Ez a weboldal sütiket használ
A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató
E héten volt a Föld napja, április huszonkettedikén, s mi ismét fogadkoztunk, hogy jók és rendesek leszünk, gondoskodni fogunk róla, hogy még sokáig élhessen. Nem leszünk hálátlanok, hanyagok, felelőtlenek, mondtuk, szeretni fogjuk nemcsak az ünnepén, hanem mindig és szakadatlanul. Ezen a napon reggeltől estig, vagy estétől reggelig, ahogy fordult a bolygónk, szerte a világban szóhoz jutottak a környezetvédők, a tudósok; gyermekkórusok zengték a Föld dicséretét, minden kontinensen megemlékeztek róla gyermekei, az emberek. Figyelmeztették egymást, hogy már számos egyezményt írtak alá nemzetközileg a védelmére, de tenni is kell valamit, nem csak kinyilatkoztatni a jóra való szándékot. Igyekezzenek hát a kormányok, a társadalmi szervezetek és általában az emberek óvni a természetet, mert bajban van a Föld – írta néhány évvel ezelőtt Szakonyi Károly a Földanyánk hátán című esszéjében. – Bajban van, s rajta persze mi magunk is, még ha nem vesszük is komolyan a veszélyt. Vékonyodik az ózonréteg, savas esők marják a növényzetet, pusztulnak az erdők, rozsdásodnak a zöld fenyvesek, új területeket hódít a terméketlen sivatag, ivóvizünk, levegőnk szennyezett, mérgezett a talaj, mérgezettek a tavak, folyók, patakok.
Beteg a Föld, gyógyítani kell. Kórságok gyötrik az emberek kapzsisága, hányavetisége, a háborúkban elszabadított romboló vegyi anyagok, az ipari melléktermékek, a szertelenül használt növényvédő szerek és egyebek miatt.
Néhány évvel ezelőtt senki emberfiának eszébe nem ötlött, hogy éppen egy pandémia fogja meginteni az emberiséget.
Meg kell tanuljuk újra a természetet. Mert ami körülöttünk van, az nem az. Az egy mesterséges élettér. Aminek mi határoztuk meg ökológiai paramétereit.
De a természet nem így működik. Valójában csak benne és vele együtt van esélyünk megtartani az életet ezen a bolygón. Az ember pásztora kell legyen az élőknek.
Tavaszi kép Kányádi Sándor tollából:
Napfénnyel-vegyes, langyos
földet hantolgat, reszkető
csemeték tövére, egy gondos
faültető.
ő maga öreg fához
hasonló: csupa dér,
a két keze, két ráncos
őszi levél.
Tavasz van. Április. Utolsó hetébe léptünk.
…nincs oly kemény és irtóztató tél, melynek alkalmatlanságit helyre ne hozná, el nem felejtetné a gyönyörű tavasznak kellemetes vidámsága. Nem látod itt gyászban a magas egeket, sem béfödött orcával; mert eloszolván az ártalmas setét gőz, vidámon, tisztán tűnik szemünkbe azoknak tekintete, és mindenütt tetszeti azoknak vidámságát, világosságát; a szeleknek szertelen dühössége szokott barlangiba szorul, és a könnyen, édesdeden fuvalló szellők kerülnek elöl. Megfutamodván amaz ősz és hóval hintett szakállos, komor hideg, mind a havat, mind a jeget utána folatja, és helyt ád ama gyönyörű ábrázatú ifjúnak, a tavasznak, ki mind az erdőket, mind a kerteket, mind a hegyeket, mind a völgyeket zöldelő füvekkel, kékes hyacinthussal, különb-különbféle tulipányokkal, rózsákkal, liliomokkal ékesíti, vidámítja – írta volt Simon Máté pálos szerzetes valamikor a XIX. század hajnalán a Gyönyörű tavasz prédikációjában – …megszűnvén a szörnyű kínoknak rettenetes tele, a szép örömök gyönyörű tavasza tűnik szemünkbe, …szalad kaszájával a halvány halál, mert …már a dicsősségnek és vidámságnak gyönyörű rózsái, tulipányi mosolognak, a gyönyörűségnek pataki csörgedeznek.
A tavasz mindig megérkezik. Nem az ember miatt, s nem az emberért. Hanem csak abból a természeti törvényből következőleg, hogy a Föld, tengelydőlése okán, északi féltekéjét kínálja egyre jobban a Nap fényének.
Igen, a Nap gyermekei vagyunk – idézem egy gondolat erejéig Kliment Arkagyevics Tyimirjazevet: A növények a Föld és a Nap jegygyűrűje, és valójában szinte minden, amit az ember valaha is energiatermelésre használt, tőlük származik.
Képesnek lenni és előre látni: a csodatevés és jövendölés képessége, erről álmodott bölcsője óta az emberiség, felruházva velük saját mitikus hőseit és szentjeit. – Ezt is az egy évszázaddal ezelőtt meghalt orosz botanikus mondta. – Csak a tudomány tanít meg arra, hogyan tárhatjuk fel az igazságot annak egyetlen kútforrásából, a valóságból.
Tavasz van. Néha szeszélyes, különös.
Az áprilisi délutánon
dalt hallani egyszerre, távol.
Az illatos, japáni égből
hull a napfény és hull a zápor.
Tömjénez a tavasz a légben,
virágos ágon kancsi fény ég.
Kis, ideges lányok kacagnak,
veri az ördög a feleségét.
Szeszélyes, kiszámíthatatlan. Esik, s közben kisüt nap Az áprilisi délutánon, Kosztolányi Dezső versében is.
Nyilt arccal isszuk az esőt fel,
agyunkba rózsaszínű láz kap.
Vékony, ezüst esőfonálon
dévaj angyalkák citeráznak.
Kigyúl a táj. Milyen vihar volt.
Villám se lobbant, ég se dörgött.
De láttuk a két ősi titkot:
itt járt az Angyal és az Ördög.
Ördög és angyal. Pandémia és az erről tudomást sem vevő ember nélküli Természet.
Tavasz van, vagy tavasz se még.
Ez a nap olyan fiatal,
mint kislány arcán a mosoly:
szöveg nélkűli könnyü dal,
mely maga se tudja talán
hogy a témája szerelem,
csak a világba mosolyog
gyanútlan, csalva, szűzien.
Bambulok bele ebbe a Tavaszi szélbe, Babits Mihály versébe:
Ez a friss nap se tudja még
hogy a földben zavart csinál
amely nem lesz se szelídebb,
se tisztább a tavalyinál;
sötét csirák kéjeiről
semmit se sejt; csak mosolyog
s édessen ömlik mint a must
mely bor lesz majd s égetni fog…
Tavasz van. Tavasz közepe. Ahogy a néhai Mátyási József író, költő írta volt A tavasznak mesés leírásában:
Álmomba vendége jött a Természetnek,
Magaviselete mutatta követnek (…)
„Kelj fel, mond a vendég, de hogy nincs ideje,
Hiszen hogy ágyba vagy, majd félesztendeje,
Már megújulhatott vén tested ereje,
Kelj fel, hadd nyíljon ki a munkák műhelye.
Én vagyok a Szent György, a tőled várt követ,
A tavasz címerét nézd bár e zöld övet,
Ilyet már idei zöldségekből szövet,
Melyeken magam is heverésztem jövet.
Jupiter maholnap megdördül egében,
Fiatal tüzekkel villog fellegében,
Új ménköveket rak Vulkán a zsebében,
Mert az avast s rosdást nem fogja kezében.
Junó asszonyához beljebb szövetkezik,
Mert hidegségéből már az is vetkezik,
S majd ha nyájasabban öszveölelkezik,
Kiki tudja onnan ami következik.
Fébus hosszabb útra keneti tengelyét,
A nyári járásra téríti négy pejét,
Úgy intézi nyugvó és felkelőhelyét,
Hogy felettünk járjon, s érezzük erejét…
Versének különös alcíme – melly a’ végin György Napjára köszöntésképpen alkalmaztatik 24. April. 1789 – utal keletkezési idejére: éppen 231 éve. Tele a vers ógörög és római istenekkel. Akárcsak Csokonai Vitéz Mihály Ének a tavaszhoz című verse.
Jer, kies tavasz! bocsássál
Éltető lehelletet,
Hogy kihalt mezőnkbe lássál
Újra vídám életet.
Száz zefir köszönti csókkal
Rózsaszínű lábadat,
A kiomlott nárcisokkal
Bársonyozván útadat.
Száz dryás mond a hegyekbe
Néked áldó éneket,
Hármas ekhó zeng ezekbe
Innepedre verseket.
Nyájasabb etéziákkal
Nyílik a nap reggele,
Tőlti édes balzsamával
Szűz virágidat tele.
Zengedeznek énekelve
Pándion leányai,
Rajta víg örömbe telve
Zúgnak a fák gallyai.
Sok szerelmest kis nyilával
Vérez a Vénus fia:
Érzi ezt hív Dafnisával
A mosolygó Lídia.
Április végén nyílnak a dafniszok – a henye boroszlánok – is a Körösfő feletti Riszeg-tetőn. Békességesen. Ki teheti, járjon csodájára.
Maradok kiváló tisztelettel.
Kelt 2020-ban, Szent György napján