A természet kalendáriuma (CDX.)

Menni terv nélkül és gondolat nélkül.

Ruhámon lassan átmelegszik a nap,

a szél körülsusogja fülemet

s eszembe juttatja, hogy élek…

A Zarándokút I. képével – hónom alatt egy Dsida Jenő-kötettel – indulok ma kora reggeli utamra e karantén szabdalta tájon, május derekán, kedves Olvasóm.

Krónikák lapjain kiemelten fog szerepelni e tavasz. De e krónikáknak semmiképp nem lesz oly nagy ázsiójuk, mint ama 1358 májusában kezdődőnek, amit egy máig névtelen krónikaíró kezdett, s még év elmúlta előtt be is fejezett. Az utókor pedig Anonymusnak kezdte tisztelni a Képes krónika mesterét. 662 éve ennek.

De annak is elmúlt négy évszázada – tetézve még két földfordultányi idővel –, hogy 1618-ban éppen május derekán Johannes Kepler közzétette a bolygók Nap körüli mozgásának törvényeit.

Kopernikusz főműve, Az égi pályák körforgásáról is májusban, 1543. május 17-én, közel félezer éve jelent meg.

A biztonságos gyufa feltalálója, Irinyi János mindössze 203 évvel ezelőtt, 1817. május 17-én született.

Eldobtam egy gyufát, s legott

Hetyke lobogásba fogott, 

Lábhegyre állt a kis nyúlánk,

Hegyes sipkájú sárga láng,

Vígat nyújtózott, furcsa törpe,

Izgett-mozgott, előre, körbe,

Lengett, táncolt, a zöldbe mart,

Nyilván pompás tűzvészt akart,

Piros csodát, izzó leget,

Égő erdőt, kigyúlt eget;

Tóth Árpád Láng című versét éppen egy évvel Trianon után, 1921-ben vetette papírra. Melankóliája talán éppen az évszázados trauma akkori lenyomata.

De gőggel álltak fenn a fák,

A nagyhatalmi gőggel szemben pisla láng. S jut eszembe egy hamis mondat a maga nevét születése óta I-vel író Johannis önéletírásából (Nagyszebentől az elnöki palotáig): „felhasználtam a közéletben mindazt, amit a magánéletemben értékesnek ítéltem: a higgadtságot, a tapintatot, a megértést”. De a mímelt idegenszerű kiejtés maga a gőg. Újólag Petőfi-vers jut eszembe – A Kárpátoktul le az Al-Dunáig kezdetű –, benne e két sor:

Te rác, te horvát, német, tót, oláhság,

Mit marjátok mindnyájan a magyart?

A célzottan rossz magyar hangsúllyal kimondott „Jó napot”-on csak mosolyognánk. Hiszen összegyűlt az az egymillió aláírás. 1.008.966 – itt állt le a számláló Székely Nemzeti Tanács az európai nemzeti régiók védelmében indított uniós petíciójának ügyében.

És mosolygott minden virág,

Nem rezzent senki fel a vészre,

A száraz fű se vette észre,

S a lázas törpe láng lehűlt,

Elfáradt, és a földre ült,

Lobbant még egy-kettőt szegény,

S meghalt a moha szőnyegén.

Nem látta senki más, csak én.

Májusközepi aszály. Tilos az erdőben tüzet gyújtani. (De ki tervez ma tábortüzes kirándulásokat?)

Májusi meleg. A legalkalmasabb, hogy előcsalogassa a flóra legnemesebbjeit – itt is, a Maros mentén –, az orchideákat. A növényvilág fajokban egyik leggazdagabb családja több mint 40.000 fajt számlál. A mérsékelt övön csak talajlakó fajai élnek: Eurázsiában közel 800, a Kárpát-medencében 67 képviselő.

Kis ízelítőre hívlak ma, kedves Olvasóm, a hazai orchideák világába.

A legimpozánsabb faj a kisasszonypapucs (Cypripedium calceolus). Nevét virágának papucsra emlékeztető mézajkáról kapta. Valamikor virított a Koronka feletti ligeterdőben, mára eltűnt onnan. Gyönyörű populációját a segesvári felső városi szász temetőben nagy becsben tartották még a nyolcvanas években.

A piros madársisak (Cephalantera rubra) a Somostetőt is lakta. Virága oldalról nézve középkori sisakos pofa. A marosszentgyörgyi kápolnára lejtő erdőhát ritka növénye.

A madárfészekkel (Neottia nidus-avis) a mai állatkert helyén találkoztam először, a Németkalap felé, öreg tölgyek alatt virít ma is. Árnyéktűrő növény. Gyökérzetének sűrű, tömött állaga, elágazó mellékgyökereinek sokasága s annak világosbarna színe mesteri madárfészekre hajaz, innen a neve is.

A széleslevelű nőszőfűvel (Epipactis helleborine) az Udvarfalva fölötti dombok nedves völgyeiben találkoztam először.

Az ibolyás gérbics (Limodoron abortivum) a Jedd feletti dombok délre néző oldalain díszlik. Melegkedvelő faj. Csak virágzás és termésérlelés idején jelenik meg a talajfelszín felett.

Erdély kihalt növénygyöngye, a Kárpát-medence legritkább növénye a puhafű (Hammarbya palludosa) – ezzel az elnevezéssel egy olyan botanikai atlaszban találkoztam, ami egykor a marosvásárhelyi Református Kollégium tulajdona volt, ma a Teleki Téka féltve őrzött kincse. A magyar név bejegyzője valószínűleg a kollégium egykori természetrajztanára, Demeter Károly. A Faragói-tó akkor még háborítatlan felső peremtócsájában bukkantam kis populációjára 1975-ben. Azóta a Kárpát-medencéből egyetlen helyről jelezték jelenlétét, a Nyírségből. A világ legkisebb orchideafajának sajátságossága, hogy a leveleken megjelenő „foliáris embriókkal” is szaporodhat: ezek a kis rügyecskék, lehullva a talajra, legyökereznek, s új egyedek fejlőd(het)nek belőlük. Mai hivatalos magyar nevét (tőzegorchidea) – hiszen kizárólag tőzegesekben jelenik meg – éppen ezért toldotta meg a fiókás jelzővel a mai magyar botanika legjelentősebb orchideakutatója, Molnár V. Attila.

Az erdei korallgyökérrel (Corallorhiza trifida) már csak a Kelemenben találkoztam, 1991-ben, amikor jómagam is részt vettem a mostani Kelemen-havasok Nemzeti Park botanikai feltárásában. A Palotailva fölötti gerinc északnyugati lejtőjén tárta fel nevének titkát nekem ez a növény: gyökérzetének mélyvörös színe és kinézete nemes korallhoz hasonlatos.

Vitézkosborral (Orchis militaris) Marosvásárhely környékén is találkozni. Üde rétek május végi virága. A megporzó rovarok fontosságára e kosborfaj esete hívta fel elsőként a figyelmet Európában. Különböző méhfajok porozzák be ezeket a látványosan szép virágzatokat, de a vadméhek és a faliméhek egyedszámának drasztikus csökkenése folytán beporzódásuk, s így magképzésük is, veszélyeztetett.

A bíboros kosbor (Orchis purpurea) sem ritka a Marosvásárhely környéki erdőkben. Szép példányait láttam egykor a Csereerdőben. Erőteljes növény. Nem ritkák a félméteres fürtvirágzatok sem. A rendszerint bíboros futtatású szár alján 3-6 tőálló levél már virágzás előtt egy hónappal jelzi, hogy virágcsoda nyílik majd itt. A mézajak háromkaréjú, a középső újra kétosztatú, finom kis nyelvecskével, rajta bíboros szőrpamacsok. Diszkrét illata belengi a növény körüli szűken vett egy köbméternyi levegőt.

De a leggyakoribb faj városunk környékén az agár sisakoskosbor (Anacamptis morio). A Németkalap alatti réten tömegesen élt. Kettős gumóját már a középkorban afrodiziákumként használták. Csapó József 1775-ben az Új füves és virágos magyar kertben nyavalyatörés ellen javallja.

Tavaszi felhőkkel térünk vissza a mába. Talán kiadós esőket hoznak. És persze a bodza elvirágzását. Mint Nemes Nagy Ágnes versében:

Bodzavirágból, bodzavirágból

hullik a, hullik a sárga virágpor.

Fönt meg a felhők szállnak az égen,

bodzafehéren, bodzafehéren.

Szállj, szállj, felhő,

pamacsos,

hullj le, te zápor,

aranyos,

hullj le, te zápor,

égi virágpor,

égen nyíló bodzavirágból.

Ilyen májusi zápor hűsítse kedvünk! Ezzel búcsúzom egy hétig, s maradok kiváló tisztelettel.

Kelt 2020-ban, május idusán