Többé élvezni és pazarlani!


A földre fel, fel! szebb ott a világ,

Süt a nap és a fáknak lombja zöld;

Az ég és föld boldogságot mosolyg…

Itt minden rideg, síri arcot ölt.


S mégis, ha már a kincsvágy úgy epeszt

Megenyhítlek, csak hagyd el e helyet!

Az aranyat, melyért itt küszködöl,

Ottfenn törődés nélkül megleled.


Napkeltekor fűszál, lomb és csere,

Arannyal lesz bevonva gazdagon;

S míg nem bolygatod a hegy titkait:

Kincsbányád lesz fenn a bérc és halom!«


A Borókás-hegyen növényeken talált „nőtt arany”-ról már Jacopus Tollius dinsburgi tudós is írt 1687-ben. E jelenségről Luigi Ferdinando Marsigli itáliai hadmérnök Amszterdamban 1726-ban latin nyelven megjelent, Danubius Pannonico Musicus… című művében is olvashatunk. Vályi András még 1796-ban ezt írta az azóta nem tapasztalt jelenségről: A Zólyomi határban lévő Borova hora arról nevezetes, hogy a fűszálakon, szőlőleveleken stb. termőarany található.

1896. szeptember 27-én nyitották meg a Vaskapu-csatornát. Fényes ünnepség keretében elsőként a Ferenc Józsefről elnevezett luxusgőzhajó haladt át az új vízi úton, fedélzetén a három érintett ország: Magyarország, Románia és Szerbia királyaival. Méltatlan volt, hogy a végig fellobogózott partokon magyar zászlót nem lehetett látni, Ferenc József pedig – Magyarországot meg sem említve – ünnepi beszédében a grandiózus vállalkozást a Monarchia sikereként aposztrofálta. A magyar mérnökök és műszakiak teljesítményét azonban a királyi „feledékenység” semmivel nem kisebbítette: a Vaskapu-csatorna hosszú időn át nélkülözhetetlen és fölbecsülhetetlen szolgálatot tett Európának…


Kéklő ezüstben ring felém a távol – a Duna-kanyar a Kozma és Damján Rehabilitációs Kórház parkjából nézve


1999. szeptember 27-én halt meg Módy Jenő János biokémikus, akadémikus. A marosvásárhelyi Református Kollégiumban érettségizett 1946-ban, az OGYI-ben szerzett orvosi diplomát 1952-ben. 1966-ban lett az orvostudományok doktora. A lipo- és glikoproteinek élettani hatását kutatta. Több mint másfél száz tudományos közleménye többek között az Orvosi Szemle, Revue roumaine de médicine interne, Medicina del Lavorno, Strahlentherapie, Ideggyógyászati Szemle hasábjain jelent meg. Ismeretterjesztő cikkeit a Korunk, A Hét, TETT, Vörös Zászló és a Népújság közölte. Tudomány-népszerűsítő könyvei közül néhány: Az egészség és a betegség határán (1981), A molekulák és az élet (1990). Post mortem Pápai Páriz-díjban részesült 2000-ben. 

28-án emlékezzünk meg egy másik híres marosvásárhelyi orvosról. 1882-ben e napon hunyt el Knöpfler Vilmos. Kolozsvár után a bécsi, majd a pesti egyetemen szerzett szakorvosi oklevelet. Hunyad vármegyei főorvosi és kincstári bányaorvosi praktikum után hosszú tanulmányutat tett Európában – kórházak mellett fürdőhelyeket és ásványvizeket tanulmányozott. 1848 szeptemberétől hadi orvos Bem József, Czecz János és Gál Sándor parancsnoksága alatt. Orvosi hivatása mellett behatóan foglalkozott földtannal, jelentékeny madárgyűjteményt hozott létre, ami elpusztult (1848–49), de Zeyk Miklós közölte a névmutatóját, így tudható, hogy 183 madárfajtából 225 preparátuma volt. Világos után Marosvásárhelyen telepedett le 1850-ben, Székelyföld és Marosszék főorvosa volt 1862-től. Nagy érdemei vannak a Szentgyörgy utcai országos kórház (1852) létrehozásában. Tagja volt az Országos Közegészségi Tanácsnak, a kolozsvári, bécsi, pesti, szebeni orvosi és természettudományi egyesületeknek; 1875-től elnöke volt a Magyar Orvosok és Természetvizsgálók Egyesületének, ő szervezte meg 1865-ben az egyesület vásárhelyi vándornagygyűlését. A róla 1909-ben elnevezett utca 2023-ban kapta vissza nevét.

E munkának az a czélja, hogy a nemzetközi növénynevek etymologiai magyarázatával eloszlassa azt a homályt, megvilágosítsa azt a sötétséget, mely az idegen származású és értelmetlennek, jelentés nélkül valónak látszó növénynevek tiszta képét elfödi szemünk elől. E szavakkal vezeti be Ormándy Miklós az 1906-ban megjelent Növénynevek etymologiája című könyvecskéjét, mely felölelte mindazon növények neveit, melyek a középiskolákban használatos tankönyvekben foglaltattak. A szerző Tölgyesen született 1846. szeptember 28-án. 1873-ban szentelték pappá. Természetrajzból a kolozsvári Ferenc József Tudományegyetemen szerzett tanári oklevelet 1880-ban, doktori fokozatot 1881-ben. Botanikai cikkek mellett természetrajzi tankönyveket írt középiskolák és tanítóképzők számára. Virágregéi és meséi napilapokban, szépirodalmi folyóiratokban jelentek meg. 

Szeptember 29. Szent Mihály napja. Már Szent István Mihály arkangyalnak szenteli 1009-ben a veszprémi székesegyházat. Ő a patrónusa az erdélyi egyházmegyének is. Zománcképe ott van a Szent Korona alsó részén. Moravcsik Gyula utal rá, hogy a koronázási szertartás ősi bizánci szövege szerint az új császár előtt maga Mihály arkangyal tárja majd föl az uralom kapuit. Ez a hit a magyar királyi udvarban sem lehetett ismeretlen.

Szeptember 30-án, 1865-ben született Nagyváradon Grósz Emil szemészorvos. Többgenerációs szemészdinasztia tagja: nagyapja, Grósz Frigyes 1830-ban nyitotta meg szemklinikáját Nagyváradon, apja és fia is szemészek voltak. 1887-ben szerzett orvosi oklevelet és középiskolai egészségtan-tanári képesítést. 1905 és 1936 között a budapesti orvosegyetem tanára. Szemműtéteivel nemzetközi hírnévre tett szert, az öregkori hályog gyógymódjának egyik első kidolgozója volt. Meghatározó szerepet töltött be az egykor népbetegségnek számító trachoma elleni küzdelem megszervezésében. Személyében tisztelik a magyarországi intézményes szemorvosképzés megteremtőjét.

Szeptember utolsó napja az 1859-ben született Benedek Elek születésnapja is, 2005 óta a magyar népmese napja. Emlékezzünk rá egyik versével!


Gólya, fecske útra készül,

Búcsúzódik a fészkétül.

Kelepelnek, csicseregnek,

Szép nyár múltán keseregnek,

Jaj de búsan keseregnek!


Még egy-két nap s aztán vége,

Eltűnnek a messzeségbe,

S gonddal épített fészkükbe

Az élelmes veréb ül be,

Az élelmes veréb ül be!


Üres már a ház is, kert is,

Csend szállta meg azt is, ezt is.

A gyermekek, az unokák

Mind itt hagyták nagyapókát,

Szegény öreg nagyapókát!


Tűnődünk a nannyókával:

Mi lesz most a sok almával?

Az almával, a dióval?

A szép piros mogyoróval?

A szép piros mogyoróval!


Hej, ha itt volna Lacóka!

Sóhajtozik nagyanyóka.

Hát Évike! mondom rája,

Nagyapóka gyöngyvirága!

Szép nevetős gyöngyvirágja!


Nem búsulnánk az ősz miatt,

Nem volna a kertünk kihalt.

Almát, körtét együtt szednénk,

Egész nap csak együtt lennénk,

Oh, milyen boldogok lennénk!


Maradok kiváló tisztelettel.

Kelt 2026-ban, Szent Mihály havának végén


Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató