A természet kalendáriuma (CDXLVI.)

Hogy két napja, Szent Sebestyénkor megindult-e a nedvkeringés a fákban, kötve hiszem. A hírneves tavaszébresztő napon az egész Kárpát-medencében csak zordult a tél. 

Mikor Sebestyént, miután a szabad ég alatt egy karóhoz kötözték és összenyilazták, de felépült sebeiből, s másodszori ítéletként halálra botozták, egy Lucina nevű asszony adta meg neki a végtisztességet. Lucina neve a lux szóból ered, és egyfelől a halál hallgatag istennőjének, Hecaténak, másfelől az újjászületés istennőinek, Dianának és Júnónak volt a mellékneve. Diana, aki az Olümposzról nyilaival a nyilas havát vigyázta, a Nap bábája. Júnó meg a Vízöntő olümposzi védnökeként a Nap szoptatódajkája volt. A Lucina név nem véletlenül került bele tehát Sebestyén történetébe, akit már a félpogány időkben, Kr. u. 354-ben is ezen a napon tiszteltek az újjászületés havának utolsó szentjeként. Kivégzése idejéhez alighanem az ég adott ihletet a legendaszerzőknek. Ekkor még a Nap-oszlophoz (a Tejúthoz) kötözve a Nyilas csillagképben tartózkodott, s reá szegeződik a pogány kivégzőosztag mindkét tagjának, a Herculesnek és a Sagittariusnak az íja. Az égen átellenben ugyanez a jelenet januárban láthatóan is megismétlődik: az égi Íj ekkor az éjszakai égbolton a Tejúthoz „kötözött” Orionra szegeződik.

Sebestyén napjához pedig úgy szegeződik a magyar természettudományos ismeretterjesztés, hogy e napon, 1808-ban született Vajda Péter természettudós, szerkesztő, akadémikus, az első magyar nyelvű tudományos ismeretterjesztő folyóirat, a Garasos Tár, később pedig a Természet című folyóirat útra indítója. Ő volt a Természettudományi Társulat első titkára, s ő fordította magyarra Cuvier állattanát is.

Január 22. Szent Vincéé, a bortermelők védőszentjéé. Vince hispániai vértanú (†304), már a koronázási paláston (Kr. u. 1031) föltűnik. Rég szokás volt, hogy Vince napján a borosgazdák egyik pincéből a másikba járva együttesen áldomásoztak, voltak, akik vesszőt vágtak le, és a meleg szobában rügyeztetni kezdték. Ennek állásából, mértékéből azután az őszi termésre következtettek.

Vince napja, január 22. 1989 óta a magyar kultúra napja, annak emlékére, hogy – a kézirat tanúsága szerint – Kölcsey Ferenc 1823-ban ezen a napon tisztázta le egy nagyobb kéziratcsomag részeként és jelölte meg dátummal Csekén a Himnusz kéziratát.

Január 25. pálfordulás. A jelentősebb szentek névünnepei általában a csillagászati hónap első, azaz a naptári hónap utolsó dekádjába esnek. Vízöntő havát Szent Pál képviseli, ahogy maga mondta, „a legkisebb az apostolok között”, nem találván méltónak magát az apostoli címre, mivelhogy korábban ő maga is üldözte a keresztényeket. A Saul névcsere jelképes értelmű. Az eredeti Saul a zsidók szálfatermetű első királya volt, míg a latin paulus „kicsinyt” jelent. A páli fordulatnak tágabb jelentést adott az a tény, hogy az addig csak zsidók között térítő apostolokkal szemben Pál a pogányok misszionáriusa lett. A keresztény mozgalom ezzel a lépéssel indult el ezen az úton, mely által világvallássá lett. A conversio S. Pauli-napi időjárásából a termésre következtetnek, hiszen az idő is lassanként a tavaszba fordul. Az első ide vonatkozó, még középkori hazai följegyzés egy misekönyvünkben olvasható:

Clara dies Pauli notat anni fertilitatem

Si nix uel pluuia – designat tempora rara

Si fuerint nebule pereunt animalia queque cara,

Si fuerint venti consurgunt prelia genti.

Ami annyit tesz, hogy a jó idő jó termést jelent, a köd pedig a jószág pusztulását, a szelek pedig háborút. A szentesi elnépiesedett regula is így tudja: hogyha szeles pálfordulás, akkor lészen hadakozás.

Ígéretemhez híven folytatom, kedves Olvasóm, a 2021. esztendő élő és élettelen természeti világa képviselőinek bemutatását. Ez alkalommal a Magyar Rovartani Társaság kampányának nyertesét, a kacsafarkú szenderét (Macroglossum stellatarum). Másodszor lett lepke az év rovara, az ékfoltos zengőlégy és a keleti rablópille előtt.

A faj magyar nevében különösnek hangozhat a szender szó. Ezt Frivaldszky Imre, a XIX. század híres természettudósa alkalmazta először a lepkék egyik családjára. (Az ő alkotása, a többi között, a cincér szavunk is.) Ezeknek a lepkéknek a legtöbb faja akkor kezd repülni, amikor a természet elcsöndesedik, többségük nappal szendereg, és ilyenkor nehéz felébreszteni őket. A név másik tagja a potrohvég jellegzetes alakjára utal.

Áreája Eurázsia és Észak-Afrika szubtrópusi területei. Mivel vándorlepke, egyedei eljutnak Izlandig, déli irányban pedig Dél-Indiáig. A Kárpát-medencében sokáig csak vándorlepkeként tartottuk számon, ám az utóbbi egy-két évtizedben már áttelelő példányait is megfigyelték, lassan faunánk állandó tagjává válik.

A kacsafarkú szender szárnyfesztávolsága 4–5 cm, a hazai szenderek között viszonylag kicsi. Pödörnyelve olyan hosszú, mint a teste. Amikor épp nem táplálkozik, akkor spirál alakban felcsavarja. Feje, tora, potrohának elülső fele felül egyszínű barnásszürke, alul piszkosfehér. Az utolsó potrohszelvény egyetlen széles sötétszürke pamacsot hordoz. 

Gyorsan, cikázva repül, képes egy helyben lebegni vagy akár hátrafelé repülni. A csápján a finom elmozdulást érzékelő szőrök vannak. A lassabb mozgásoknál látására támaszkodik. A merész manőverek során hátulsó szárnyai és potrohpamacsai kormányfelületként működnek. 85-öt csap másodpercenként; ez szemmel követhetetlen, de röpte jól hallható zümmögő hangot ad.

Virágok nektárjával táplálkozik, lebegve szívja hosszú, kinyújtott pödörnyelvével a nektárt. Egyes kutatások szerint a fajnak figyelemre méltó a memóriája: képes több napon át rendszeresen visszatérni ugyanahhoz a virágágyáshoz. A lepke repülési módja sok energiát igényel, ezért a bő nektárhozamú virágokat részesíti előnyben. Aszályos időben tócsák, tavak, folyók vizével oltja szomját. Alkalmanként a nektáron kívül más édes, energiadús folyadékokat is megkóstol.

Mivel vándorlepke, az imágó hazánkban bárhol, akár még nagyvárosok közepén is felbukkanhat, ha az erkélyeken megtalálja kedvenc mély torkú tölcséres virágait: petúniát, lángvirágot, levendulát, loncot, nyári orgonát, szarkalábot. Ha kertünk elég nagy, akkor egy félreeső, de napos zugában hagyhatjuk nőni a vadvirágokat, a „gyomokat”. Amennyiben galaj is van ezek között, akkor némi szerencsével egy-egy nőstény rakhat rá petéket; ebben az esetben végigkísérhetjük egyedfejlődését. Az ilyen vadvirágos foltok sok egyéb rovarfajnak javára válnak.

Az őszi imágók egy része visszavándorol délre, más része pedig telelőhelyet keres magának; ilyenkor épületekbe vagy barlangokba húzódnak, a fagyot nem bírják. Előfordulhat, hogy a lepke házunkat szemeli ki áttelelésre. Ha fűtetlen helyre húzódott, akkor ne háborgassuk, hanem hagyjuk nyugodtan aludni! Melegebb hőmérsékleten, ill. zavarás hatására sok energiát kénytelen felhasználni, ám pótolni nem tudja, így elpusztul.

A pihenő lepke szárnyait a teste mellé zárja, de nem takarja be velük magát. Ilyenkor az élénk színű hátulsó szárny egyáltalán nem látszik, mert a rejtőszínű elülső szárny alatt van. Csápjait pedig úgy védi, hogy azokat szárnyai alá rejti. 

A sikeresen áttelelt lepkék márciusban ébrednek fel téli álmukból. A verőfényes napokon már a gyümölcsfák virágain táplálkoznak, hogy erőt gyűjtsenek a szaporodáshoz.

Maradok kiváló tisztelettel.

Kelt 2021-ben, a magyar kultúra napján