2021. január 28., csütörtök

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Ó, havas erdő némasága,

szél se járja,

oly igen árva,

csak egy magányos

vörösbegy szálldos

ágról-ágra.

Pereg a hópor,

gyenge-reptü

szárnyatolla

két pici seprű

takarít, csak takarít,

söpri az éhség csillagait,

piros kis őrült,

bűvöl-bájol,

hideg vesszőkön,

akár a szívem

jajgatva táncol,

szép napot vár,

végtelenségig

fehéredve

ámul a tél…


Kedves Olvasóm, kívánva havas új esztendőt, kezdem mai sétámat Nagy László 1954-ben írt Havon delelő szivárvány-havasán.

Ami mármost a január szó eredetét illeti, tudnunk kell, hogy az óitáliaiaknak volt egy pásztor-királyuk, akit Zan néven tiszteltek – olvasok bele Supka Géza Kalandozás a kalendáriumban… című könyvébe. – Ezt a latin nyelv későbbi alakulása éppúgy Janná formálta át, mint ahogy az ugyancsak Z-vel kezdődő Zeus paterből idővel a latinban Juppiter lett. […] Jan királyt […] a későbbi korok […] kettős fejjel […] ábrázolták. Ez a kettős fej (a biceps) a Napot és a Holdat, a nappalt és az éjjelt, illetve a kettő egyesülését kívánta ábrázolni. Később… már úgy magyarázták, hogy Jan isten-király voltaképpen őrszem, amely előre is, hátra is figyel, éjjel-nappal őrzi a házak ki- és bejáratát. Minélfogva a kapukat most már „janua”-nak, Jan isten hajlékának tisztelik.

Havas hargitai lucos némasága


…elmosolyodni magamban

…szeretnék.

…Szép erdészlány, Viola,

vad tünemény,

bánatok eltaposója,

mosdani kiszalad a hóba –

nincs ruha rajta,

nincs ruha rajta,

tűnő lehelet a fátyla,

azt hiszi senkise látja.

Látom én, hála a sorsnak,

pajkos viharát

én látom csak,

lábai,

karjai

ablakom előtt

villámolnak.

Ragyog a háta,

rezeg a válla,

gyöngysor-gerince

lehorgad,

tompora lázvert

arca a holdnak.

Viola a lángok bokra,

parazsak eleven szobra,

gázol a hó-szaharába,

szórja a havat magára,

testét sikálja,

térdig,

derékig,

mellehegyéig,

hol a májbarna

bimbaja fénylik…

Izzik a bőre,

hócsillagok robbannak az érces

zöld levegőbe…


Az évkezdés […] néhány igen jelentős régi római ünnep időpontja közelébe esett, s ezeknek szokásait néhány évszázad alatt magába olvasztotta; másrészt az egyre inkább tért hódító keleti solaris kultuszok – különösen a Mithras-kultusz – ünnepei között elsőrendű helyet foglalt el a születő új nap […] ünnepe – magyaráz Dömötör Tekla a Naptári ünnepekben. Ovidius is említ néhány jellemző mozzanatot: jókívánságok hangzanak el, ajándékokat küldözgetnek egymásnak, jósolnak a következő évre. …Hajnalban babérágakkal díszítik fel a kapukat, még a tanítók is megkapják fizetésüket – jegyzi meg Libániosz.


Tudom, a tonnás hófelhők

lomhán, vagy viharozva

majd ideérnek,

majd ideérnek,

és minden beborul,

a rengeteg elkomorul,

elroppannak a tündércsontú

fények.

Lepedősen súgva-búgva

vagy mint a kisiklott

vagonok sója,

sziszegve dől az új hó

a régi hóra.

Temeti mindörökre

nyomait a lánynak,

aki mezítlen

fürdött a fényes hidegben,

januári fehér habokban…


A keresztyének Boldogasszony havának nevezték, mert a pogányoknál ez a hónap volt szentelve Juno istenasszonynak, akit ők tartottak a házasság vagy lakodalmazás patrónájának… – okít Tőkés István a Hétköznapok – Ünnepnapokban –  …A pogányoknak innepeiket lassan-lassan a keresztyének ünnepeikké kellett változtatni…


Csengők, rázkódó szán-csengők,

…pataverte hópor hulljon,

beborítson e téli

alkonyaton.

…Ó, a lenyugvó napba

sírva, sikoltva

belegaloppolni szép volna…


Romjain a napvilágnak

a tündér éj megépül,

gyémánt-ablakok

gyémánt-csigákon

szállnak alá az égből.

Éj lesz, különös-fényes,

a formák megmaradnak,

eljön világos derűje

a fagynak.

Ember és állat,

mint mákszem, oly csöppre

huzózkodnának össze,

hogy magukat mentsék –

csak a tél szélesíti

óriásra a medrét.

Tengerében a télnek

a letarolt hegyhátak

jégpikkelyesek, vastag

hó-szalonnásak,

mintha egy halálra-fáradt

bálnacsorda

dermedt volna a hullámokba,

fejük búbján a víz sugára

kifújva megfagyott –

csillámos ággal kinyílva

így áll egy-egy írmagnak meghagyott

juharfa, bánatos nyírfa.

S csillagok nyüzsögnek,

dongják a zúzmarás fákat,

óriás méhek az óriás

rezedákat…


Így érkezünk meg vízkereszthez.

Vízkereszt a „karácsonyi tizenketted” (12 napos ünnep) zárónapja – olvasom Jankovics Marcell Jelkép-kalendáriumában. – A 354 napos holdév és a napév közt kereken 11 nap a különbség, s az évkezdéskor beiktatott pótnapok – a naptár más pontjain is találkozhatunk ilyenekkel – a különbséget voltak hivatottak eltüntetni Európa luniszoláris parasztnaptáraiban. A nép később e 12 nap időjárásából jósolt az új év időjárására nézve. Az Epiphania, a „megnyilvánulás” időpontja a pogány korban is év elejére esett, a visszatérő napfényt köszöntő téli ünnepkör része volt.

…Ünnepe először a III. században tűnt fel a keleti egyházban, mint Krisztus születése napja. Száz évvel később azonban Róma úgy látta jónak, hogy Krisztus születését a „Legyőzhetetlen Nap” (Sol Invictus) pogány ünnepével, a népszerű Mithras napisten születésnapjával (december 25.) egyeztesse, de maradt Nyugaton a háromkirályok imádásának, Keleten pedig Krisztus Jordán folyóban való megkeresztelkedésének az ünnepe.


…kiálltam a télbe,

a faggyal kötekedésre,

s szemem alján a kéklő

völgyben

gyöngyök torlódnak, gyöngyök:

megdermed a könnyem.

…Amíg a rejtelem

ibolya-máza

ráfagy e jégszerkezetű

tájra, világra,

lélek, ó lélek,

hajolj a hit parazsára.


Vízkereszttel kezdődik a farsang. Az ókori népek tavaszünnepének, főleg a római szaturnáliáknak hagyományaiban gyökerező, de a germán hold s a szláv Perchta ünnepével is megtetézett szokás- és hagyománykör az európai népeknél tovább élt.

Bálint Sándor Ünnepi kalendáriumában  olvasható: A vízkeresztet követő vasárnapokat az Érdy-kódex így nevezi meg: első menyegzős vasárnap, másod menyegzős vasárnap, harmad menyegzős vasárnap, meg a többi, vagyis amikor az Egyház nem tiltja a menyegzőket. […] a szószékről ilyenkor hirdette ki a pap a házasulandókat. Az utolsó farsangvasárnap a húshagyóvasárnap.


Térdig hóban,

szívükig fagyban

jönnek a fadöntők, jönnek,

füstölnek, fújják a párát…

Öklük a szívükön,

hónuk alatt a fejsze,

az edzés színeit játszva

hajol a fűrész a vállra,

viszik e vicsorgó szivárványt

a hegy havasába... 


– fejezi be látomásos havasi szivárványtáncát Nagy László.

A farsangi ünnepkör legfeltűnőbb mozzanata a jelmezes-álarcos alakoskodás. A XV. század óta a királyi udvartól a kis falvakig mindenütt farsangoltak hazánkban. Már Mátyás király idejében a királynő itáliai rokonsága művészi álarcokat küldött ajándékba a magyar rokonoknak – tudjuk meg Dömötör Tekla Magyar népszokások című könyvéből. – A XVI–XVII. században falu, város és a királyi udvar egyaránt álarcot öltött farsangkor, és úgy szórakozott. Nagy farsangolás folyt a tragikus sorsú II. Lajos udvarában is, egészen a mohácsi ütközetig. […] Maga II. Lajos is jelmezesen, ördögálarcban jelent meg az ünnepségeken.

Mintha csak sejtette volna fura vesztét…

Maradjunk mi magunk szerényebben.

Az epidémiamentes farsang reményében, maradok kiváló tisztelettel.

Kelt 2021-ben, a pestis s mindenféle járványok ellen védő Szent Erhard napján.

Csillámos ággal kinyílva áll egy bánatos cserfa