Hó kavarog az égből. Szédítő pehelycsodák tánca a hajnalpírtól derengő égen. Első hó, a tél íze habozva lehel csókot az arcomra. A földön húszcentis hó, vattapuha. Mielőtt megdermesztene, meseországgá változtatja a világot. Minden megszépül alatta, minden felismerhetetlenül gyönyörű lesz tőle.
Mikulás napja… Gyerekkorunkban
tél volt ilyenkor;
zúz-lepte hegyről jöttünk, kezünkben
nagy demizson bor;
csusszanás ellen feszült az ember
botja, meg izma;
fagyot roppantott a kerékvágás
jegén a csizma (…)
Régi emlék megidézésével kezdi Illyés Gyula A késlő télre című versét.
Az idén lehullott az első hó, még Mikulás előtt, de már decemberben.
Nem én robogtam, a tél rohant felém
421 éve e napon, 1598. december 6-án született Augustini „ab Hortis” Keresztély botanikus, természettudós Késmárkon, a Tátra alján. A Bázelben orvosi diplomát szerzett természettudós Bécsben II. Ferdinánd orvosa lett, 1631-ben füvészkertet létesített. Ezért kapta a császártól a magyar nemességet és az „ab Hortis” (füvészkerti) előnevet. A császár halála után visszatért szűkebb hazájába, a Szepességbe. Járta a Tátrát, botanikával és ásványtannal foglalkozott. 1640-ben kezdte előállítani a magyar balzsamnak nevezett törpefenyőolajat, később pedig a borókafenyő-olajból készített kárpáti balzsamot. Mindkettőt gyógyító orvosi gyakorlatában használta fel. Két, mások által gyakran idézett, sajnos időközben elveszett munkájáról tudunk; az egyik, a De gemmis Hungariae a magyarországi drágakövekről és féldrágakövekről szólt, a másik, a De Balsamo Hungariae Carpathico pedig a már említett két gyógyító olajról.
Ugyancsak Mikulás napján született az első önálló hazai kertészképző intézmény megalapítója, Entz Ferenc, 1805-ben. 1825-től Pesten folytatta orvosi tanulmányait, és 1831-ben Bécsben fejezte be. 1848-ig uradalmi orvos, a szabadságharcban honvéd főorvos volt. Orvosi gyakorlata közben különös érdeklődéssel foglalkozott a kertészet és szőlészet elméleti és gyakorlati kérdéseivel, itt szerzett tapasztalatait szaklapokban és a 15 kötetből álló Kertészeti Füzetekben közölte. E munkája korának alapvető kertészeti és szőlészeti kézikönyvének bizonyult, s méltó utódja 200 éves elődének, Lippai János Posoni kertjének. Nagy érdeme művének a hazai kertészeti műnyelv kialakítása, erre épül a mai kertészeti szaknyelv is. 1850-ben, orvosi gyakorlatát abbahagyva, Pesten létesített kertészetet és faiskolát, amelyet 1853-ban kertészképző iskolával egészített ki. Megindította és 1870-től szerkesztette a Borászati Füzetek című szakközlönyt, amelyet 1874-től állami támogatással Borászati Lapok címmel adnak ki.
Ugyancsak Mikulás-napi születésű Szegedi Sándor szőlőnemesítő, a pölöskei muskotály nemesítője. Felsőfokú kertészeti tanulmányait a Kertészeti és Szőlészeti Főiskolán folytatta, ahol 1946-ban kapta meg oklevelét. Először faiskolában, majd 1950-től nyugállományba vonulásáig (1981) a Szőlészeti és Borászati Kutatóintézetben dolgozott. 1972-1977 között a Kecskeméti Kutatóállomás igazgatója, majd az intézet tudományosigazgató-helyettese volt. 1959-től a csemegeszőlő-nemesítés témavezetőjeként dolgozott. Célkitűzése a koraiság, a jó termőképesség, a nagyfürtűség, a nagybogyójúság és a minőség kombinálása volt. 40 000 hibridet állított elő munkatársaival, melyekből a favorit, a boglárka, a rekord és a téli muskotály fajták jelzik munkája sikerét. 1969-ben rezisztencianemesítéssel kezdett foglalkozni. Ennek egyik eredménye lett az államilag elismert pölöskei muskotály. E fajták ma már ismertek Kárpát-medence-szerte a szőlészek körében. A trianoni diktátum utáni év végén született növénynemesítő munkássága – akárcsak az előbb megidézett másik két botanikusé –, íme, így köti össze azt, ami az élő természet törvényei szerint is egybetartozik.
A csönd halkan dalol.
December bús szele
Alszik ma valahol.
Az ég fénnyel tele,
Szívem enyhén dobog,
Hol vagy most sors szele?
A házak álmodók,
Fehérek, csöndesek.
Csak a torony borong.
Juhász Gyula Szimfónia domesztikája von csöndes fátylat a táj fölé. S a lagymatag ködhomályban megérkezik a várva-várt Mikulás. Békességet hoz, s lassan lepergő perceket.
Szívem ma nem beteg.
Verése halk ütem,
Mint óra úgy ketyeg (…)
Fahéj mélabús lehelete, szerecsendió csípős hetykesége, lépes méz ámbrás illata rekeszti a kinti világba a hópelyhek lassú táncát.
A csönd halkan dalol – a Bulevárd 2017 decemberében
Hetedikén Szent Ambrus napjára ébredünk. A monda szerint mikor római palotájuk átriumában a bölcsőben szendergett, hirtelen megtámadta egy méhraj, ellepték arcát, és szájába, akár a kaptárba, ki-be jártak. Majd felröppenvén, a levegőégben elvesztek a szem elől. Életét, Ágostonnak címezve, Pál nolai püspök írta meg. Az Ambrus (Ambrosias) név az ámbrából ered. Az ambrosius mennyei illatot, átvitt értelemben Krisztus jó ízét, a krisztusi tanokat szeretetteljesen oktatót jelent. Maga az ambrózia már az ógörögöknél az angyalok étke, a mennyei lépes méz volt.
Ambrus napján született 1847-ben Kepes Gyula, az 1872-ben indult osztrák–magyar északi-sarki expedíció orvosa. Neki köszönhetően az expedíció tagjai a skorbutot elkerülték, és a sok viszontagság ellenére csak egy embert vesztettek, aki tüdőbajban hunyt el. Íme egy részlet 1874. október 19-én tartott úti beszámolójából:
„Szép tervekkel, merész reményekkel hagytuk el julius 14-én, 1872-ben az éjféli nap gyönyörü ragyogása mellette, a Tromsoe-i kikötőt. Tudva levő dolog, hogy az Expeditiónak tulajdonképi czélja vala, az éjszakkeleti átmenetelt megkisérteni. Noha egyesek közülünk ezen czélt mint idealist tekinték mégis sokan azon hiu reménynyel kecsegtettük magunkat, hátha mégis sikerülend a Behringi szorost elérni...
Cap Celjuszkim elérése volt folyton gondolatunk, de a sors könyvében másképp volt megírva. Körülbelül éjfél lehetett, midőn a hajó sűrűn fekvő jégzaj közé jutott, a mely eleintén némiképpen még szét vala oszolva, hanem negyedóráról negyedórára hajónk közelében sürűbb és sürűbb lőn, oly annyira, hogy 2 óra múlva a hajó tökéletesen be volt kerítve, és mozdulatlanul feküdt. Mi minden bú és gond nélkül mentünk az éji nyugalomra, azt hivén, hogy a mint a jég bekerített, ugy ismét szét fog oszlani. De a ’Tegetthof’ azon percz óta rabja és martaléka lőn a hatalmas jégnek, elveszté akaratát.”
A sodródó jégmező aztán addig ismeretlen szárazulatra tette ki őket. Így történt, hogy Földünk addig ismeretlen utolsó szigetcsoportját, a Ferenc József-földet fedezték fel. Mára e tény szinte teljes feledésbe merült.
Mai kóborolásunk végeztével Illyés Gyulával hívogatlak egy kis vonatozásra e téli hóesésben.
Vonaton aludtam (…)
No lám, megint föl az Alpesekbe –?
Ugyan; – csak leesett a hó az éjszaka.
Nem én robogtam, a tél rohant felém.
December száguld ablakom előtt.
Kutya és borjú egykedvűen viseli az iramot az udvaron.
A tyúkok is, lépve csillagot a fátyolvékony friss havon.
Jöjj te is, rég-horpadt teáskannáddal, a frissen piritott kenyérrel,
rendezd hűségesen kitartó asztalunkra a száguldás alatt is
reggeli bizonyságtevőit örökös életünknek.
A Függöny mögül kinézve – az örök szülőföld felé zakatoló vonat ablakából –, maradok kiváló tisztelettel:
A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb
felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt:
Adatvédelmi
tájékoztató
