Rárohan a március a megunt tél februári bilincseire. Alig várjuk a tartósan szép idő beköszöntét. Még nincs tavasz, csak a reménye éltet. Kezdjük hát e heti sétánkat Jékely Zoltán 1939-ben fogant tavaszbűvölőjével: Tavasz van, gyermekek!
Tavasz van, gyermekek! A hegyi szélben
érzitek-é ezeréves szagát?
– Őrült leány, virággal az ölében,
vén koldusoknak is vad csókot ád.
Légy boldog, régi holt, dédunokád
egy könnyes csókból most fogamzik éppen!
Légy boldog, csontmagány, szép hóvirág
nyílik ki koponyád szemüregében.
S, boldog fiúk, hófoltos erdőszélre
rohanjatok ki, mint az ördögök,
pirult orcátok nyomjátok a szélbe!
Mind édesebbek e tavasz-körök,
melyek reánkgyűrűznek évről-évre,
az ős nyárból, mely valahol örök!
Üde hóvirág-katonák, mint csillagfolyó, győzedelmes ár, dalolva jönnek a hegyoldalon
Levetjük lassan téli bundáinkat, s átöltözünk vidámabb, melegebb színekbe mi magunk is. Akár a vadon élő állatok. Csakhogy az ő átvedlésükre még várni kell.
Nem egy látványos szőrmeszínváltozáson megy át majd késő tavaszig.
Mint példának okáért a hermelin (Mustela erminea), más néven hölgymenyét, amelyet 2021-ben az év emlősének választottak a Vadonleső program keretében. A magyar Agrárminisztérium, a Herman Ottó Intézet és a Magyar Természettudományi Múzeum hét éve indították útjára az Év emlőse kezdeményezést.
A hermelin a rejtőzködés nagymestere: a nyári – hátán barna, hasán világos – bundáját havas teleken szinte teljes testén hófehérre cseréli, csak a farka vége marad fekete.
Kizárólag ragadozó életmódot folytat, elsősorban kisebb rágcsálókat, madarakat fogyaszt; jobb híján a rovarokra, lárvákra vagy akár a dögevésre is ráfanyalodhat. Technikás, ügyes vadász. Gyorsaságának köszönhetően nála nagyobb állatokat is zsákmányolhat.
Közeli rokonához, a menyéthez hasonlóan a hermelin is ért hozzá, hogy kényelmessé tegye tanyáját. Földi lyukakban, vakond- és hörcsögtanyákon, sziklahasadékokban, falrepedésekben, kőrakások alatt, fák odvában, lakatlan épületekben és száz más efféle búvóhelyen üti fel tanyáját. A nappalt rendszerint átalussza, alkonyatkor indul portyára, de ha éhes, fényes nappal, az emberek szeme láttára is vadászik. Napszállta felé nagyon élénk és virgonc. Gyors, jellegzetesen elnyújtott ugrásokkal szalad, közben felágaskodik és figyel. Könnyedén fut és ugrik, kitűnően kúszik, és szükség esetén széles folyókat is gyorsan és biztosan úszik át.
Állatkertekben, bemutatóhelyeken nem sűrűn lehet találkozni vele, a természetben is meglehetősen ritka. Mivel az éghajlatváltozás miatt a havas telek egyre ritkábbak és rövidebbek, a téli bundás hermelin megjelenése mára lassan a fehér holló ritkaságával vetekszik.
Hófehér, fekete farokvégű, téli gereznája drága prémféleség évezredek óta.
Egész Európában el volt terjedve. Latin nevét a pelles armeniae-ről, azaz az örmény prémről vezették le.
A középkorban drága prémeket csak a nemeseknek volt joguk viselni. Így vált a heraldikában a címerpajzs egyik borításává: fehér alapon stilizált farokvégekkel bevetett mező. Valószínűleg úgy lett azzá, hogy egy egykori nagyúr köpenyének bélését erősítette a pajzsára. A magyar és a közép-európai címertanban szinte teljesen ismeretlen, a francia, az angol és a németalföldi heraldikában viszont nagyon gyakori. Még a hermelinfarkak számát is pontosan meg szokták határozni. Az udvarképes angol főnemességnél a hermelingalléron alkalmazott faroksorok száma a rangot jelezte.
Leonado da Vinci – Hölgy hermelinnel
A magyar nő → menyétféle jelentésfejlődés nagyon régi időre nyúlhat vissza. Muszlim források szerint a honfoglalás előtt a magyarok a menyasszonyért akár hermelin-prémmel fizethettek. Így jöhetett létre a kapcsolat a hölgy (akkori jelentése szerint: menyasszony) és a hermelin között. Ebből ered a hölgymenyét kifejezés. I. Endre és Salamon király idején az okiratokban gyakran előfordul a helmelina albimissia, a „legfehérebb hölgy” említése. A Besztercei szójegyzékben (1395 körül) „hermelus: hermelína” alakban fordul elő a szó, ami valamikor egyszerűen csak nőstényt jelentett. A Magyar tájszótár szerint a meny, menyecske szavunk is így jöhetett létre, mi több, az egykori szépasszonyokra mondták, hogy menyétféle. A „nő, nőstény” és a „menyétféle állat” jelentések összefüggése a magyaron kívül más nyelvekben is elterjedt volt. Az olasz bellula, donnola, a francia belette, az óangol fairy jelentése is nő, szépasszony, szépecske, asszonyka. A nő és a menyét azonosítása az ókori görögöktől kezdve Európa-szerte elterjedt azon hiedelem nyomán, miszerint a menyét bűvös hatalmú nővé, nimfává, tündérré változhat. A feledésbe merült hölgy szót a nyelvújítás hozta újra felszínre.
Ennek a hermelinkultusznak hódolt Leonardo da Vinci is: 1489/1490-ben festette volt a Hölgy hermelinnel művét, a Krakkói Nemzeti Múzeum kincsét. Egyes vélemények szerint, bár a kép címe szerint a hölgy hermelint tart a kezében, az állat valójában vadászgörény, más vélemények azonban tagadják ezt. A festményt a XVIII. században vásárolta meg a lengyel Czartoryski hercegi család, majd háborús események miatt Párizsba menekítették, ahonnan 1882 után került vissza Lengyelországba. A II. világháború elején Berlinbe vitték, a háború után került vissza ismét Krakkóba, ahol azóta is a Czartoryski Múzeumban van kiállítva. Jómagam 2009-ben a budapesti Szépművészeti Múzeumban láttam e művet.
Március elejéről egy név kívánkozik kalendáriumunkba: 1839. március 3-án született Krenner József Sándor minerológus. Ő volt az ifjú Eötvös Loránd nevelője, később több mint negyedszázadon át a Magyar Nemzeti Múzeum igazgatója. A Nemzeti Múzeum ásványtárát a világ egyik legelső ilyen nemű gyűjteményévé fejlesztette. Korában Európa egyik legjobb ásványismerője volt, számos új ásványfajt fedezett fel, határozott meg és írt le; ő foglalkozott először a kriolitokkal; nagy érdeme az anglesitekkel és tellúrvegyületekkel kapcsolatos régi hibás megállapítások kijavítása. 1877-ben Nagyág híres aranybányájában új arany-ezüst tellúrércet fedezett fel, amelyet róla krenneritnek neveztek el. A magyar geológia és ásványtan nagy mecénásáról, Semsey Andorról nevezte el az 1881-ben felfedezett semseytet és az 1889-ben Felsőbányán felfedezett ólomezüst-antimon-kén vegyületet, az andoritot. Eötvös nevét viseli az általa felfedezett lorandit, és a nevéhez fűződik az avasit (1881), kornelit (1888),
warthait (1909), schafarzikit (1915) felfedezése is.
Az élettelen természetből az élőbe csobbanjunk vissza március kezdetén!
Tavasz jön. Még nem látszik. De tudom. Mint ahogy tudta ezt Bartalis János is. 1932-ben így ír a tavasz érkezéséről.
Még nem látszik, de tudom, hogy most indul.
A márciusi táj fekete,
a rét elviselt kopott zakó,
de aranyszínű a nap
s patak habja csillogó.
Még nem látszik, de tudom, hogy most indul.
Ágak hegyén alig duzzad a rügy,
fekete, szúrós buzogányok a fák,
de hallom – néha erdőkből
idetéved egy fütty.
Még nem látszik, de tudom, hogy most indul.
Sejtelmesen sötéten ver a vér,
a föld vére indul. Hallom, hogy árad,
erekben hogy zúg zakatolva,
delejes árama szívemig ér.
Hallom éjjeleken nagy dobbanásaid, föld.
Hallom készülő új harcod zaját,
az alvó világba berivallsz,
megfújod trombitád –
Hallom éjjeleken nagy dobbanásaid, föld.
Hallom –
s reggeleken ablakom kinyitom,
érzem hóvirág-katonáid üde illatát,
– mint csillagfolyó, győzedelmes ár –
dalolva jönnek a hegyoldalon.
Még nem látszik, de hogy most indul, tudom.
Az új tavasz reményében, maradok kiváló tisztelettel.
A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb
felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt:
Adatvédelmi
tájékoztató
